Könyv

Oroszhon orvosa

A középkori Oroszországban lassan telik az idő, talán nem is telik, nem is létezik. Ebbe az időn kívüli óorosz világba vezeti el az olvasót Jevgenyij Vodolazkin oroszul 2012-ben megjelent, máris világhírű nagyregénye.

Jedik a demokrácia ellen

Szemtelenül kúl, ugyanakkor üdítően szimpatikus vállalkozásba fogott a közéleti kérdések elemzésével foglalkozó liberális szellemi műhely, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba.

Poppolitika

Esterházy Péter már elfelejtette ezt a kitűnő könyvcímet, mi azonban még egy darabig benne maradunk a poppolitikában, ami így egybeírva viccesen hangzik, de meddig bírunk még nevetni rajta?
  • Radics Viktória
  • 2016. szeptember 4.

„Nem érzem, hogy okvetlenül írnom kell” - Lator László költő

Végigjátszotta és végigverselte a huszadik század második felét. Állandó tagja volt az akkor épp Hungáriára keresztelt New York kávéház irodalmi asztaltársaságának. Létrehozója volt a költészetet népszerűsítő tévéműsornak, a Lyukasórának. Alapítója a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. A 88 éves költőt budai otthonában kerestük fel, hogy frissen megjelent esszékötetéről, a mindent néven nevező erotikus líráról vagy épp Illyés Gyuláról és az MMA-ról beszélgessünk.

Tiszteld a fiatalokat! Reinhold Alfréd (1907–1993)

„Ha meggondolom, hogy majdnem ötven éve, hogy utoljára találkoztunk, hálásnak kell lennem sorsom iránt, hogy Magyarországot lebukásom után elhagytam… Remélem, hogy Te is csak külsőleg öregedtél meg, mint én. Még ma is emlékszem, hogy nyolc év előtt, amikor Budapesten voltam, egy óráig fel és alá mentem a Pozsonyi út 1. előtt és nem tudtam rászánni magamat, hogy meglátogassalak, mert elrettentett, hogy nem leszünk képes egymásra úgy gondolni, amilyenek voltunk a 30-as években” – írja 1985. április 24-én Gyarmati Fanninak az élete javát Alfred Reynolds néven Londonban töltő Reinhold Alfréd.
  • Nagy Márta
  • 2016. augusztus 28.

Legyen ön is hálózattudós!

1999-ben Barabási Albert-László és kutatócsoportja megmérte, hogy „hány lépés” az internet. Az akkor még gráfelméletnek számító kutatások azóta önálló tudománnyá váltak. Most megjelent hozzá a tankönyv is.
  • - ma -
  • 2016. augusztus 21.

Az Esterházy-torta

Csak találnám meg valahogy azt a kezdőmondatot, amit most ő írna.
  • Péczely Dóra
  • 2016. augusztus 21.

Csak egy szó, avagy a rengetegről

Dehogynem találunk, fűzfa, hiszen ez a munkánk, és drága halottunkhoz híven, tisztességgel el kell végeznünk. Sem a drága, sem a halottunk nem a műfaj kötelező járuléka. Drága, mert hogyan is lehetne drágább; halott, mert hogyan is élhetne; a miénk, a saját halottunk, igen, azoké is, akik nem tudják, kit és mit veszítettek el. Azoké is, akik soha nem olvastak tőle egy szót sem.
  • Németh Gábor
  • 2016. augusztus 21.