Narancs XXII. évf. 9. szám(2010.03.04.) (2010-03-04)
Ma sokan egyetértenek azzal, hogy változás kell. De vajon folytatódik-e a magyar politikára 1998 óta jellemző bunkermentalitás és frontszemlélet? Ha mindig ugyanazok a pártok váltják egymást, akkor valószínűleg igen. Õk már saját reflexeik rabjai.
Törvényhozási választásokra készül Magyarország - a maga némileg gyomorforgató eszközeivel, melyek közül nézzük meg kicsit közelebbről az utóbbi napok egyik cégéres szemétségét. Azt a roppant mulatságos "bakiparádét", amin - ha hihetünk a klikkelési adatoknak, és mér' ne - röhög az egész ország. Egyesek bizonyára naponta többször is.
A nyomdába adás előtti utolsó kattintáskor a Lehet Más a Politika (LMP) három (3), az MDF 25 jelöltet (egyet az SZDSZ-szel közösen) jelentett be hivatalosan az Országos Választási Irodának. A jelöltséghez szükséges 750 darab ajánlószelvényt szűk két héttel a határidő előtt (nagyjából a félidőben) ennyi választókörzetben sikerült összeszedni - a 176-ból. S mivel az idő haladtával a beszerzés csak nehezül, az LMP és az MDF helyzete elég rossznak tűnik.
A pénzügyi válság világszerte súlyos költségvetési, reálgazdasági és társadalmi áldozatokat követelt. Az amerikai adófizetőknek pár száz milliárd dollárjukba fájt az olajozottnak hitt pénzügyi gépezet lerobbanása, a hivatalos munkanélküliség pedig a krach nyomán 10 százalék környékén stabilizálódott; a munkaerőpiacról kivonulókkal együtt inkább a 18 százalékot közelíti. Ráadásul az eddigi utolsó lépés a partiban elkerülhetetlen volt: az amerikai, brit, francia, német stb. kormány nem tehetett mást, mint amit: mentőövet dobtak az egymással szoros szimbiózisban élő pénzügyi szervezeteknek. A helyzet leginkább a pénzügyi válság ősforrásánál, a jelen cikk elsődleges tárgyát képező Egyesült Államokban tarthatatlan, de a fejlett világban máshol is közelíti a forrpontot. A múltat, az okokat firtatva világossá válik az is: a válság nem pusztán néhány egyedi hibás döntés eredménye, hanem annak a gazdasági-politikai modellnek a gyengesége és instabilitása, amit a legpontosabban talán monopolkapitalizmusnak nevezhetünk. Ez a kapitalizmus és a képviseleti demokrácia kombinációja jelenlegi formájában az őszi avarra emlékeztet: egy elejtett gyufaszál, és az egész erdő ég.
Most egyes szám első személyes leszek. K. Dezső csöndben figyel. Vizelet, köpet, vér (jó vénája van), EKG, vérgáz. Vizsgálatok megvannak. Negyed nyolc. Az első reggel a Kékesen. Jöhet a reggeli. De nem jön.
Egyre-másra kapjuk a jeleket szakértőktől, elnöki bölcsektől, nemzetközi intézményektől, hogy az ország egyik rákfenéje a korrupció. Megmozdult a rendőrség is, a következő kormány működésének első hónapjai pedig, ha hiszünk a Fidesz vezetőinek, a korrupt politikusokkal való kérlelhetetlen leszámolás ideje lesz. Készüljünk a szezonra! Mit kell tudni a politikai korrupcióról? Hol tenyészik? Mivel táplálkozik?
Magyar Narancs, 2010. február 25. A cikkben szerepel egy nekem tulajdonított mondat, miszerint "nem ártana, ha a döntéshozók a magyar pszichiátria helyzetéről nem csak a bulvársajtó tragikus szenzációiból értesülnének".
