A lebukott békéscsabai őrző-védő cég és városvezetés különös kapcsolata

Kis-Magyarország

Csak a békéscsabai városháza 2014 vége és 2019 eleje között bruttó 120 millió forintos megbízást adott a tavaly nyáron lebukott viharsarki őrző-védő cégnek, amely központi szereplője volt egy országos adócsaló biztonságiőr-hálózatnak.

„A kérdésben foglaltakon túlmenően tájékoztatom a képviselő urat, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága is eljárást folytat az ENZÉVÉ Kft.-vel kapcsolatban. Az eljárások során több alkalommal adatszolgáltatásra került sor, a hatóságok valamennyi rendelkezésre álló dokumentumot, információt, egyéb nyilatkozatot bekérték a polgármesteri hivataltól” – válaszolt még 2019. december 17-én Bacsa Vendel békéscsabai jegyző Miklós Attila (MSZP) önkormányzati képviselő kérdésére.

Az ellenzéki politikus még tavaly november második felében a lapunk cikke alapján (Titokzatos társbérlet, Magyar Narancs, 2019/46.) azt tudakolta a békési megyeszékhely Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármestertől, hogy az elmúlt önkormányzati ciklusban milyen megbízásokat és mekkora összegben kapott az ENZÉVÉ Kft. a polgármesteri hivataltól, ezekkel kapcsolatban volt-e közbeszerzés és kik voltak a nem minden gyanún felül álló cégversenytársai?

Mindez azért érdekes, mert legalább 1 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó, adócsaló céghálózat, amelynek vezetőire és irányítóira tavaly augusztusban csaptak le a NAV nyomozói, és amely hálózatnak fontos szereplője volt az ENZÉVÉ. Az ENZÉVÉ tulajdonos-ügyvezetője egyúttal alapítója annak a Hajrá Békéscsaba Egyesületnek is, amelynek a jelöltjeként Szarvas Péter polgármester is indult (és nagy fölénnyel nyert) az októberi helyhatósági választáson.

A békéscsabai jegyző elsőre részletesnek tűnő válaszát tüzetesebben megvizsgálva arra jutunk, hogy az összesen kilenc szerződésről, amely 2014 novembere és 2019. február 28-a között létrejött a megrendelő polgármesteri hivatal és az ENZÉVÉ Kft. között, túl sokat nem tudunk meg.

 

Szarvas Péter (bal oldalt) a Csabai Kolbászfesztiválon Szijjártó Péterrel

Szarvas Péter (bal oldalt) a Csabai Kolbászfesztiválon Szijjártó Péterrel

Fotó: Szarvas Péter/Facebook.com

Sorjázó kérdések

Az azért kiderül, hogy szoros kapcsolat volt a békéscsabai városháza és a viharsarki őrző-védő cég között. Ami részben megmagyarázza, hogy 2014 és 2018 között hogyan nőhetett a nyolcszorosára, 61 millió forintról közel 500 millióra a cég éves árbevétele. De a jegyzői válasz a szerződések tartalmáról csak annyit árul el, hogy az döntően személy- és vagyonvédelmi feladatokat, valamint portaszolgálatot foglalt magában.

Mikor és miért jött létre ilyen szoros kapcsolat a békéscsabai városvezetés az ENZÉVÉ Kft. között? Miért és meddig tartott az együttműködés? A rengeteg megbízás ellenére miért csak egy közbeszerzés volt az ügyben? Tekinthető-e ilyen esetekben a megbízó bűnrészesnek az adó- és társadalombiztosítási csalásban, ha tudja, hogy a vonatkozó NAV-állásfoglalásban szereplő, jelenleg 1350 forint/óra/fő vállalási díjat elérő keretösszeget nem fizeti meg az őrző-védő cégnek? Az országos hálózattal rendelkező őrző-védő cégekre lecsapó NAV miért csak több mint egy hónap után adott ki sajtóközlemény az ügyben? Ezekre keresi a választ a friss Narancsban megjelent békéscsabai riport.

Kampány, ígéret

Kampány, ígéret

Fotó: A szerző felvétele

További részletek a Magyar Narancs legújabb számában!

Keresse a mindig izgalmas, érdekes és exkluzív információkkal megjelenő Magyar Narancsot, amely csütörtöktől kapható az újságárusoknál és előfizethet rá itt:

(Címlapfotónk: Szarvas Péter a lila szívvel kampányol, a felvétel forrása: Szarvas Péter/Facebook.com és egyben koroshircemtrum.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.