Könyv

Már kezdjük megszokni, hogy az igényes krimi kezdi átvenni a régi realizmus szerepét.

Lapunk munkatársainak kebelén az elmúlt hetekben számos kitüntetés landolt. Kiváló tényfeltáró újságírói munkájáért Pulitzer-emlékdíjat kapott munkatársaink közül Varró Szilvia és Bodoky Tamás. Laptársunk, az Élet és Irodalom Tarnói Gizella-díjjal tüntette ki Mészáros Bálintot a gazdasági újságírás területén kifejtett színvonalas munkája okán.

Tizenöt cigány származású emberrel készített interjút Szále László: a közös bennük, hogy valamennyien sikeresek a pályájukon, legyenek volt vagy jelenlegi magas beosztású közhivatalnokok (mint például Kállai Ernő ombudsman vagy Daróczi Dávid exkormányszóvivő), művészek (például Palya Bea, Szakcsi Lakatos Béla vagy Jónás Judit), sportolók (Pisont István), netán fegyveres testületek tisztjei (Jóni Tibor honvéd ezredes, Makula György rendőr őrnagy).

A Kossuth-díjas író legújabb regénye, Az Argoliszi-öböl a közelmúltban jelent meg a Kalligramnál: Sándor Ivánnal személyes és történelmi emlékezetről és mindennek a regényírással való kapcsolatáról beszélgettünk.

A tudományba vetett hit és a hasznát illető kétely egyszerre jellemezte a 19. századközép Angliáját, melyben Lewis Carroll alapvetően a létező világ szabályai szerint működő, mégis valóságon túli környezetben játszódó művei, az Alice Csodaországban (1865) és folytatása, az Alice Tükörországban (1871) megszülettek. Annak a viktoriánus kornak a termékei voltak, amelyben Darwin nézetei a fajok eredetéről alaposan megingatták a modernizálódó társadalom egyébként is bizonytalan világnézetét.

Cormac McCarthynál senki sem jut pokolra; ott van már mindenki a történet kezdetekor. Fölösleges is mindenféle névsorolvasás, McCarthy nem az a fajta író, aki bárkit is - élőt vagy holtat - kifelejtene az ő irodalmilag felcicomázott világvégéiből.

A címben szereplő angolkert valójában az Angolkert, egy hatalmas park München közepén. Az oldalában helyezkedett el a Szabad Európa és Szabadság Rádió épülettömbje. A SZER a szovjet tömb kelet-közép-európai államaiba, az SZR pedig a Szovjetunióba sugározta adásait. 1983 utolsó napjaiban foglaltam el az állásomat a rádió magyar kutatási részlegében. Itt dolgozott egy idősebb, magába fordult kolléga, akivel nagyon hamar össze is különböztem, fene sem tudja már, hogy miféle okból - mindenesetre alig váltottunk szót a továbbiakban, igaz, hamar át is kerültem a szerkesztőség állományába. Nos, ez az ember volt a magyar állambiztonság legfontosabb beépített embere a magyar osztályon, aki az ötvenes-hatvanas években kreatív kezdeményezésekkel is igyekezett felettesei kedvében járni, miközben folyamatosan jelentett megbízóinak. A rádiónál a legtöbben meg voltak róla győződve, hogy vannak köztünk beépített emberek - én nemigen értettem, miről lehet innen jelenteni, hol dugdossák a nagy titkot, és főleg utáltam az ellenszenv diktálta találgatásokat. A szóban forgó ügynökről Kasza László úgy tudja, hogy 1983. szeptember 30-án nyugdíjazták, egy jelentés szerint meghosszabbították a munkaviszonyát, én csak annyit láttam, hogy 1984 februárjában még dolgozott.

