A tudományba vetett hit és a hasznát illető kétely egyszerre jellemezte a 19. századközép Angliáját, melyben Lewis Carroll alapvetően a létező világ szabályai szerint működő, mégis valóságon túli környezetben játszódó művei, az Alice Csodaországban (1865) és folytatása, az Alice Tükörországban (1871) megszülettek. Annak a viktoriánus kornak a termékei voltak, amelyben Darwin nézetei a fajok eredetéről alaposan megingatták a modernizálódó társadalom egyébként is bizonytalan világnézetét. A tudományos haladáshoz és a merev társadalmi szabályokhoz egyaránt ambivalenciával viszonyuló közegben (ahol állítólag az illendőség kedvéért zoknit húztak a zongora lábára, miközben Londonban minden hatvanadik épület bordélyház volt) megjelent a tündérmese új fajtája, az egyszerre reális és szürreális helyszíneket és szereplőket megjelenítő "fantasy". Nem Carroll találta fel a műfajt, de már életében is kétségtelenül az ő művei bizonyultak - anyagi szempontból is - a legsikeresebbeknek. Mielőtt Alice az egyenes, aztán hirtelen lejteni kezdő alagúton Nyuszi barlangjába zuhant volna, hogy megkezdődjenek kalandjai az antropomorf állatokkal, a beképzelt Hernyóval, az állandóan vigyorgó Fakutyával (aki az eredetiben a Cheshire Cat névre hallgat, azaz macska) és társaikkal, George MacDonald már sikert aratott az állatok nyelvét megértő fiatalember tündérföldi kalandjairól szóló, felnőtteknek szánt, 1858-ban megjelent Phantastes című regényével, amit a műfaj első alkotásaként tartanak számon. De fantasynak tekinthető a preraffaelita Christina Rossetti hosszú verse, a Goblin Market ("Manóvásár") is, két fiatal lány megpróbáltatásairól, akik férfi manók kínálta tiltott gyümölcsöktől módosult tudatállapotba kerülnek - ez a mű három évvel szintén megelőzte a kalandvágyó és talpraesett Alice kalandjainak első kötetét. Carrollt, az Oxfordi Egyetem tanárát, aki kora egyik jelentős matematikusának számított, és számos geometriai tárgyú, illetve lineáris algebrával és matematikai logikával foglalkozó szakkönyvet írt, a Phantastes sikerén felbuzdulva éppen MacDonald biztatta a kézirat megjelentetésére, akivel, akárcsak Christina Rossettivel, baráti viszonyt ápolt.
A "Lewis Carroll" írói álnév: viselője 1832-ben anglikán lelkész apa legidősebb fiaként, Charles Lutwidge Dodgson néven látta meg a napvilágot az északnyugat-angliai Cheshire megyében. Matematikai tehetségét már gyerekkorában felfedezték, s miután elvégezte az egyetemet, a Christ Church kollégiumban rögtön tanári állást kapott. Ugyan a tanítás untatta, s később sikeres íróként megengedhette volna magának, hogy felhagyjon vele, katedráját mégis 1881-ig megtartotta. Fotográfusi teljesítményét is elismerték, de mindvégig elsősorban tudósnak tartotta magát, aki mellesleg fényképeket készít, és többek közt nonszensz verseket ír.
A gyenge tüdejű, egyik fülére nem halló, de vonzó külsejű, félénk férfi a visszaemlékezések szerint felnőttek társaságában feszengett és dadogott, s a társadalom ellen lázadó preraffaelita művész barátait leszámítva talán csak gyerekek közt érezte igazán jól magát. Az ő szórakoztatásukra írta szellemes szójátékokkal, találós kérdésekkel, logikai fejtörőkkel teletűzdelt, mindemellett a merev viktoriánus szabályokat parodizáló könyveit. Bár ő tagadta, a kortársak váltig állították, hogy Alice alakját is egy kislány, felettesének és barátjának, az oxfordi Christ Church kollégium dékánjának negyedik gyereke, Alice Liddell ihlette. A saját műhelyében készített közel háromezer fénykép közt, melyeknek csak egyharmada maradt fenn, van néhány Alice-ről készített fotó is, s a bájos kislány állítólag annyira elnyerte a szívét, hogy a tizenegy éves gyereknek megkérte a kezét. Felnőtt nők iránt sohasem mutatott érdeklődést, s amikor, már halála után előkerült hat aktfotó, amelyeket kislányokról készített, felvetődött a pedofília gyanúja, amit a 90-es években több életrajzírója is bizonyítani igyekezett. A kérdés azonban eldönthetetlen: naplójából több kötet "elveszett", s a megmaradtakból néhány oldalt kitéptek az örökösök (köztük az állítólagos lánykérésről szóló bejegyzést). És akadtak kutatók, akik a védelmére siettek: szerintük a viktoriánus korban előzmények nélkül támadt gyerekkultusznak része volt a meztelen kislányok fotózása is. Ha érzett is irántuk szexuális természetű vonzalmat, bizonyos, hogy késztetését elfojtotta, s mindvégig cölibátusban élt. Naplóiból annyi tudható, hogy titokzatos bűntudat gyötörte, ami szerepet játszhatott abban, hogy bár a Christ Church kollégium szabályainak megfelelően pappá kellett volna szenteltetnie magát, kérvényezte a felmentését.
