Könyv

Jedik a demokrácia ellen

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája

Könyv

Szemtelenül kúl, ugyanakkor üdítően szimpatikus vállalkozásba fogott a közéleti kérdések elemzésével foglalkozó liberális szellemi műhely, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba.

Nemrég megjelent könyve nem keveset ígér, és lehet, hogy az én lelki szemeim kezdenek túl könnyen káprázni, de máris disznóember kimérák szavazati jogáért küzdő anarchista csoportokat, robotok emberi jogait biztosító pártprogramokat, szavazójogot követelő mesterséges intelligenciát és rabszolgasorba taszított űrlényeket látok magam előtt. Erről pedig máris eszembe jut egy sor izgalmas futurológiai, etikai és politológiai kérdés, illetve azok kulturális reprezentációja a Palackba zárt szellemtől mondjuk a Mátrixig, netán a District 9-ig, hogy csak egy-két példát mondjak.

Úgyhogy kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy Tóth célja ennél földhözragadtabb – majdnem azt mondtam: unalmasabb, de ne legyünk igazságtalanok. A szerző alapvető, rég­óta ismert politológiai fogalmakat szemléltet – a hatalommegosztás montesquieu-i elgondolását, a politikai felelősség intézményét, az elnyomó állam működését vagy a totális egyenlőség utópisztikus elvét – mainstream sci-fiken, például a Star Warson, a Star Treken vagy Az éhezők viadalán (azt az égetőnek tűnő kérdést most elegánsan lépjük át, hogy az ilyen szuperpopuláris űroperák mennyiben értelmezhetők egyáltalán sci-fiként). Minden­eset­re a földhözragadt sci-fi elemzéssel az égvilágon semmi baj nincs. Sőt: a közérthető hangvétel miatt a szöveg kiválóan használható gimnáziumi történelem­órán tananyag-kiegészítő olvasmányként – csak irigyelni tudom azokat a diákokat, akik nulladik órában az ismerkedést a hatalommegosztással nem Montesquieu-vel, hanem a Star Warsszal kezdik. És a sci-fi univerzumok aprólékos ismertetésével a kelleténél jóval hosszabban elbíbelődő, bő­beszédű fejezetek azért nem mentesek az izgalmas, meglepő megállapításoktól sem: kiderül például, hogy a híres-neves jedik a politológus számára leginkább egy összeesküvés-hívő, politikai aktorként teljesen amatőr katonai szektának tűnnek, úgyhogy hiába akarnak a közjóért cselekedni, nem sikerülhet nekik.

A három szintetizáló fejezet ennél többel kecsegtet: a robotok, idegenek és a társadalmi egyenlőtlenség általános kérdéseinek tárgyalásánál kitágul a vizsgálat horizontja, Tóth több disztópiát, utópiát és szatírát is bevon, ami jót tesz a könyvnek, hiszen ezeknek a Star Warsszal ellentétben kifejezett célja, hogy politikatudományi szemmel is árnyaltak és értelmezhetők legyenek. Az intellektuális kalandozás itt amúgy végig szórakoztató – kár, hogy a következtetések viszont gyengék, mint egy fűszál. Nem mondható katartikus tanulságnak, hogy az elemzett sci-fi világok részleteiben a Római Birodalomra, a náci vagy a szovjet diktatúrára, esetleg más történelmi példára emlékeztetnek, ahogy az is evidens, hogy a mégoly bonyolult fiktív történetet elmesélő filmek, sorozatok, regények leegyszerűsítve, ellentmondásokkal terhelve mutatnak be politikai folyamatokat. Persze, hiszen azért készültek, hogy szórakoztassanak, a szórakoztató történetmesélés szigorú formai követelményei pedig felülírják a történelmi, politikai hitelességet.

Legnagyobb örömömre Tóth a könyv végére feladja a kissé zavaros bevezetőben lefektetett ellentmondásos elvet, miszerint nem napjaink politikai rendszereiről, hanem a science fiction világokról kíván szólni, ahogy annak a bizonyítás nélkül hagyott állításának is ellentmond végül, hogy a legtöbb sci-fi alkotás optimista, vagyis abból indul ki, hogy a jövő jobb lesz, mint a jelen vagy a múlt. A szerző végkövetkeztetése szerint a sci-fik azzal együtt is „a demokrácia implicit igazolói”, hogy sokkal több személyi diktatúra fordul elő bennük, mint a valóságban, hiszen „a legtöbb kortárs politikai rendszer demokratikus”. Vagyis a sci-fi demokráciapárti – és ez már egészen bizsergető kiinduló hipotézis lehetne. Kár, hogy az nem merül fel, hogy mi a helyzet ugyanakkor a diktatúrákban készült sci-fikkel.

Athenaeum, 2016, 314 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.