Kecskeméten ha van is kampány, alapjáraton duruzsol, óriásplakátja is a két szocialista jelöltnek van csak (nem túl sok). Néhány jelölt neve a helyiek többségének sem mond túl sokat. Arról pedig, hogy megtudjuk, ki mit akar, ne is álmodjunk.
Erőtlen, unalmas, nincs jövőkép, a miniszterelnök-jelölt nem tudja felrázni az elbizonytalanodott baloldali szavazókat - állítják a kampány párton belüli bírálói. A nyolcévnyi kormányzás kiégette az MSZP-t, menet közben lehetetlen tartalmilag és szervezetileg megújítani a pártot, menteni kell hát a menthetőt - mondják a választási hajrá felelősei. A szocialisták erős emberei pedig az áprilisi voksolást követő időkre készülnek.
Védte Tocsik Mártát és a maratoni Kulcsár-ügy egyik vádlottját, Bitvai Miklóst. Ügyfeleit ritkán hagyja előzetesben tartani. Úgy látja, az előzetest a gyakorlatban sokszor nem csupán megelőző intézkedésként, hanem "bizonyítási eszközként" használják. Jován László ilyen jellegű ügyben készül precedensperre.
Kecskeméten ha van is kampány, alapjáraton duruzsol, óriásplakátja is a két szocialista jelöltnek van csak (nem túl sok). Néhány jelölt neve a helyiek többségének sem mond túl sokat. Arról pedig, hogy megtudjuk, ki mit akar, ne is álmodjunk.
Sokéves ígérgetés és fogadkozás után júliusban megindulhat az élet a magyar áramtőzsdén. A lehetőség a 2003-as áramtörvény óta adott, az MVM az engedélyt is megszerezte rá - akkor miért csak most indul be? Főleg, hogy tiszta viszonyokat teremthetne a meglehetősen kaotikus árampiacon.
A múlt hét elején több tucat katonatisztet vettek őrizetbe Törökországban, és pár nappal később egy részük ellen már vádat is emeltek. Eszerint 2002-2003-ban, a jelenleg is kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja hatalomra jutását követően részt vettek egy államcsíny terveinek a kidolgozásában.
A mojo picón (ejtsd: moho) a Kanári-szigetek specialitása: csípős-savanyú paprikamártás. Maga a mojo szó az összes ottani szósz gyűjtőneve.
Amikor Sztupa és Troché azt a nagy kereket görgették végig az utcán, könnyű nyári ruhát viseltek, vitorlavásznon shortot és fölgyűrt ujjú inget, kigombolva majd' a hasukig. Troché vékony kesztyűvel védekezett az óhatatlanul adódó koszolódás ellen, de Sztupa - a maga némileg kétségkívül rusztikus módján - fedetlen tenyérrel esett neki a monstrumnak.
Annyi szent, hogy a Szent István körútból nyíló Szemere utcának a bulvárhoz közeli pincéjében már időszámításunk előtt is vendéglátóhely működött, arról viszont sejtelmünk sincs, hogy mikor történhetett az "arculatváltás"? Mióta az olasz ízek vendéglője a vélhetően korábban máshogy nevezett Kis Itália? Zavarunkat az okozza, hogy a váltáskor a külsőségeket illetően tulajdonképpen semmi nem változhatott. Elég egy pillantás a bokszokra, a kockás abroszra, a kriglivel díszített ablaküvegre, és máris előttünk a múlt, itt bizony söröző terült el! Ez annak is evidens, akinek a fácánról Homoki Nagy István jut az eszébe.
rés a présen: Az állandó dzsesszzenekarod után most alapítottál egy női zenekart (Soma női zenekara). Miért? Soma: Tavaly tavasszal egy éjjel nem tudtam aludni, kiültem a konyhába naplót írni, és egyszer csak beugrott, hogy én női zenekarra vágyom.
