Tartalom

(2016-08-04)

Snoblesse
Kis-Magyarország
Publicisztika

Ádám Zoltán

Publicisztika

Három érv – és a korlátaik

Viszontválasz kvótanépszavazás-ügyben

Az elmúlt hetek vitái alapján úgy látom, a bojkott – vagy az érvénytelen szavazat leadása – mellett alapvetően három érv hozható fel.

György Péter

Publicisztika

A demokratikus pedagógia tere

Válasz Mélyi József kritikájára

Mélyi József volt az első s eddig az egyetlen, aki a több hónapja, előbb az Élet és Irodalomban, a Népszabadságban s most a Magyar Narancsban alakuló vitában a múzeumi negyed éles kritikusaként, s nem a Liget urbanisztikai, illetve az utóbbi hetekben okkal döntővé vált politikai kérdéseinek elemzőjeként szólalt meg (lásd: Mit állítunk?, Magyar Narancs, 2016. július 21.).

Egotrip

Egotrip

Közlemény

Ezúton tudatjuk t. Olvasóinkkal és az irodalomszerető nagyközönséggel, hogy új otthonába, a Kalligram folyóiratba költözik, s a továbbiakban ott üzemel Bán Zoltán András Noé vendéglője c. sorozata, mely 2013. augusztus 25-én nyitott a Magyar Narancsban.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Sármagyar

Élni mindig, minden körülmények között lehet valahogy Magyarországon, elmúlt száz esztendőnk, gyakorlatilag a 20. század kiválóan bizonyítja ezt. Szinte minden időben kötésig ért a sár, s mindig a rossz oldalon álltunk, de 1990-ben úgy tűnt, mindez megváltozhat, most majd nem szúrjuk el – ha akarjuk, sem tudjuk.

A szerk.

A szerk.

Adják vissza Annus aranyát!

Az alábbi írást az olimpia kezdetekor püfölte a gépbe a szerk., de érvénye az olimpia zárásakor is változatlan. Íme.

Külpol
Belpol

Speciális közmunka

Belpol

Dologra mindenki

Újra nő a közmunkások száma, ezúttal az eddig egészségügyi vagy szociális okokból kimaradtakat terelik a közfoglalkoztatásba. A kormány egy segítői hálózat kiépítéséről beszél, a szakemberek viszont szkeptikusak.

Film

Film

„Semmiféle kapcsolatom nincs ezzel a rendszerrel” - Hajdu Szabolcs rendező, Török-Illyés Orsolya színész

Filmen-színházban alkotótársak, az életben házastársak: előző filmjükkel, a Délibábbal, kiiratkoztak a Vajna-féle filmfinanszírozási rendszerből; a rendszeren kívül rendezkedtek be, új filmjük, az Ernelláék Farkaséknál már a Filmalaptól teljesen függetlenül, állami támogatás nélkül készült és meg sem állt a Karlovy Vary-i Filmfesztivál fődíjáig, sőt, Hajdu a legjobb férfi színésznek járó díjat is elnyerte. A házaspárral a saját lakásukban zajló forgatásról, a rendszeren kívüliség szépségeiről és egy készséges zöldségesről is beszélgettünk.

Zene

SZIGET 2016

Zene

Marad a nosztalgia

Pop, Rock, World

Fogadnánk, hogy olyan lesz ez a Sziget is, mint az európai focibajnokság: a mezőny híg, a játék kockázatmentes, de a sztárok elviszik a show-t, miközben mi csak azért is a kis csapatoknak szorítunk: legyenek ők a befutók.

Zene

Az ördögbot nem alszik - Tűzzsonglőrök Magyarországon

Az ember ösztönösen fél a tűztől: ezzel a félelemmel játszanak az egyre divatosabb tűztáncos, tűzartista- és tűzzsonglőr-előadások. A hagyományos cirkusz hívei lenézik őket, ők viszont állítják, hogy ez önálló művészeti forma – bár néha az extrém sportokra emlékeztet.

Musical

Zene

Bányásztütü

Sir Elton John–Lee Hall: Billy Elliot – a Musical

Játsszon-e az Opera musicaleket? – erre a kérdésre hosszú időn át határozottan nemleges volt a válasz.

Interaktív
Könyv

Könyv

Könyv

Oroszhon orvosa

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz

A középkori Oroszországban lassan telik az idő, talán nem is telik, nem is létezik. Ebbe az időn kívüli óorosz világba vezeti el az olvasót Jevgenyij Vodolazkin oroszul 2012-ben megjelent, máris világhírű nagyregénye.

Könyv

Könyv

Jedik a demokrácia ellen

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája

Szemtelenül kúl, ugyanakkor üdítően szimpatikus vállalkozásba fogott a közéleti kérdések elemzésével foglalkozó liberális szellemi műhely, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba.

Könyv

Könyv

Poppolitika

Bán Zsófia: Turul és dínó

Esterházy Péter már elfelejtette ezt a kitűnő könyvcímet, mi azonban még egy darabig benne maradunk a poppolitikában, ami így egybeírva viccesen hangzik, de meddig bírunk még nevetni rajta?

Képzőművészet
Gasztro
Tudomány

Tudomány

Örökerdőprogram - A teremtett vadon

Hogyan lehet megelőzni, hogy az erdei fák a jég súlyától összeroskadjanak télen, kiszáradjanak vagy nyáron az esőtől felázott földből ragadja ki őket az orkán? Az egyik lehetséges megoldás mintaterülete az egyik Budapesthez közeli turistacélpont kellős közepén fekszik.

Lélek
Tévétorrent
Ételhordó