Nyomtatott kiadásunk címlapos interjúját Grecsó Krisztiánnal készítettük. Kedvcsinálónak két részletet is kiválasztottunk a szövegből.
MN: Úgy látom, jól mennek a könyveid. Mikor jött el az áttörés?
GK: A Mellettem elférsz volt az első, ami nem egy szűk kör ügye volt, és elkezdett teljesen máshogy működni. Pedig előtte is próbálkoztam a kitöréssel a szubkulturális közegből.
| ||
MN: Tudatosan próbáltál szélesebb közönséget megszólítani?
GK: A kiadó úgy érezte, hogy alkalmas lennék egy ilyen szerepre. A Tánciskolát megpróbálták előretolni, de borzalmasan rossz volt a szakmai fogadtatása, és ez leszivárgott. A Mellettem elférsz kapott még egy esélyt, és az meg elkezdett működni. Az olvasói visszajelzések is teljesen megváltoztak: amatőr bírálatok helyett az olvasók elkezdtek magukról mesélni. Ezt a folyamatot koronázta meg az Aegon-díj, onnantól meglódult az egész, tízszeresére nőttek a példányszámok. Valószínűleg a Tánciskola szakmai kudarca és a magamba szállás kellett a továbblépéshez. De a sikert, a példányszámokat, a trendeket nagyon elővigyázatosan, fegyelmezetten és tudatosan kezelem. Mert ez úgy pukkad ki egyik pillanatról a másikra, mint a lufi. Egy mellényúlás, és kész, véged. És az kikezdi a korábbi sikereket is.
MN: Ez nem hat bénítóan a kreativitásra?
GK: De. Azt csinálom, hogy egy könyv befejezése után színházi munkát vállalok. Ott az író egy kiszolgáló, egy kukta, a színész és a rendező viszi a prímet. Ez alázatra nevel, és utána már vágyom vissza könyvet írni.
(…)
MN: Szerinted leválaszthatók a szövegek a szerző körüli brandről, mitológiáról?
GK: Sohasem. Gondolj csak bele, Nádas Péter mit írt az Élet és Irodalomban Esterházy Péter emlékére! Kemény, szigorú, demitologizáló szöveg az, különösen, hogy nekrológ. Előkerül a fiatal, Trabantot vezető Esterházy, akit többen szeretnek, mint ahányan olvasnak. És akkor ezt inkább nem is folytatom. De az irodalom világán túlra nyújtózkodó szerzőtípus ellenpontja is ugyanaz, tengelyesen tükrös, hiszen a rejtőzködő író az elhúzódás megformáltságával ugyanúgy szerepet játszik, mítoszt épít maga köré. Az Őrségben más életritmust kereső író vagy a szótlan havasi szerző szintén brandet épít. Ráadásul ezek kifejezetten hagyományos írószerepek, megvannak a történeti előzményeik. Egyik írószerep sem jobb vagy rosszabb, és sajnos ez mindenképp hozzátartozik az írókról alkotott képhez. Én sem tudok Szabó Magda könyveire az író pimaszsága nélkül gondolni, ahogy Tandorihoz is hozzátartozik a… Mi is? Elmondok erről egy sztorit. Van egy rusztikus kocsma itt a közelben, lehet fogadni is lóversenyekre. Ott ittam. Egyszer bejött a Dezső. Meglát, látom, hogy megijed, hiszen éppen azért jár oda, hogy civil lehessen, és fogadhasson futamokra. Ott ő nem bír író lenni. Szóval meglát, és egy apró fejcsóválással jelzi, hogy nehogy úgy szóljak hozzá, mint egy íróhoz. Na, de annak is megvan a története, hogyan lesz egy író az írószerep elől menekülő író.
A beszélgetés teljes terjedelmében elérhető a ma (csütörtökön) megjelent nyomtatott Magyar Narancsban!