A közelgő Budapesti Tavaszi Fesztivál fővendége Dánia lesz, ám ennek halvány előjelére némi kutakodással már az e heti koncertprogramban is rálelhetünk. A Pannon Filharmonikusok vasárnapi koncertjén ugyanis, melyet a hazánkban mind gyakrabban megforduló Oliver Dohnányi vezényel majd, Haydn C-dúr oboaversenye és az Újvilág szimfónia előtt egy meglepő módon dán érdekű szimfonikus költemény is felhangzik a cseh Smetana életművéből (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 7., fél nyolc).
A REPÜLÉS TÖRTÉNETÉRÕL Az Amerikai Operatőrök Társaságának folyóirata, az American Cinematographer honlapján olvasható előzetes szerint áprilisban cikk jelenik meg Kenyeres Bálint rendező és Erdély Mátyás operatőr nemzetközi fesztiválokon sikert aratott művéről, A repülés történetéről, mely szerepel a rövidfilmeket népszerűsítő párizsi Les Lutins du Court-Métrage díjára jelölt 30 alkotás között. THOM YORKE ÚJ ZENEKARA Atoms for Peace-re keresztelte szabadidő-zenekarát a Radiohead énekese: Flea (az RHCP basszusosa), Joey Waronker (Beck és az R.E.M. dobosa), Mauro Refosco (a Forro in the Dark brazil ütőhangszerese) és Nigel Godrich (a Radiohead producere) októberben debütált Los Angelesben.
Cecilia Bartoli legújabb lemeze a francia slágerlistán decemberben a hetedik helyen volt. Nem a klasszikus zenein, hanem azon, amin a Noir Desir lemeze is.
Aki azt várja, hogy az egri Gárdonyi Géza Színház Maya című előadásától megkapja a napi (vagy évi) betevő operettjét, méghozzá rózsaszínű-mesés kiállításban, az meg is kapja. Aki pedig azt várja, hogy ugyanettől a Mayától megkapja majd a szokásos Zsótér-adagját, az is megkapja. De mindketten csalódottak lesznek egy picit.
Az elmúlt évek széles körben elismert amerikai metálzenekarai nem azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy forradalmi újításokat prezentáltak volna lemezeiken. A már létező műfajokkal azonban jól sáfárkodtak: a Mastodon, a Baroness, a Krallice vagy a Wolves In The Throne Room a lehető legtermészetesebben nyúlt úgy a folkhoz, mint a progresszív, a stoner és a posztrockhoz, hogy sikeresen szétzilálhassák a hagyományos dalstruktúrákat, és távolabb tolják azoknak az alzsánereknek (sludge, groove és black metal) a határait, amelyekhez indulásuk körül a leginkább kötődtek.
Az a jó abban, hogy a filmművészet rajta tartja kezét a világ lüktető ütőerén, hogy mindig naprakész válaszokat kapunk a minket érő kihívásokra. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én szeretem a kihívásokat.
című operájának az 1989-es Bécsi Ünnepi Játékokon készült felvétele egészen különleges élmény. Nem tudok még egy előadásról, amelynek abszolút főszereplője a csak prózát mondó Szelim basa lenne, és a produkció mégis (hülyeséget beszélek: épp ezért) tökéletesen mozarti.
Ha egy zenekarról folyamatosan más együttesek vagy előadók jutnak az eszünkbe, az még nem biztos, hogy baj, mint ahogy az olyan kifejezések, mint "egyéni" és "sajátos", sem mindig értelmezhetőek vagy köthetőek esztétikai minőséghez a popkulturális térben, így a könnyűzenében sem. Az angol Field Music például egyszerűen csak jó, sőt: nagyon jó - ráadásul mindezt már harmadszor állapíthatjuk meg az ambiciózus formációról, mely ez alkalommal egy húsz számot tartalmazó, CD-kontextusban is dupla albumnak számító hanganyaggal köszönt be az új év elején. És hogy miért a bevezető okoskodás?
című operájából készített azonos című marionettbábos előadást a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. Megosztott figyelmet igénylő, beavató jellegű, igen öszszetett előadás.
