Könyv

Jedik a demokrácia ellen

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája

Könyv

Szemtelenül kúl, ugyanakkor üdítően szimpatikus vállalkozásba fogott a közéleti kérdések elemzésével foglalkozó liberális szellemi műhely, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba.

Nemrég megjelent könyve nem keveset ígér, és lehet, hogy az én lelki szemeim kezdenek túl könnyen káprázni, de máris disznóember kimérák szavazati jogáért küzdő anarchista csoportokat, robotok emberi jogait biztosító pártprogramokat, szavazójogot követelő mesterséges intelligenciát és rabszolgasorba taszított űrlényeket látok magam előtt. Erről pedig máris eszembe jut egy sor izgalmas futurológiai, etikai és politológiai kérdés, illetve azok kulturális reprezentációja a Palackba zárt szellemtől mondjuk a Mátrixig, netán a District 9-ig, hogy csak egy-két példát mondjak.

Úgyhogy kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy Tóth célja ennél földhözragadtabb – majdnem azt mondtam: unalmasabb, de ne legyünk igazságtalanok. A szerző alapvető, rég­óta ismert politológiai fogalmakat szemléltet – a hatalommegosztás montesquieu-i elgondolását, a politikai felelősség intézményét, az elnyomó állam működését vagy a totális egyenlőség utópisztikus elvét – mainstream sci-fiken, például a Star Warson, a Star Treken vagy Az éhezők viadalán (azt az égetőnek tűnő kérdést most elegánsan lépjük át, hogy az ilyen szuperpopuláris űroperák mennyiben értelmezhetők egyáltalán sci-fiként). Minden­eset­re a földhözragadt sci-fi elemzéssel az égvilágon semmi baj nincs. Sőt: a közérthető hangvétel miatt a szöveg kiválóan használható gimnáziumi történelem­órán tananyag-kiegészítő olvasmányként – csak irigyelni tudom azokat a diákokat, akik nulladik órában az ismerkedést a hatalommegosztással nem Montesquieu-vel, hanem a Star Warsszal kezdik. És a sci-fi univerzumok aprólékos ismertetésével a kelleténél jóval hosszabban elbíbelődő, bő­beszédű fejezetek azért nem mentesek az izgalmas, meglepő megállapításoktól sem: kiderül például, hogy a híres-neves jedik a politológus számára leginkább egy összeesküvés-hívő, politikai aktorként teljesen amatőr katonai szektának tűnnek, úgyhogy hiába akarnak a közjóért cselekedni, nem sikerülhet nekik.

A három szintetizáló fejezet ennél többel kecsegtet: a robotok, idegenek és a társadalmi egyenlőtlenség általános kérdéseinek tárgyalásánál kitágul a vizsgálat horizontja, Tóth több disztópiát, utópiát és szatírát is bevon, ami jót tesz a könyvnek, hiszen ezeknek a Star Warsszal ellentétben kifejezett célja, hogy politikatudományi szemmel is árnyaltak és értelmezhetők legyenek. Az intellektuális kalandozás itt amúgy végig szórakoztató – kár, hogy a következtetések viszont gyengék, mint egy fűszál. Nem mondható katartikus tanulságnak, hogy az elemzett sci-fi világok részleteiben a Római Birodalomra, a náci vagy a szovjet diktatúrára, esetleg más történelmi példára emlékeztetnek, ahogy az is evidens, hogy a mégoly bonyolult fiktív történetet elmesélő filmek, sorozatok, regények leegyszerűsítve, ellentmondásokkal terhelve mutatnak be politikai folyamatokat. Persze, hiszen azért készültek, hogy szórakoztassanak, a szórakoztató történetmesélés szigorú formai követelményei pedig felülírják a történelmi, politikai hitelességet.

Legnagyobb örömömre Tóth a könyv végére feladja a kissé zavaros bevezetőben lefektetett ellentmondásos elvet, miszerint nem napjaink politikai rendszereiről, hanem a science fiction világokról kíván szólni, ahogy annak a bizonyítás nélkül hagyott állításának is ellentmond végül, hogy a legtöbb sci-fi alkotás optimista, vagyis abból indul ki, hogy a jövő jobb lesz, mint a jelen vagy a múlt. A szerző végkövetkeztetése szerint a sci-fik azzal együtt is „a demokrácia implicit igazolói”, hogy sokkal több személyi diktatúra fordul elő bennük, mint a valóságban, hiszen „a legtöbb kortárs politikai rendszer demokratikus”. Vagyis a sci-fi demokráciapárti – és ez már egészen bizsergető kiinduló hipotézis lehetne. Kár, hogy az nem merül fel, hogy mi a helyzet ugyanakkor a diktatúrákban készült sci-fikkel.

Athenaeum, 2016, 314 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.