Simicska újra tarol – Pár nap alatt bő 21 milliárd jutott a Közgép pályázataira

  • narancs.hu
  • 2014. január 22.

Kis-Magyarország

A tendereket konzorciumban nyerték. Hulladékgazdálkodásban és útkarbantartásban segít majd a Közgép vidéken.

A Közgép Zrt. újabb sikereiről a kozbeszerzes.hu-ról értesültünk: január 15-én hirdették ki, hogy a Közgép és a Swietelsky közösen pályázott sikerrel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társuláshoz. A nyertesek 5,08 milliárdért az említett társulás különböző települései szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációját, illetve építését végzik majd. (A tenderről bővebben itt olvashat.)

false

 

Fotó: MTI

Ám messze nem ez volt az új év első nagyobb falatja a Közgép háza táján. A Magyar Közút országos közutak üzemeltetésére (például kátyúzásra) írt ki pályázatot, két részben is. (Erről itt és itt olvashat.)

Ezeken a Közgép két konzorcium tagjaként indult: a Közép-Nyugat ROP 2013. konzorciumban (a Strabag Ált. Ép. Kft., az EuroAszfalt Kft. és a Swietelsky Kft. társaságában), illetve a KMES konzorciumban (itt a Strabag Általános Építő Kft., az EuroAszfalt Kft. és a Swietelsky Mo. Kft. mellett). Az előbbi konzorcium összesen mintegy 8,72 milliárd, utóbbi pedig 7,657 milliárd forintot nyert. A Magyar Közúttól ez mindösszesen 16,377 milliárd forintnyi megbízást jelent.

Az említett cégek a Nyugat-dunántúli, a Közép-magyarországi, a Közép-dunántúli, a Dél-dunántúli, a Dél-alföldi, az Észak-magyarországi és az Észak-alföldi régióban dolgoznak majd.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.