Már Dennis Lehane, a Viharsziget című regény szerzője sem nagyon kérette magát, amikor meg kellett neveznie, mely műfajok előtt emelt kalapot, Martin Scorsese viszont komplett áriákban teregette ki filmtörténeti kapcsolati hálóját. Otto Preminger és Val Lewton, Jacques Tourneur, sőt még Roman Polanski neve is felhangzott, miután az lenne a meghökkentő, ha Leonardo DiCaprio nem Az aranykezű férfi fiatal Sinatrájának kabátját viselné, a szorosan mellette dohányzó Mark Ruffalo pedig nem a Robert Mitchum-érdemrend polgári fokozatának kitüntetettjeként feszítene a fedélzeten.
Tizenhárom évvel ezelőtt egy Romániában született magyar fiatalember az angliai Hull városában telefonon vagy az utcán arra kért helyi, számára ismeretlen lakosokat, hogy öt percet eltölthessen otthonukban, s a házigazdák javaslatait követve elvégezhessen egy teljesen hétköznapi cselekedetet (hűtőmágnest rendezett, számítógépen játszott, gitározott, almát eszegetett), amit maguk az ott lakók rögzítettek videokamerával. Az Otthon az idegenben (I'm Home when I'm Not) című munka kétségkívül a legfigyelemreméltóbb a Pixel Galériában bemutatott, mind műfajilag, mind témáiban igen változatos videók közül, s megvan az az előnye is, hogy különösebb nehézség nélkül befogadható.
Coco és Igor, Igor és Coco - istenem, hány lebilincselő történet fűződik Stravinsky és a divatkirálynő Chanel legendás viszonyához! Sehány se, ami persze annál is kevésbé meglepő, hiszen alighanem liezon sem volt e két huszadik századi kiválóság között. Mégsem igen szólhatunk a Jan Kounen 2009-es filmjében feltálalt koncepció ellen:
Szegény Mark Oliver Everettet (becenevén E) még az ág is húzza. Olyan, mint egy fán ülő ázott madár, aki bánatában énekel.
Emlékeznek önök Dave Hillre? (Noddy Holdert már nem is kérdezem.) Dave volt az a csávó, akinek a feje tetején egy vízszintes vonalban kezdődött a haja, ellenben a válláig ért, és emeletes talpú csizmában tolta a színpadon a The Slade színeiben a Gudbuy T'jane-t. Na, eltelt harmincöt év, és még én vagyok evvel így.
Hadd szögezzem le az elején azt a személyes véleményt, hogy a posztrock műfaj az emúlt pár év virágzása után - még ha inkább csupán underground virágzásról beszélünk is, hiszen az egyik jelentős zenekar, így a cikk alanya, a japán Mono sem játszik sehol tízezrek előtt - épp mostanában kezd hanyatlani a stílus merev kötöttségei és a megújulásra való képtelenség miatt. Borítékolhatóan itt is az fog történni, mint a többi, hirtelen felkapott zenei trenddel: azok a csapatok, amelyek képesek elrugaszkodni a már-már dogmatikussá váló stílusbeli megkötöttségektől, túlélik ezt a hanyatlást - ilyen lehet akár az előzenekar Pozvakowski, amely egyébként hangosan tiltakozik is, ha posztrocknak aposztrofálják, valljuk be, jogosan, hiszen igyekeznek elmozdulni egy kevésbé hallgatóbarát, zajosabb és experimentálisabb irányba -, akik pedig nem, azokért talán nem lesz akkora kár.
A Honfoglaló nevű online műveltségi és stratégiai játék vezetősége aligha találhatott volna szimpatikusabb marketingstratégiát népszerűségük feljebb tornászására, mint a Színházak csatáit. A mostantól egészen a POSZT-on rendezett döntőig tartó kieséses bajnokságon huszonhét pesti és vidéki színház stábja vetélkedik egymással - mindezt persze színpadon, nézők előtt, Scherer Péter játékvezetésével, elméletileg show-t kerekítve a játék köré.
