Bizonyítékok hiányában kedden felmentette a Szegedi Ítélőtábla azt a szentesi vállalkozót, akit azzal vádoltak, hogy 2006-ban kézigránátot dobott a város jegyzőjének lakására. A kedden meghallgatott tanú vallomása nem győzte meg a bíróságot. Azt is szeretné kideríteni a rendőrség, mi lett a vállalkozó korábbi élettársával, aki egy hónappal a robbantás előtt tűnt el. 10 milliós nyomravezetői díjat tűztek ki.
Miután L. Simon László védelmébe vette az engedély nélkül épült velencei uszodát, a projektcég fellebbezett a kormányhivatal kivitelezést leállító határozata ellen.
A rezsicsökkentés és a közműadó hatása beérett, az Alföldvíz Zrt. idei vesztesége meghaladja az 1,7 milliárd forintot. A vízszolgáltatás helyzete kritikus.
A három miséből csak egyet tart ő, a másik kettőt nyugdíjasra bízza, kampányolt az előző, fideszes polgármester mellett, máskor Lázár Jánosra tett megjegyzést a szószékről, és a hitélet elmélyítése helyett inkább számítógépeket szerel a parókián – ezért is szeretné elmozdítani helyéről Csanádpalota plébánosát a hívek egy része. Az új polgármester közvetíteni próbál.
Új óvodát építenek Veszprémben az Egry Úti Körzeti Óvoda helyére. Nagyobbat, korszerűbbet. Ezért lerombolták a régit, az árnyas, ligetes területen életerős fákat vágtak ki. A kivitelezést a Garancsi-család érdekeltségébe tartozó VeszprémBer Zrt. végzi, amely „udvari” beszállítónak számít errefelé.
Hamis bizonyítékokról és tanúvallomásokról, rosszhiszeműségről, prekoncepcióról és a vádirat hazugságairól beszélt Simonka. A vádhatóságot ez nem zavarja.
A békéscsabai városháza 2014 vége és 2019 eleje között bruttó 120 millió forintos megbízást adott a tavaly nyáron lebukott viharsarki őrző-védő cégnek.