A költőt, gondolkodót és nevelőt serdülőkorától intim barátság fűzte Radnóti Miklóshoz. 1985-ben távoli múlt volt már London bombázása is, melynek során „sok év emlékeivel együtt” Radnótitól őrzött levelei is megsemmisültek. „Mélyen felháborodtam azon, hogy a Pozsonyi úton járva (ahol 50 éve lakom) nem kerestél meg – így Gyarmati Fanni. – Hogy tehetted? Hiszen a jelenléted valóságos varázslat: a messzi elsüllyedt világunkat támasztja fel.”
Reinhold Alfréd 30 évesen hagyta el Magyarországot, magyar barátaival csak 40 évvel később kereste újra a kapcsolatot. A köztes időszakban németül és angolul szónokolt, publikált, nép- és átnevelt a komoly nemzetközi rajongótábornak örvendő mester. Többdoboznyi levél tanúskodik a „modern világ egyik legeredetibb szellemének” kiterjedt kapcsolatairól: levelező partnerei között volt Martin Buber, Albert Schweitzer, Sarvepalli Radhakrishnan és Jomo Kenyatta.
Glatterral a főreálban
Az 1907 decemberében született Frédit jómódú zsidó nagyszülei nevelték. Anyja röviddel fia világra jötte után elvált, és harmadik férjével, egy német szemorvossal hat éven át járta Európát. Alfréd Budapesten maradt, és sok időt töltött két féltestvérével, Pásztor Magdával és Gyurival. Magdát korán elvitte a spanyolnátha, Gyurival élete végéig szoros maradt a kapcsolata, anyjukról, Szende Margitról pedig – bonyolult viszonyuk ellenére – a mostohaapa korai halála után 30 éven át példásan gondoskodott.
Már fiatalon is nagy érzékenységet mutatott a zene és irodalom iránt, praktikus okokból mégis a Markó utcai állami főreálba íratták, itt lett a két évvel fiatalabb Glatter Miklós közeli barátja. Érettségi után azonnal munkába állt. 1925-ben már a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság német és angol nyelvű levelezőjeként tartotta el nem sokkal korábban megözvegyült anyját. Munkaviszonyát 1927 őszén megszakította, miután egy távoli rokon felajánlotta, hogy finanszírozza lipcsei egyetemi tanulmányait. Lipcse nem váltotta be reményeit; két szemeszter után – melyet egy másik közeli barát, a Radnóti utolsó verseit a bori táborból hazahozó Szalai Sándor társaságában töltött – visszatért Budapestre. 1928 nyara ismét a Takarékpénztárban találja, ahonnan 1936-ban egy politikai ügy miatt kellett végleg távoznia.
Huszonévesen már komoly holdudvarral bíró rétor, ifjúságnevelő és irodalomszervező. Több forrás is említi a 16–20 éves fiatalokból álló társaságot, mely az 1920-as évek második felében Reinhold szellemi irányítása alatt, közös sétákkal és zajos vitákkal töltötte szabad idejét a Margitsziget fedett sétányán és az újpesti rakparton. Ezek az „ifjú entellektüelek: reménybeli vagy eljövendő filozófusok, szociológusok, költők, írók, muzsikusok” alkották a baloldali érzelmű Magyar Ifjúsági Balassa Bálint Irodalmi Kör magvát. Vas István Nehéz szerelem (1964) című önéletrajzi regényében így emlékszik vissza Reinholdra: „Kiderült, hogy a fedett sétánynak van egy szellemi különítménye is, középpontjában Korngold Ernő, a próféta. Ezt a próféta szót nem csak gúnyosan emlegetem: sokan tartották annak, sőt maga is igyekezett ezt a jelleget hangsúlyozni. … Jól tudott bánni az emberekkel, s hatása alatt a többiek megkomolyodtak.”