A szerző jeles atomfizikus, az MTA érdemdús tagja, egykori intézményi vezető, kiváló tudományszervező, s nem mellesleg a (természet)tudomány elhivatott népszerűsítője. Sokat és sok helyütt publikál - s amint a fenti felsorolás is sugallja, megannyi témában: a Typotex Kiadó mostani válogatása ezekből az írásokból szemezget, jórészt olyan dolgozatokból, melyek a nagyközönség számára készültek, olyan nyelven, amelyet akár a laikus, természettudományokban nem túl jártas (de azért legalább kicsinyég érdeklődő) olvasó is bízvást megérthet. Habár a könyv bevezetője néha s némely vonatkozásban zavarba ejtő távolságra kalandozik el a szerző amúgy nagy becsben tartott, központi témáitól (például a tudomány érvényességének határairól és kulturális jelentőségéről szóló disputától), a kötet világos, logikus tagoltsága s több érdekes tanulmány bőségesen kárpótol ezért.
Nagy Lajos 1360 körül, uralkodásának teljében megbízta Kálti Márkot a magyarok "régi és legújabb cselekedeteinek" összefoglalásával - e reprezentatív kiadvánnyal is bizonyítva uralmának legitimitását. A kódex, amelyet ma Képes Krónika néven ismerünk, nemcsak történelmi forrás, hanem sajátos képgyűjtemény is, köszönhetően (feltehetően) Hertul fia Miklósnak, aki száznegyvenhét miniatúrával díszítette lapjait. Egy magyar (Anjou) király által megrendelt, magyar szerző által latinul írt, olasz származású festő által díszített és sokáig Magyarországon őrzött munka - szinte minden megvan ahhoz, hogy a mű beletartozzon a magyar művészet történetébe. A Corvina kiadványa nem tisztázza ugyan, hogy milyen szempontok szerint kerülhet valamely alkotás e halmazba, de azért - korszakoktól függően - viszonylag biztosra mehetünk. A konszenzuális magyar kultúrtörténetbe beletartoznak például Giovanni Dalmata visegrádi reneszánsz szobrai, Maulbertsch sok magyar településen megtalálható késő barokk freskói, a könyvben Gannevalként szereplő, de a köztudatban Isodore Canevaleként ismert építész újító formanyelvű váci székesegyháza vagy László Fülöp és Bogdány Jakab festők, akik szinte kizárólag külföldön dolgoztak, és bármily meglepő, a német származású Franz Xavier Messerschmidt pozsonyi magányában készített, paranoiás rohamait "tükröző" groteszk karakterfejei is.
Receptek egy északi regényhez: végy egy lélegzetelállító fjordot, vagy ha az nincs, egy hatalmas erdő is megteszi, népesítsd be fenséges természettel, adj hozzá két, maximum három magányos, hallgatag férfit, egy tekintélyes, csodált és/vagy nyomasztó apát.
Miljenko Jergovic második magyarul olvasható könyvének eleje kimondottan a Svejket idézi, és vele mindazt a bölcsességet és kedélyt, ami, úgymond, a régió közkincse a történelem alatt elbújni próbáló, túlélő slemilről. Salamon Tannenbaumot, a regény egyik főszereplőjét 1920-ban elviszik, mert bevett szokása szerint jelentkezik be a (régi nevén nevezve) Osztrák Császárhoz címzett fogadóban, amolyan bizalmasan alattvalói stílben: "Megjött Moni az osztrák császárhoz". Mindezt épp aznap, amikor "az új királyság trónörököse, Aleksandar" Zágrábba érkezik. Azok az idők azonban, az álmos egyformaság otthonosságának ántivilágbeli napjai elmúltak az ősöreg császárral és őt gyorsan követő birodalmával együtt; a felgyorsult történelem nyitóepizódjaként Moni kap is egy alapos verést.
