A címben szereplő angolkert valójában az Angolkert, egy hatalmas park München közepén. Az oldalában helyezkedett el a Szabad Európa és Szabadság Rádió épülettömbje. A SZER a szovjet tömb kelet-közép-európai államaiba, az SZR pedig a Szovjetunióba sugározta adásait. 1983 utolsó napjaiban foglaltam el az állásomat a rádió magyar kutatási részlegében. Itt dolgozott egy idősebb, magába fordult kolléga, akivel nagyon hamar össze is különböztem, fene sem tudja már, hogy miféle okból - mindenesetre alig váltottunk szót a továbbiakban, igaz, hamar át is kerültem a szerkesztőség állományába. Nos, ez az ember volt a magyar állambiztonság legfontosabb beépített embere a magyar osztályon, aki az ötvenes-hatvanas években kreatív kezdeményezésekkel is igyekezett felettesei kedvében járni, miközben folyamatosan jelentett megbízóinak. A rádiónál a legtöbben meg voltak róla győződve, hogy vannak köztünk beépített emberek - én nemigen értettem, miről lehet innen jelenteni, hol dugdossák a nagy titkot, és főleg utáltam az ellenszenv diktálta találgatásokat. A szóban forgó ügynökről Kasza László úgy tudja, hogy 1983. szeptember 30-án nyugdíjazták, egy jelentés szerint meghosszabbították a munkaviszonyát, én csak annyit láttam, hogy 1984 februárjában még dolgozott.
Kasza - a magyar osztály 1993-as bezárásakor már aligazgató - joggal kel ki a múltfeldolgozás lehetőségének minősíthetetlen korlátozásai ellen, amelyek Magyarországon még mindig megakadályozzák az egykori besúgók, ügynökök nevének nyilvánosságra kerülését és azt, hogy a besúgottak minden korlátozás nélkül, teljes mélységig betekinthessenek a rájuk vonatkozó aktákba. Emiatt nem tud ő sem teljes és végleges képet adni a rádió ellen indított hírszerzési, befolyásolási és bomlasztó akciókról. A jelentésekből vett idézetek inkább az egész rendszer fontoskodó, egyúttal szerencsétlenkedő és persze viszolyogtató mindenhatóságát illusztrálják, ugyanakkor azt is, hogy valóban nem volt különösebb jelentenivaló az egyhangúan, ámde olajozottan zakatoló rádiós hétköznapokról.
Az adatok hiánya több esetben túlzott, nem kellően alátámasztott megállapításokra, feltételezésekre ragadtatja a szerzőt - például amikor egy ügynöki jelentésben évekkel korábban közölt információt (a rádiók épületének vázlatos rajzát) hoz összefüggésbe egy 1981-es merényletkísérlettel, amelyet általános vélemény szerint román megbízatásra hajtottak végre. Ugyanígy, sőt bizonyos értelemben veszélyesebben találgat a magyar osztály utolsó három-négy évére jellemző személyes és szakmai ellentétek okait illetően, amikor ügynöki aknamunkát sejtet a konfliktusok mögött, mégpedig kizárólag az ellenfelei térfelén, akik abban az időben már a magyar nyilvánosságot is felhasználták olykor paranoid, máskor jogos sérelmeik felmutatására. Lehet persze, hogy a valamikor majd mégiscsak megismerhető adatok Kasza olvasatát igazolják, én azonban úgy érzem, hogy kevéssé emelkedett munkahelyi súrlódásokról volt inkább szó, amelyeket átszőttek a magyarországi erővonalakat Münchenben is lemásoló, gondolatilag kevés mélységet mutató aktuálpolitikai ellentétek. Ez is oka lehetett annak, hogy az amerikai vezetés a rendszerváltást követően elsőként a magyar osztályt számolta föl, de - ellentétben Kaszával - nem gondolom, hogy ez a lépés "egy külső, semleges hangtól" fosztotta volna meg a magyar társadalmat, "amely segíthetett volna a számára szokatlan demokratikus rendszer gyakorlatának elsajátításában". A munkatársak ellentétes irányokba igyekeztek a mozdulatlan mókuskerékben, a szerkesztőség nem volt már abban az állapotban, hogy "segíthessen".
Noran Libro Kiadó, 2009, 258 oldal, 2600 Ft