Elsősorban e „szellemi különítmény” fiataljai publikáltak a Balassa Kör 1926 szeptemberében indult Haladás – kritikai és szépirodalmi szemle c. folyóiratában is, melynek felelős szerkesztője Reinhold Alfréd, egyik főmunkatársa pedig, akkor még Glatter néven, Radnóti Miklós volt. A fiatalok hol a tagok lakásán, így Palasovszky Ödönnél, hol nyilvános helyeken, például Kassák Lajos klubjában rendeztek előadásokat és vitadélutánokat. Az iskolaigazgatók nem nézték jó szemmel diákjaik „baloldali hőbörgését”, és 1927 tavaszán feloszlatták a Balassa Kört. Tagjainak egy része átvándorolt az ugyancsak kérészéletű Magyar Ifjúság Absztinens Körébe, mely Reinhold Alfréd, Gyarmati Fanni, Havas Emil, Dóczi György és mások közreműködésével tartotta összejöveteleit.
1928 – Irodalom, művészet, kritika címmel hamarosan újabb orgánum indult „az irodalmi élet megifjításáért”. Reinhold Alfréd Glatter Miklóssal és Wagner Györggyel közösen szerkesztette a két számot megélt lapot, melynek harcos vezércikke így kezdődött: „Tiszteld a fiatalokat, hogy hosszúéletű legyél e földön!” Az irodalmi karrier további lapalapítások és mozgalmak után – ide tartozik az 1929, az 1930, a Sziget Társaság – 1932-ben tetőzött. Ekkor jelent meg a Névtelen Jegyző gondozásában
Reinhold Alfréd első és utolsó lírai kötete. 1932. december 19-én a Lipótvárosi Társaskörben volt az akkor 25 éves költő „első és utolsó” szerzői estje, ahol a belépődíjként is szolgáló „önköltségi áron, 80 fillérért” valamennyi vendég megkapta a könyv egy dedikált példányát. A szép kiállítású, misztikus-rajongó szabadkölteményeket tartalmazó kötet után Reinhold egyetlen verset sem publikált, jóllehet hagyatékában több kézírásos versesfüzet is fennmaradt.
Az irodalom és a (misztikus) filozófia mellett a zene lett közösségszervező tevékenységének harmadik alappillére. Lemezgyűjteményének legendás híre volt a 20-as évek Budapestjén. „Alfréd egy kiváló gramofon és néhány ritkán hallott klasszikus lemez tulajdonosaként ígéretes muzsikusokból, elsősorban zeneakadémistákból, egy hetente összejáró csoportot is létrehozott. Ide tartozott néhány Bartók- és Kodály-tanítvány, akik közül Sándor Györgyből nemzetközi hírű zongorista lett” – emlékszik vissza Szabó Magda.
Reinhold az 1930-as évek elejétől aktív szerepet vállalt a szociáldemokrata mozgalomban, ahol a fiatalok képzésével foglalkozott. Életének erről a szakaszáról alig maradt fenn hiteles forrás. Tény, hogy 1936 őszén letartóztatták, és elbocsátották állásából. New Yorkban élő magyar eszmetársai járták ki, hogy a Committee for Political Prisoners anyagi támogatásával el tudja hagyni az országot. 1937 elején – vér szerinti apja állampolgárságának köszönhetően – azzal a feltétellel kap útlevelet a budapesti osztrák követségen, hogy nem maradhat Ausztriában. 1937. február 18-án érkezik Bécsbe, ahol kinyomozza apja, Siegfried Reinhold címét, és megejti nála élete első és utolsó látogatását. A Reisenleitner kávéházban bridzsszalont vezető Siegfried még vált néhány levelet fiával, mielőtt 1942-ben az izbicai gettóba hurcolják, ahol nyoma vész.