A tudományba vetett hit és a hasznát illető kétely egyszerre jellemezte a 19. századközép Angliáját, melyben Lewis Carroll alapvetően a létező világ szabályai szerint működő, mégis valóságon túli környezetben játszódó művei, az Alice Csodaországban (1865) és folytatása, az Alice Tükörországban (1871) megszülettek. Annak a viktoriánus kornak a termékei voltak, amelyben Darwin nézetei a fajok eredetéről alaposan megingatták a modernizálódó társadalom egyébként is bizonytalan világnézetét.
Csaknem harminc regény, megszámlálhatatlanul sok novella és rövidebb írás (melyek jó része máig kiadatlan) szerzője, a kiegyezést követő két évtized jó néhány, nagy visszhangot kiváltott irodalmi-közéleti vitájának-botrányának a főszereplője - mégis, 1902. március 19-én bekövetkezett halálát jószerivel észre sem vette a literátus nyilvánosság.
Cormac McCarthynál senki sem jut pokolra; ott van már mindenki a történet kezdetekor. Fölösleges is mindenféle névsorolvasás, McCarthy nem az a fajta író, aki bárkit is - élőt vagy holtat - kifelejtene az ő irodalmilag felcicomázott világvégéiből.
"A kutyán kívül a könyv az ember legjobb barátja. A kutyán belül meg túl sötét van az olvasáshoz" - e több szempontból is bölcs mondás Groucho Marxtól ered, de mások is vannak, akik az átlagosnál bensőségesebb viszonyt ápolnak az olvasnivalójukkal. Bizonyos szokásaik kapcsán felmerül a kérdés, vajon hol ér véget az egészséges tudásszomj és kezdődik a mániákus viselkedés.
A címben szereplő angolkert valójában az Angolkert, egy hatalmas park München közepén. Az oldalában helyezkedett el a Szabad Európa és Szabadság Rádió épülettömbje. A SZER a szovjet tömb kelet-közép-európai államaiba, az SZR pedig a Szovjetunióba sugározta adásait. 1983 utolsó napjaiban foglaltam el az állásomat a rádió magyar kutatási részlegében. Itt dolgozott egy idősebb, magába fordult kolléga, akivel nagyon hamar össze is különböztem, fene sem tudja már, hogy miféle okból - mindenesetre alig váltottunk szót a továbbiakban, igaz, hamar át is kerültem a szerkesztőség állományába. Nos, ez az ember volt a magyar állambiztonság legfontosabb beépített embere a magyar osztályon, aki az ötvenes-hatvanas években kreatív kezdeményezésekkel is igyekezett felettesei kedvében járni, miközben folyamatosan jelentett megbízóinak. A rádiónál a legtöbben meg voltak róla győződve, hogy vannak köztünk beépített emberek - én nemigen értettem, miről lehet innen jelenteni, hol dugdossák a nagy titkot, és főleg utáltam az ellenszenv diktálta találgatásokat. A szóban forgó ügynökről Kasza László úgy tudja, hogy 1983. szeptember 30-án nyugdíjazták, egy jelentés szerint meghosszabbították a munkaviszonyát, én csak annyit láttam, hogy 1984 februárjában még dolgozott.
1. Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege (Magvető) - 65 pont 2-3. Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban (Magvető) - 63 pont Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó? (Magvető) - 63 pont 4. Balla Zsófia: A nyár barlangja (Kalligram) - 50 pont 5. Schein Gábor: Egy angyal önéletrajzai (Jelenkor) - 48 pont 6. Szálinger Balázs: M1/M7 (Magvető) - 42 pont 7. Kerékgyártó István: Trüffel Milán avagy egy kalandor élete (Kalligram) - 33 pont 8. Tábor Ádám: A hurrikán háza (Kalligram) - 30 pont 9. Sopotnik Zoltán: Futóalbum (Kalligram) - 26 pont 10-11. Krasznahorkai László: Az utolsó farkas (Magvető) - 25 pont Vajda Miklós: Anyakép amerikai keretben (Magvető) - 25 pont Szavazóink: Ambrus Judit, Bazsányi Sándor, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Benedek Anna, Bodor Béla, Bojtár Endre, Csáki Márton, Darvasi Ferenc, Elek Tibor, Faragó Kornélia, Gács Anna, Halmai Tamás, Horváth Györgyi, Jenei László, Kálmán C. György, Kiss Noémi, k.