Figyelemre méltó matematikai és fotóművészi munkássága mellett a költői sem elhanyagolható: ő a szerzője a legismertebb angol nyelvű nonszensz versnek, az Alice Tükörországban kötetében is szereplő, Tótfalusi István által Gruffacsőr címmel magyarra fordított, "a zepén turboló és purró nyalkás brigyókról" írt Jabberwockynak, és az ő tollából származik a képzeletbeli tengeri állatnak, a snarknak a vadászatáról szóló, megjelenésekor azonnal nagy sikert arató humoros, fantasztikus elbeszélő költemény is. De még ez sem minden: számos találmány fűződik a nevéhez - Lewis Carroll alkotta meg a scrabble-t, és ő találta fel egyebek mellett a borítékok leragasztására alkalmas, mindkét oldalán ragacsos papírcsíkot is.
Idős korában migréntől szenvedett, s talán epilepszia is sújtotta - nem lehetetlen, hogy a könyvéről elnevezett "Alice Csodaországban szindrómát", azt a tünetet, amikor a beteg a tárgyakat a valóságosnál kisebbnek látja, maga is átélte. Influenza szövődményeként fellépő tüdőgyulladásban halt meg 1898-ban.
*
Már életében tisztelet és elismerés övezte, s életműve túlélte őt. Az Alice Csodaországban angol nyelvű iskolákban Ausztráliától Dél-Afrikáig ma is tananyag (a kritikusok ítélete szerint, ami úgy tűnik, ez egyszer az olvasókéval megegyező, a folytatása kevésbé spontán és invenciózus), sok helyen pedig a Gruffacsőr segítségével magyarázzák el a gyerekeknek a szófajokat. A két Alice-kötetet több mint száz nyelvre fordították le; a csupán a cím alapján is meglehetős költői szabadsággal élő Kosztolányi Dezső 1936-ban megjelent átültetése, az Évike Tündérországban már a harmadik hazai kísérlet volt. Ennek a Szobotka Tibor által átdolgozott változata jelent meg újra és újra mostanáig, de 2009-ben Varró Zsuzsa mindkét kötetet újrafordította (a versbetétek Varró Dániel fordításai). A különféle feldolgozások száma, mint égen a csillag: az első színpadra állított változat szövegét még maga Lewis Carroll írta, a legújabb jelenleg is megy az Off Off Broadwayn, és volt olyan, amelyikben Richard Burton játszotta a Fehér Királyt (Magyarországon az egri Gárdonyi Géza Színház 2008 őszén mutatta be az Alice című előadást). Nem tudni, John Tenniel eredeti rajzait hány kiadásban cserélték le új illusztrációkkal - itthon a Kosztolányi-féle fordítás egyik új kiadásához készített képeiből 2007-ben Szegedi Katalin rendezett kiállítást, ezen látható volt Dr. Nyuszi Alajos névtáblája, amit egy sörösdobozból hajtogatott. Az Alice Csodaországban beszerezhető diafilmen (angolul, magyarul és nyilván még rengeteg más nyelven), készült belőle hanglemez formában árusított rádiós hangfelvétel (a hazain Domján Edit alakítja Alice-t). Filmváltozatainak száma több tucat: az első egy 1903-as rövid némafilm, de van köztük rajzfilm, Walt Disney-féle és japán, továbbá az egyéb műfajokban cseh balett és koreai zenés színmű. Kapható DVD-n, például Nick Willing filmje 1999-ből, amiben Whoopi Goldberg alakítja Cheshire Cat figuráját. Tim Burton változata sem az utolsó a sorban: Phantasmagoria címmel Marilyn Manson is rendezett belőle egy még forgalmazásra váró fantasy horrorfilmet. A témát könyv formájában is továbbírták, az első adaptációban, az 1895-ben "Új Alice a régi Csodaországban" címmel kiadott műben Alice amerikai kislány; magyarul 2007-ben jelent meg Peter Abrahams Lenn, a nyuszi barlangjában: rejtélyes történések Echo Fallsban című parafrázisa.