Átnevelés a hadifogolytáborban
1937 márciusától Londonban keres munkát és szervezi anyja Angliába költözését. Az év végén Libanonból kap állásajánlatot. Titokban hazalátogat Budapestre, ahonnan 1938 elején Constanzán át jut el az „istenien szép” Bejrútba, hogy a Khalil Fattal & Fils cégnél német nyelvű levelezőként kezdjen új életet. Anyjával a libanoni összeköltözésről leveleznek, már épp a bútorszállítás költségeit firtatják, amikor a Magyar Királyi Külkereskedelmi Hivatal Londonban ajánl neki jobb pozíciót. Damaszkusz, Alexandria, Palermo és Marseille érintésével, Párizson át tér vissza a brit fővárosba. Még éppen időben: „egyike voltam az utolsó osztrákoknak, akiket átengedtek a határon” – számol be anyjának 1938. március 17-én. Míg úton volt, lezajlott az Anschluss. Az év végéig, a londoni iroda bezárásáig a Külkereskedelmi Hivatal alkalmazottja maradt.
1940-ben már Alfred Reynolds néven jelentkezik önkéntesnek a brit hadseregbe; brit állampolgárságot csak 1947-ben kap. 1944 tavaszáig gyorsíróként szolgált, ekkor nyelvismeretének köszönhetően a Normandiából behajózott német hadifoglyokat szétosztó Kempton Park táborába helyezték át. Eléri, hogy fiatal, intelligens és meggyőződéses náci tiszteken kipróbálhassa saját fejlesztésű átnevelő módszerét. Felettesei meglepetésére a kísérletben részt vevő hadifoglyok többsége hamar átállt a brit hadsereghez. Reinhold a náci propagandán felnőtt fiataloknak lehetőséget adott a tájékozódásra és önálló véleményalkotásra, nézeteik kifejtésére és megvitatására. Az érzelmekre ható, totalitárius náci ideológiával szemben a toleranciára és az intelligenciára épített. 1945-ben a norvégiai Slemdalba helyezték át, itt a hírszerzés megbízásából egy éven át foglalkozhatott átneveléssel. 1948 nyaráig angol, norvég és német táborokban folytatta ezt a munkát. Nem egy „tanítványa” később vezető állásba került a megszállt Németországban, és egy életre barátja és levelezőtársa maradt „mesterének”.
Hyde Park, Speakers’ Corner
Reynolds 1948-as leszerelése után tanári diplomát szeretett volna szerezni, ám nem volt pénze a továbbtanuláshoz, állami ösztöndíjra pedig hiába pályázott. Eleinte könyvelőként és egy bizonyos Wittgenstein herceg magántitkáraként dolgozott. 1953-tól 1978-ig a brit szociális és nyugdíjügyi minisztérium tisztviselője volt. S bár mindig is büszkén emlegette a brit ranglétrán elért pozícióját, életét a háború végére kialakított szellemi hálózat fenntartása, újabb és újabb közösségek alapítása és a Speakers’ Corner-beli fellépései töltötték meg értelemmel.
1948-ban létrehozta a Bridge Kör „nevelési mozgalmat”, melynek mindenkori londoni lakása lett a székhelye. A Bridge a civil életbe visszatérő katonák, az illúziójukat vesztett fiatalok közössége kívánt lenni, és egy igazságosabb világ megteremtésén fáradozott. Német, norvég és svéd barátait is rendszeres találkozók összehívására biztatta. Kitartásának köszönhetően Németországban, egy Kassel melletti birtokon 1954-ben megalakult és néhány évig sikeresen működött a Meimbresseni Kör, mely az önálló gondolkodásra nevelést és a vitakészség fejlesztését tűzte zászlajára. Norvégiában és Svédországban Reynolds vezetésével nyári táborokban zajlottak vitakörök és előadások, melyek résztvevői közül többen a nemzetközi politikai, gazdasági és szellemi élet fontos alakjává váltak.