Négy fordító közel nyolc éven át dolgozott a modern regény-irodalom egyik legjelentősebb művének új magyar változatán. A munka miértjéről és hogyanjáról a fordítócsoport vezetőjét kérdeztük.
Mit látna szívesen egy hat-hét éves gyerek a színházban? Van, aki vízilovat, macskát, gördeszkát vagy csodát, de akad, aki világbékét vagy azt, hogy ne bántsa folyton az osztálytársa. A MU Színházban február 22-e és március 6-a között kisgyerekek gondolatai alapján készül előadás - nem csak gyerekeknek.
"De a baba újra csak röfögött. Alice ijedten az arcába nézett, hogy lássa, mi lelte. Annyi bizonyos, csúnya, pisze orra volt neki s pirinyó szeme. Alig látszott ki a hájrétegből. Alice rá se tudott már nézni" - nem hinném, hogy létezik bárki a világon, aki hitelesebben tudná ezt a jelenetet megrendezni, mint Tim Burton.
A gyerekek fejét már igen apró koruktól kezdve meglehetősen brutális, gyilkosságokban és kínzásokban gazdag történetekkel, úgynevezett mesékkel szokás tömni, melyekben egymás lábát tapossák a különféle jó- és kevésbé jóindulatú csodalények; sárkányok, manók, boszorkányok, koboldok - csak hogy a leghétköznapibbakat említsük.
HADRON A tervezési hibák és a nem megfelelő kivitelezés is szerepet játszott abban, hogy 2008 szeptemberében súlyosan meghibásodott a nagy hadronütköztető a CERN-ben - állítja egy, az LHC építésében is részt vett olasz szakember. A gyorsítót a napokban indítják be újra, de egyelőre csak "félgőzzel", hogy biztosan kibírja a terhelést. IKARUSZ Összegyűjtötte a találmánya fejlesztéséhez szükséges pénzt Glenn Martin, a hátra erősíthető repülőszerkezet feltalálója.
Véget ért a báli szezon, az alkalmi ruhaköltemények a gardróbban landoltak. Azért akad néhány kérdés: miért nincs báli kultúránk? Tényleg csak felesleges rongyrázás mindez? Vagy valóban műalkotás egy nagyestélyi?
A pszichológia egyik friss tudományága a pozitív pszichológia, alig húszéves múltra tekinthet vissza, azonban az emberiség örök kérdésére keresi a választ. Hol keressük a boldogságot, és ha megtaláljuk, hogyan tudjuk megtartani?
Vége van az olimpiának, az jut csak eszünkbe róla, hogy milyen rövid volt, milyen gyorsan elmúlt, és milyen messze van a következő Szocsiban. Itt a vég, ami persze "mindig kezdet is egyben". S lévén szó zömmel fiatal emberekről, néhányuknál kétségkívül jelen alkalomhoz köthető a felnőtté válás ideje is - de ne gondoljuk, hogy az ilyesmihez valami eget rengető kudarcokra lenne szükség. Van, amikor a siker, a nagy siker vagy a sok siker sem elég hozzá. Az olimpia hőseit, szám szerint kettőt tehát most is, mint a múlt héten (Az anyja, Whistler! c. cikkünkben) két táborba sorolhatjuk: felnövők és úgy maradók, boldogok és boldogtalanok közé, akiknek könnyű az élet, és akiknek nehéz.
