Könyv

Poppolitika

Bán Zsófia: Turul és dínó

  • Radics Viktória
  • 2016.09.04 13:08

Könyv

Esterházy Péter már elfelejtette ezt a kitűnő könyvcímet, mi azonban még egy darabig benne maradunk a poppolitikában, ami így egybeírva viccesen hangzik, de meddig bírunk még nevetni rajta?

Amikor egy vajdasági rokon kislány a „visszaszáll a magyar Turulmadár” folkpoppal küldött képes-hangos üdvözletet Erdélyből, elhűltem. Ő még csak tizenhét. És igaza van Bán Zsófiának: a szélsőjobb popkultúrájának nincs olyan alternatívája, amivel például ezt a bimbózó lánykát el lehetne hódítani az érzelmes „nemzeti” katoliko-politiko giccstől. Amire egyébként a most negyvenes éveikben járó szülei vezették rá.

Sem a demokráciának, sem az ellenállásnak nincsenek hagyományai nálunk, foglalja össze a szerző tüntetéskritikáinak tapasztalatát, és mi örülünk, hogy meghonosította ezt a műfajt; magunk is hasonló gondolatoktól fájó fejjel bicikliztünk haza nem egy, dilettáns esztrádműsorra hasonlító tüntiről. A demo-kritika széria egyik ékes darabja azonban azt is bemutatja, amikor a Műcsarnok előtt röpke időre föltámadt a magyar avantgárd (Semmi sem semmi, avagy a melanézek türelme, remek idézetekkel), és azt is, nem csak külföldi példákon, hogy mi fán terem a valódi szellemesség. Aláhúztam a „kifárasztás” szót is, ami horgász szakkifejezés, és összefoglalja, hogy mi történt az utóbbi években a magyar tüntetési kultúrával.

A bajok gyökerét Bán Zsófia az emlékezetkultúránk állapotában leli fel. A közösségi és az egyéni emlékezet kölcsönhatásának ugyanis nálunk nincsenek meg a közlekedőedényei, hanem a hivatalos emlékezetpolitika végzi a hamisító munkát, ostoba műmítoszokat, pót­traumákat, pótemlékeket diktál a népbe, végső soron emlékezettörlést művel, akárcsak az előző rendszer. Vagy jobb-e a Terror Háza (csúf)nevű Ersatz, ízesített történelempótlék, mint bármely antifasiszta múzeum volt ebben a térségben? A kötet egyik fontos írása emlékműkritika (Az elsikkasztott narratíva), és helyesen talál rá „az aktív emlékezet hűlt helyé­re”, például az ’56-os emlékművekben. S ilyen helyekkel valamennyiünk feje tele van. „Alighanem bizonyos csillagászati vagy más, egyéb körülmények együttállása szükséges ahhoz, hogy a történelmi és személyes emlékezet működésbe jöjjön…”

Érdekes módon az én személyes történelmi emlékezetemre Forgács Péter Privát Magyarország-sorozata tette a legnagyobb hatást, a művészileg feldolgozott, „újrahangszerelt” (Szemző!) régi amatőr filmek megértették velem azt, amiben nem volt közvetlenül részem. Kiemelném ebből a kötetből a Forgács Péterről szóló két tanulmányt, és a Saul fiáról értekező friss gondolatmenetet is. Ahogy a könyv alcíme mondja – Jelenetek a képek életéből –, ez most egyáltalán nem irodalomközpontú esszékötet (tanulmányok, kritikák, jegyzetek is vannak benne, és sok kép), hanem filmek, fotók, utcai életképek, a vizuális kultúra és kulturálatlanság több síkja és szegmense került a turul és a dínó, a magyar és az amerikai popkulturális szimbólum köré rajzolt körbe. A vizuális művészetek és az írásos kultúra közti interakció (amit az Enigma folyóirat művel magas szinten évtizedek óta) áldásos, az egész kötetet fölpezsdíti, és új aspektust kínál az olyan notórius betűfalóknak, mint én, aki Bán Zsófia ajánlatára néztem meg Stanley Kramer Ítélet Nürbergben c. kitűnő 1961-es filmjét, és kerestem rá Lee Miller fényképeire. Ez valóban nyitott könyv, mely kivezet a lapjai közül: e kivezető szálak nyomán ismerkedtem meg az orosz származású, amerikai Svetlana Boymmal, akinek többek között a hibákból fakadó „off” fogalmát és a The Future of Nostalgia című könyvet köszönhetjük, vagy Bat­thyány Margittal, a galád grófnővel, aki a rohonci zsidó mészárlás bálkirálynője volt.