A Bridge Kör saját kiadványa, a Bridge Letter (később London Letter) 1949 és 1972 között adományokból, néhány tucat példányban jelent meg; összesen 120 szám. Közösségi publikációs fórumnak szánták, mottóként a következő Goethe-idézettel a címlapján: „A tévedés szakadatlanul ismétlődik a tettben, az igazságot ezért fáradhatatlanul szavakban kell ismételnünk.” (Maximák és reflexiók) Martin Buber és Albert Schweitzer is adott írást a periodikának, fontosságáról mindketten elismerően nyilatkoztak. A legnevesebb Reynolds-tanítvány, az 50-es évek közepén John Osborne-nal a „dühös fiatalok” irodalmi csoportját létrehozó Colin Wilson pedig – akinek The Outsider című első sikerregényét (1956) Reynoldshoz fűződő meghasonlott viszonya inspirálta – visszaemlékezéseiben hosszan ecseteli és méltatja a „modern világ egyik legeredetibb szellemének” módszereit.
Reynolds londoni évei alatt rendszeres szónoka volt a Speakers’ Cornernek. Innen a kapcsolata egyetlen angol nyelvű életrajzi tanulmánya szerzőjével, a jó nevű rétor és közösségszervező, anarchista Richard Headicarral. Hyde Park-beli fellépéseinek köszönhető az is, hogy Bréda Ferencnek 1987-ben sikerült a nyomára bukkannia.
1951-ben ismerkedett meg későbbi élettársával, a nála 20 évvel fiatalabb Alan Detweilerrel. Alan zeneszerzést tanult, majd a londoni egyetemen doktorált zeneesztétikából. Mitológiai és bibliai témájú műveket írt, köztük a Dávid és Góliát (1971), valamint a Thészeusz és a Minótaurosz (2011) operákat. Szülei halála után jelentős örökséghez jutott, ebből vették meg 1980-ban London Hampstead negyedében azt a négyszintes Edward-kori házat, melyben végre külön emelet jutott a könyvtárnak és a dolgozószobának. Alfred haláláig itt éltek, és adtak otthont számos nevezetes, közös zenehallgatással és vacsorával gazdagított vitaestnek. A ház falán ma is emléktábla őrzi a „Hungarian Poet and Philosopher” emlékét.
Reynolds angolul három könyvet publikált, valamennyi a valláshoz és a filozófiához fűződő viszonyát járja körbe: „Az irodalom, zene, festészet még mindig érdekel. Vallás iránti magatartásomat filozófiám határozza meg, ami minden szervezett és dogmatikus vallás visszautasítása” – írja 1978-ban hajdani lipcsei diáktársának, a szociológus Szalai Sándornak.
1982-ben jelent meg az 1950 és 1970 közötti filozófiai írásait – cikkeket, esszéket, feljegyzéseket – egybegyűjtő Pilate’s Question, melyről „sokan azt hitték, hogy keresztény könyv és így sok olvasót vesztett el” – panaszolja Gyarmati Fanninak és Szalainak. S bár a kötet sokat foglalkozik a vallással, bőven van benne szó Lao-céről, Nietzschéről, Hérakleitoszról, a nukleáris leszerelésről, toleranciáról, pesszimizmusról, politikáról is. Reynolds korai írásai az egyén igazságának mibenlétét kutatják; ennek a személyes igazságnak kellene a vallások és az eszmék igazsága helyébe lépnie. Egyetlen regénye, az 1981-es The Hidden Years életrajzi fikció Jézus ifjúságáról. Azt próbálja rekonstruálni, mi történhetett Jézussal 30 éves kora előtt tett utazásai során. Reynolds itt azt firtatja, hogyan alakul ki a környezetéből teljesen kirívó ember. Colin Wilson a kötethez írt bevezetőjében a 19. század nagy fejlődésregényeihez, a Wilhelm Meisterhez és Novalis Heinrich von Ofterdingenjéhez hasonlítja a művet, s úgy véli, Reynoldsot azért foglalkoztatta ennyire Jézus alakja, mert meg akarta érteni, hogy sikerülhetett neki az, ami neki magának nem.
