A család barátja - Lator László: Szabad szemmel. Esszék

  • Bán Zoltán András
  • 2016.09.05 10:47

Könyv

Első kötete fülszövegében írta Petri, hogy nem akar csak költő lenni. Aztán úgy esett, hogy mégis csak költő maradt; nem írt drámákat, regényeket, soha nem tért át más műfajra.

Ebben is eltért jelentős pályatársaitól, hiszen például Tandori, Oravecz Imre vagy Rakovszky Zsuzsa legalább annyira számít ma prózaírónak, mint költőnek – legalábbis a művek számát tekintve. A régi költőknek többnyire elég volt a vers. Lator is megmaradt csak költőnek, noha egy ön­életrajzi könyvvel ő is gazdagította a nagyszerű magyar memoárok sorát.

false

Új kötete esszéket tartalmaz nagyjából harminc év terméséből, és mindjárt felugrik a kérdés: ugyan ki ír manapság esszéket? Elavultnak tűnő műfaj, különösen az utóbbi időben, mely immár legalább ötven-száz évre rúg, amikor az úgynevezett Én gyanúba került, és bármiféle egyedi, kissé vallomásos megszólalást gúny övez. És az Én mint lírai Én is belső ruhatárba helyezendő holminak tetszik, még akkor is, ha azt állítja, mint Rimbaud, hogy az Én az valaki más.

A teória azonban soha nem lehet olyan erős, mint egy komoly embernek az évtizedek teltével egyre érettebb és megfontoltabb hangja; Lator minden írása egyes szám első személyben szól, és már a könyv első mondatában „szégyenkezve” vallja meg: „az elméleti gondolkodásra való hajlamom, tehetségem módfelett fogyatékos”. Hála istennek. Lator annak a nagy és mára egyre kevesebb tagot számláló nemzedéknek a szereplője, amely – az összes kételye ellenére, és mivel belátja, hogy egyebe amúgy sincs, mint a nyelv – még bízik a nyelv kifejezőerejében, bízik a formálás plaszticitásában. Továbbá kötelezőnek tartja az úgynevezett szakma elsajítítását. Vagyis úgy véli, hogy egy költőnek tudnia kell a versírás mesterségét és ismernie kell a hagyományt, még akkor is, ha soha eszébe nem jutna, hogy leírjon egy alkaioszi strófát. „Éljünk benne a korunkban, és mit se áldozzunk föl abból, amire a régiek taníthatnak bennünket”, idézi Lator a saját hitvallásaként is Apollinaire-t. Lator nem konzervatív, hanem „modernség­tradicionalista” (hogy Odo Marquard szép szavával éljek).

Családtag Lator, annak a famíliának szereplője és krónikása, melyet posztnyugatosnak, poszt­újholdasnak is nevezhetnénk. Nyilvánvaló tehát, hogy akkor érzi magát elemében, ha ennek a stíluseszménynek, úgyszólván magatartásnak a nagy alkotóiról szólhat. Kálnoky, Nemes Nagy, Pilinszky, Weöres a főhősei ennek a könyvnek. Persze megkapta ezért is a teoretikus lesajnálást, amikor egy ismert irodalomtudós valamikor csoportos szubjektivizmusnak nevezte esszéírói módszerét. Nem vitás, Lator előadásmódjában van valami, ami az összekacsintásra emlékezteti az olvasót. De lapos dolog a szemére vetni ezt. Pusztán azért is, mivel esszéi olyan korszakban keletkeztek, amelyben még volt kikkel összekacsintani. Volt valamiféle család.

És mivel eme család tagjának és barátjának tekinti magát, nem riad vissza attól, sőt egyenesen jószomszédi kötelességének érzi, hogy olykor tanácsot adjon egy pályakezdőnek. Így tesz Simon Mártonnal, bár erős benne az aligha alaptalan szkepszis, hogy a debütáló ifjú harcos nem fogadja majd meg intelmét. Ráadásul Lator családja, vagyis magának a költészetnek a birodalma tágas. Így előfordulhat, hogy olyat is magába foglal, aki csak genetikailag családtag, és nem is költő a szó szabatos értelmében. Ilyen Perneszy Zsigmond, egyik távoli rokona, aki Lator szerint érdekes állatverseket írt, de egyetlenegyet sem publikált.

Lator remekül elemez verseket, és ebben is modernségtradicionalistának tűnik, mert hát ki ír manapság verselemzéseket? A teória papundeklikásája leszoktatott minket róla, arról nem is beszélve, hogy ki ért manapság a verselemzés igencsak bonyolult mesterségéhez-művészetéhez? Pedig nem is olyan rég éppen egy Németh G. Béla szerkesztésében megjelent, Arany János-verseket elemző kötet (Az el nem ért bizonyosság, 1972) hozott pici, de mégis fontos fordulatot a magyar irodalomtudományban. És minek írjunk versekről, ha manapság már alig olvas valaki verset? És a líra mint kultúrát alakító tényező messze elmaradt a regény mögött. Lator azonban ebben is bizakodó, ha jól sejtem. Ennek az optimizmusnak a jegyében elemzi nemcsak a század egyik legnagyobb költeményét (Pilinszky: Apokrif), hanem például Szlukovényi Katalin vagy Csengery Kristóf egy-egy versét is. És legyen bármennyire is beszorított helyzetben a mai líra, Lator a humort és az öniróniát forgatja önvédelmi fegyverként: „ne legyünk rosszkedvűen maradiak, hadd játsszon, hadd kísérletezzen, hadd hülyéskedjen a költő, de mi se vegyünk mindent halálosan komolyan”. Lator esszéi nagy segítséget adnak ebben.

 

Európa, 2016, 440 oldal, 3490 Ft

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.