A bábonymegyeri gazdák kapcsán elhíresült vitás földügyben marasztalta el az államot a Siófoki Járásbíróság csütörtökön – igaz, az ítélet csak elsőfokú.
A szövevényes ügyről többször is írtunk korábban. A Pélpusztai Állami Gazdaság privatizációjakor kapták meg egykori tagként tizenegyen a húsz aranykorona értékű földet a Somogy megyei Bábonymegyerrel szomszédos Som külterületén. Paksi István és társai 1993 óta művelték a nyolc hektárt, majd közel két évtized elteltével a hatóság fölszólította őket, hogy azonnal hagyjanak fel a birtok művelésével. Kiderült: a földhivatal még a kilencvenes évek elején nem jegyezte be a területet a nevükre.
| ||
Paksiék ekkor elkezdtek levelezgetni, felkeresték a hatóságokat Nyíregyházától a fővárosig, de senki sem vette komolyan őket. Az állami földek árverezésekor érte az újabb trauma a gazdákat: az illetékes állami szerv egyszerűen licitre jelölte a területüket. Csak Paksi István indított pert az állam ellen, mert társainak nem volt pénze a pereskedésre, így aztán a pernyertesség is egyelőre csak rá vonatkozik. (Paksi a Pélpusztai Állami Gazdaságban növénytermesztő gépészként dolgozott, ma munkanélküli. Jövedelme olyan alacsony, hogy ő illetékmentesen tudott perbe szállni.) A csütörtöki ítélet szerint tehát Paksit akkor is megilleti a közel húsz éven át művelt birtok tulajdonjoga, ha a földhivatal nem jegyezte be ezt a nyilvántartásba, sőt, annak ellenére is, hogy az állam nemrég a földlicit során eladta a területüket.
Paksit kezdetben Schiffer András, a parlamenti képviselőségről lemondott egykori LMP-vezető képviselte. A per csütörtöki, utolsó fordulóján már kollégája, Lukács Zoltán látta el Paksi István képviseletét, aki úgy vélte: a bíróságnak nem azt kell vizsgálni, hogy a földhivatal miért mulasztotta el a tulajdonjog-bejegyzést, csak azt, hogy a gazdák a kilencvenes évek elején jogszerűen jutottak-e a somi földterülethez. Az állam jogi képviselője viszont ragaszkodott kezdettől hangoztatott álláspontjához: a gazdák nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani igényük jogosságát, ezért nem lehet tulajdonosnak tekinteni őket. A tárgyaláson egyebek között kiderült: a Pélpusztai Állami Gazdaság a privatizációkor Fejér megyei területeket is kijelölt alkalmazottjai számára, kárpótlásként; a Fejér megyei illetékes földhivatal bejegyezte az egykori állami gazdaság dolgozóinak tulajdonjogát, ez csak Somogyban maradt el.
A Siófoki Járásbíróság végül nem is kívánta vizsgálni a földhivatal akkori tevékenységét, hanem a kárpótlási törvényre hivatkozott ítélete indoklásában. Ebben az állt, hogy az állami gazdaságoknak ki kellett jelölni földterületeket az ezt igénylő alkalmazottaiknak, és azt ki kellett adni számukra. Ez megtörtént a somi terület esetében, amit az akkori Állami Vagyonügynökség jóvá is hagyott – a bíró szerint ez a hatósági határozat a jogalapja Paksi István tulajdonjogának. Ezt nem befolyásolja az, hogy mi történt az ingatlan-nyilvántartásban, mert Paksi tulajdonszerzése azon kívüli, eredeti szerzésnek minősül. A bíróság – emlékeztetett rá a bíró – földhivatali bejegyzés híján ítélettel megállapíthat tulajdonjogot, feltéve, ha kétséget kizáróan megállapítható a tulajdonos személye. Márpedig Paksi István a kárpótlási törvény értelmében tulajdonjogot szerzett.
| ||
Egyelőre azonban csak Paksi gazda nyert az állammal szemben, és egyelőre azt se tudni, az állam fellebbez-e vagy sem. (Hogy az osztatlan közös tulajdonú terület többi érintettjét is bejegyezzék jogos tulajdonosként, ahhoz vagy nekik is be kell perelni az államot, vagy peren kívül kellene az állammal erről megegyezniük.) A bábonymegyeri gazda azt mondta az ítélet kihirdetése után a magyarnarancs.hu-nak: örül, hogy van még Magyarországon értelme felvenni a harcot a „hatalmasságokkal szemben”, és hogy nem adták fel akkor sem, amikor mindenhonnan „elhajtották” őket a földhivataloktól az agrárkamaráig, és akkor sem, amikor a földalapkezelő egy embere azt mondta nekik, nincs az a bíróság, amelyik nekik ítéli a földet. Paksi szerint, ha 2006 után nem vezetik be a területalapú támogatást, feltehetően máig nincs senki, aki szemet vetett volna tizenegyük nyolc hektárjára. Igaz – jegyezte meg Paksi István –, a tizenegyből már csak heten élnek, és ma már kiegyeznének ők avval is, hogy a földliciten győztes környékbeli gazdáé lehessen a föld, őket meg kártalanítsa az állam.