Reynolds évtizedeken át dolgozott főművén, a vaskos Jesus versus Christianity (1988, 1993) c. „kritikai vizsgálódáson”. Hangsúlyozottan nem teológiai értekezést kívánt írni. Munkájának központi gondolata, hogy „Jézus tanítása és a keresztény vallás között alig van összefüggés”. Szalainak ekképp foglalja össze a lényeget: „Könyvem összehasonlítja Jézus tanításait és a keresztény dogmák fejlődését kétezer esztendőben. Be szeretném bizonyítani, hogy az Egyház nem tanítja Jézus gondolatait és eszméit, és hogy Jézus sosem adott kifejezést azoknak a hittételeknek és vallásos formáknak, amelyeket [az egyház] a keresztények és az emberiség kárhozatára a világon elterjesztett.” Reynolds héberül és ógörögül is megtanult, hogy összevethesse Jézus tanításait a belőle áradt „koszos és szennyezett” folyóval, és kritikai igényességgel bizonyíthassa tézisét, miszerint Jézus a kereszténységnek sem kitalálója, sem alapítója nem volt. Wilson a „Názáreti Jézusról írt legfontosabb és legellentmondásosabb” műnek tartja a munkát, és Shaw Androcles és az oroszlánjához hasonlítja.
Reynolds 1938 után először 1978-ban, majd 1987-ben járt Budapesten. Második látogatásakor Gyarmati Fannit is felkereste, aki így emlékezett találkozásukra: „Alan nagyon szimpatikus volt mindenkinek, örömmel várom újabb ideruccanásotokat”. Ugyanitt említést tett két ismeretlen, Reynolds birtokában lévő Radnóti-versről is: „A Kortárshoz küldött Miklós versekből csak kettő nem jelent meg az összegyűjtött versek kötetében. Azok viszont olyan nagyon gyerekkori »zsengék«, hogy a legjobb volna, ha a tervezett emlékezés keretében, amit leírni szándékozol, annak mintegy illusztrálására jelennének meg.” A Radnóti-szövegekről Bréda Ferenc 1994-ben írt nekrológjában már ekképp esik szó: „néhány eddig kiadatlan Radnóti-kéziratot és fölbecsülhetetlen értékű fényképet Alfréd Szőcs Gézának ajándékozott és hagyott letétbe”.
Az elveszett riportfilm
Magyarországi újrafelfedezése Brédának köszönhető, akinek 1980 tavaszán egy kolozsvári antikváriumban került a kezébe Reinhold ifjúkori verseskötete. Még ugyanebben az évben Szőcs Géza, Bretter Zoltán, Sántha Attila és mások társaságában happening-estet rendeztek Kolozsváron az ismeretlen költő tiszteletére Kicsoda Ön, Reinhold Alfréd?… címmel. Szőcs később Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is felolvasott a kötet verseiből, a kolozsvári Fellegvár pedig teljes 1980. őszi számát Reinholdnak szentelte.
A titokzatos költővel végül 1987-ben sikerült Brédának személyes kapcsolatba lépnie. Váltottak néhány levelet, majd személyesen is találkoztak Párizsban. „A távoli múltból néha egy halk honvágy tölt el, nem Magyarország után, hanem a költészet szép országa iránt, amely a nihilista 20. században sápadttá enyészett” – így Reynolds, aki ezt követően élénk levelezésbe kezdett magyar írókkal, irodalmárokkal és szerkesztőkkel, köztük Ilia Mihállyal, az ő közvetítésével pedig e cikk szerzőjével is. 1993 novemberében Bréda és Szőcs meghívására a nyolcvanöt éves költő élettársa kíséretében Kolozsvárra látogatott, ahol személyesen is fellépett a Puck Bábszínházban megismételt Kicsoda Ön, Reinhold Alfréd?… esten. Látogatásáról riportfilm készült, melynek nyoma veszett. Jóllehet nemcsak az elkészültéről van tudomásunk, hanem arról is, hogy a Duna tévé leadta 1993 karácsonyán. Talán éppen azon a napon, amikor Alfréd, alig egy hónappal kolozsvári útja után, egy londoni kórházban eltávozott az élők sorából.