A szerző jeles atomfizikus, az MTA érdemdús tagja, egykori intézményi vezető, kiváló tudományszervező, s nem mellesleg a (természet)tudomány elhivatott népszerűsítője. Sokat és sok helyütt publikál - s amint a fenti felsorolás is sugallja, megannyi témában: a Typotex Kiadó mostani válogatása ezekből az írásokból szemezget, jórészt olyan dolgozatokból, melyek a nagyközönség számára készültek, olyan nyelven, amelyet akár a laikus, természettudományokban nem túl jártas (de azért legalább kicsinyég érdeklődő) olvasó is bízvást megérthet. Habár a könyv bevezetője néha s némely vonatkozásban zavarba ejtő távolságra kalandozik el a szerző amúgy nagy becsben tartott, központi témáitól (például a tudomány érvényességének határairól és kulturális jelentőségéről szóló disputától), a kötet világos, logikus tagoltsága s több érdekes tanulmány bőségesen kárpótol ezért.

Nagy Lajos 1360 körül, uralkodásának teljében megbízta Kálti Márkot a magyarok "régi és legújabb cselekedeteinek" összefoglalásával - e reprezentatív kiadvánnyal is bizonyítva uralmának legitimitását. A kódex, amelyet ma Képes Krónika néven ismerünk, nemcsak történelmi forrás, hanem sajátos képgyűjtemény is, köszönhetően (feltehetően) Hertul fia Miklósnak, aki száznegyvenhét miniatúrával díszítette lapjait. Egy magyar (Anjou) király által megrendelt, magyar szerző által latinul írt, olasz származású festő által díszített és sokáig Magyarországon őrzött munka - szinte minden megvan ahhoz, hogy a mű beletartozzon a magyar művészet történetébe. A Corvina kiadványa nem tisztázza ugyan, hogy milyen szempontok szerint kerülhet valamely alkotás e halmazba, de azért - korszakoktól függően - viszonylag biztosra mehetünk. A konszenzuális magyar kultúrtörténetbe beletartoznak például Giovanni Dalmata visegrádi reneszánsz szobrai, Maulbertsch sok magyar településen megtalálható késő barokk freskói, a könyvben Gannevalként szereplő, de a köztudatban Isodore Canevaleként ismert építész újító formanyelvű váci székesegyháza vagy László Fülöp és Bogdány Jakab festők, akik szinte kizárólag külföldön dolgoztak, és bármily meglepő, a német származású Franz Xavier Messerschmidt pozsonyi magányában készített, paranoiás rohamait "tükröző" groteszk karakterfejei is.

Miljenko Jergovic második magyarul olvasható könyvének eleje kimondottan a Svejket idézi, és vele mindazt a bölcsességet és kedélyt, ami, úgymond, a régió közkincse a történelem alatt elbújni próbáló, túlélő slemilről. Salamon Tannenbaumot, a regény egyik főszereplőjét 1920-ban elviszik, mert bevett szokása szerint jelentkezik be a (régi nevén nevezve) Osztrák Császárhoz címzett fogadóban, amolyan bizalmasan alattvalói stílben: "Megjött Moni az osztrák császárhoz". Mindezt épp aznap, amikor "az új királyság trónörököse, Aleksandar" Zágrábba érkezik. Azok az idők azonban, az álmos egyformaság otthonosságának ántivilágbeli napjai elmúltak az ősöreg császárral és őt gyorsan követő birodalmával együtt; a felgyorsult történelem nyitóepizódjaként Moni kap is egy alapos verést.

Csaknem harminc regény, megszámlálhatatlanul sok novella és rövidebb írás (melyek jó része máig kiadatlan) szerzője, a kiegyezést követő két évtized jó néhány, nagy visszhangot kiváltott irodalmi-közéleti vitájának-botrányának a főszereplője - mégis, 1902. március 19-én bekövetkezett halálát jószerivel észre sem vette a literátus nyilvánosság.

"A kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja. A kutyán belül meg túl sötét van az olvasáshoz" - e több szempontból is bölcs mondás Groucho Marxtól ered, de mások is vannak, akik az átlagosnál bensőségesebb viszonyt ápolnak az olvasnivalójukkal. Bizonyos szokásaik kapcsán felmerül a kérdés, vajon hol ér véget az egészséges tudásszomj és kezdődik a mániákus viselkedés.