Az első világháborút köszöntő eufóriára világít rá az Augusztusi láz – „Hát végre!” című képes esszé (ez is egy új műfaj). Bán Zsófia egyébként „posztholokauszt-világban” gondolkodik (itt, a Balkánon „posztgenocid-társadalmakról” beszélnek a bátrabbak), a banalizált wittgensteini „hallgatást” pedig szépelgésnek és a kulturális neurózis forrásának tekinti, ami olyan viselkedésmintákat ad át, amelyekkel nem lehet demokráciát építeni, sem áldemokráciát rombolni. Nádas Péter – akiről Bán Zsófia szintén ír, és aki szellemi rokona – a személyes és a történelmi felelősség szétválasztását javallja, és olyan „strukturális kérdések” felvetését, amilyeneket ez a könyv is föltesz, például amikor a látás kulturális-társadalmi konstruáltságát feszegeti. Szem nem marad ártatlanul.

Kép és szó csereakcióját, a diszkurzivitás föllazítását, a kép „meghallgatását” nálunk jelenleg Nádasnál, Forgácsnál, Forgáchnál, György Péternél, Darida Veronikánál és mindenekelőtt Markója Csillánál látom ilyen intenzíven megvalósulni, mindegy, milyen műfajban. Ez egyiküknél sem jelenti az írásos kultúra gyöngítését, ellenkezőleg. Az ellenállásnak, ami szórványossá, majdhogynem individuálissá vált, mindenképp ki kell terjednie a vizualitás (állampolitikailag felettébb kihasznált) területére is, és művészetek, nyelvek, kultúrák közt muszáj mozognia. A résistance és a self-em­powerment, a polgári engedetlenség, a művészi, egyáltalán a gondolkodói ellenzékiség verbo-vizuális formái sokkal vitálisabbak, szerteágazóbbak és rugalmasabbak, mint amit az elnyomásra működő dogmatikus ész, vagyis a fafejűség produkál. Ehhez föl kell bontani a nemzeti kánont, és be kell engedni a „hibrid” műfajokat, az esszét meg a vállaltan, közvetlenül személyes hangnemet. (A „radikális személyesség” hozadékáról György Péter Apám helyett című könyve kapcsán olvashatunk, az egyik reprodukált fotó, a Lee Miller in Hitler’s bathtub, Hitler’s apartement pedig egyenesen ezt demonstrálja.)

Művészeti és politikai önkényes és önkéntelen, kényszerű és vállalt találkozási pontjairól is szól ez a könyv, mely elkerülte a politikai pamflet buktatóit, tehát nem terhel meg, hanem a deleuze-i „szökésvonalakra” mutat rá. A „politika” és a „kultúra” szó is mást jelent itt, mint a napi neten.

„Sajnálatos, hogy a rendszerváltás óta nálunk nem épült ki a politikai kultúra; ehelyett a politikai is a látványossággá züllesztett populáris kultúra egyik attrakciójává vált”, írta a szerző hat évvel ezelőtt. Hogy a politika még mivé lett, azt mindenki tudja, mégsem sikerül közös nyelvet találni ennek a tapasztalatnak az artikulálásához. A turul–dínó-paradigmát azonban most már értjük.

 

Magvető, 2016, 276 oldal, 3490 Ft

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.

Nem szentírás

  • Balogh Magdolna

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában. 

A hetedik napon

A neves olasz részecskefizikus jókor volt jó helyen: ott lehetett a genfi részecskefizikai központ, a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) Kompakt Müon Szolenoid (CMS) kísérleti programjában, ahol például a sötét anyagot alkotó egzotikus részecskék, extra dimenziók és a nevezetes Higgs-bozon után kutattak a fizikusok.

A nemlét sűrűsége

  • Radics Viktória

Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.

Emígy

Önéletrajzi ember – Szerb Antal találóan és evidens módon így jellemezte Goethét (egyszersmind Saint-Simon herceget és Proustot), s ez a megfogalmazás okvetlenül ráillik Granasztói Pálra (1908–1985) is.

Tárgyversek során

  • Domsa Zsófia

„Meg akarom neked mutatni a világot, a maga valóságában, ahogy itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni” – írja Knaus­gård a születendő lányának szóló levélben, amelyet a könyvben háromszor húsz rövid esszé követ.