"A nagy szakadás után" - Sándor Iván író

  • Vári György
  • Turi Tímea
  • 2010. március 11.

Könyv

A Kossuth-díjas író legújabb regénye, Az Argoliszi-öböl a közelmúltban jelent meg a Kalligramnál: Sándor Ivánnal személyes és történelmi emlékezetről és mindennek a regényírással való kapcsolatáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: 2006-ban megjelent Követés című regényedben és annak műhelynaplójában sokat vallasz a regényírás és a személyes emlékezet kapcsolatáról. Az elsősorban nem a saját emlékeidből építkező regényekhez - amilyen a regényeid jó része - milyen a személyes viszonyod?

Sándor Iván: Abban a pillanatban, amikor a személyes emlék "regényanyaggá" lesz, eltűnik a különbözőség az átélt és nem átélt emlékek között. A Tengerikavics és a Követés valóban erősen személyes. De ahhoz, hogy regényesíthető legyen, ki kellettdolgozni a nyelvet, a prózaformát, a szellemi horizontot, akárcsak a nem közvetlen tapasztaláson alapuló regénynél. Ez utóbbinál is dolgozik azonban az, amit az emberi viselkedésformákról, történelmi vagy jelen idejű helyszínekről, olvasmányokból mint személyessé váló tapasztalásból gyűjtöttem be.

MN: A nemrég megjelent Az Argoliszi-öböl szerelmi történet, művészregény, ezredfordulós korkép és kalandozás mindeközben a film világában.

SI: 2002-ben írtam egy hosszabb esszét, amelyben gátlástalanul szembefordultam a rengeteg Oidipusz-feldolgozással és értelmezéssel. Arról írtam, hogy a Labdakiádák sorstörténetébena ma számára nemOidipusz, nem Antigoné a főalak, hanem Iszméné, aki végigéli családja egész véres történetét, mindent lát, de a túlélés érdekében minden emléket eltöröl, s végül a teljes közönybe, amnéziába süllyed. Erős hatással volt rámehhez a koncepcióhoz Ritoók Zsigmondnak, a nagy ókortudósnak a dráma- és korszakelemzése. Ebben elmondja, hogy Szophoklész jól tudta, hogy kora Athénja véres, mocsokkal, hatalmi harcokkal, árulással, gyilkosságokkal teli világában már nem működött a szembenézés, az önfelismerés, a katarzis, de még vissza akarta álmodni ezeket az alapértékeket. Így éreztem meg ezredfordulónk tükörfiguráját Iszménében. Először antik témájú regényt akartam írni. De ezzel a tervvel elégedetlen voltam. Olyan regényformációt kerestem, amelyben egymásra rétegeződik az antik múlt és a mi ezredfordulós világunk. Így született meg Paulónak, a filmrendezőnek az alakja, aki egy mai szerelmi háromszög egyik tagjaként arra teszi fel az életét, hogy megcsinálja az Iszméné filmjét.

MN: Egyes kritikusaidnak úgy tűnik, hogy az elmúlt évtizedben íródott regényeid, A Drága Liv, a Követés és Az Argoliszi-öböl egyfajta "laza trilógiát" alkotnak.

SI: Talán tíz éve más kritikusaimnak úgy tűnt, hogy a korábban írt Ködlovas, a Századvégi történet és A szefforiszi ösvény ugyancsak laza trilógiát alkot. Azokat a különböző történelmi időkben és emberi helyzetekben az Én eróziójának lelki-szellemi terei kapcsolták össze. Az általad említett három újabb regény poétikai centrumaiban is ott van ez a kérdéskör, de valóban van különbözőség: megjelenik az ezredforduló létvilága. Epikai formát keres bennük az, hogy miképpen él tovább a magyar huszadik század, milyenek a mára terhelt traumái, miképpen tárulhat fel, hogy mindig a múltunkon járunk. Az újabb nemzedékekhez tartozók is. Azok is, akik nem is tudnak erről.

MN: E három regényedben is kitüntetett jelentőségű a színjáték motívuma, Az Argoliszi-öböl például a filmesek világában játszódik. Most jelenik meg Gábor Miklósról szóló könyved, amelyben a szerepjátékra mintha a valósággal, a valódisággal való szembenézés lehetőségeként tekintenél. Mi az, ami színházszerű a regényírásban? Menynyire vagy színész, amikor írsz?

SI: Csak annyira, amennyire a regényírásban is megjelenik az átlényegülés követelménye. Vannak nagy ironikus szerepjátszók. Sajnos ilyen alkati tulajdonsággal nem rendelkezem. De a szerepjáték mint a valósággal való szembesülés, a dolgok mögé pillantás egyik lehetősége valóban megjelenik, különösképpen a Drága Livben és Az Argoliszi-öbölben. A feltétel a szellemi horizont megteremtése. A szimulációs korszak természetének kidolgozása,amelyet a jól alkalmazott szerepek segíthetnek megvilágítani. A Gábor Miklós-könyv valóban arról szól, hogy a nagy színész, aki mellesleg jó író is volt, hogyan tudott a szerepjátékkal egy adott szerepnél többet bemutatni, hogyan tudott szembenézni történelmi-szellemi-művészi, az egzisztenciát érintő kérdésekkel.

MN: Regényeidből úgy tűnhet, mintha a múlt hozzáférhetetlen volna, vagy csak villanásszerűen, töredékesen hozzáférhető, de soha nem egyetlenként, önmagával azonosként - esszéidben mégis a történeti traumák felmérésének, feldolgozásának fontosságát hangsúlyozod. Mégis volna hozzáférhető, megérthető, tisztázható múlt?

SI: Ez talán csak látszólagos ellentét. A dilemma része a mai európai filozófiai-történettudományos és a regényről folytatott diskurzusoknak. Sok irányzat, sok poétika. Széttartó horizontok, küzdelmes esszéisztika. A regény élményt adó létmegközelítése és az esszé fogalmi útbejárása számomra egyaránt nyomozás. Elindulok. Hová érkezem? Az útirány a szöveg alakulástörténete. A regény ezt teheti olvasói élménnyé. A megismerhetetlenség tragikumát teszi elevenné, személyessé. Rányithat arra, hogy ott van a mai életek mögött a rengeteg elfojtott, meghamisított álmúlt. Az esszé fogalmi nyomozással próbálja megközelíteni a hozzáférhetetlent. Radikálisan szétrántja a függönyöket. Megmutatja mögöttük a nitzschei iszonyatos valót. Megközelíti a történelmi esszencialitások olyan továbbélését, mint például a bibói zsákutcás történelem, a hamis helyzetek világa. Hozzájárulhat a történelemről, s persze más témáiban a művészetekről való tudás gyarapításához. Regényben is, esszében is foglalkoztat, hogy az ezredfordulóra az antikvitásból ránk hagyott alapértékek, a katarzis mellett az önszembenézés, a város mint egységes közösség működésképtelenek. A humanista kultúrakorszak elenyészése idején, már a nagy szakadás után vagyunk. Ez olyan új emberi-történelmi világhelyzet, amire a tudomány, a művészet mostanában próbál rányílni.

MN: A művészet lehetőségei arra, hogy hozzájáruljon történeti önismeretünkhöz - ez a szóban forgó regények (elsősorban a Drága Liv és Az Argoliszi-öböl) központi szólama. Hogyan járulhat hozzá a regényírás történelmi önismeretünkhöz? Mit tud, amire a történetírás nem képes?

SI: Az ezredforduló európai regényének, illetve a róla folytatott diskurzusnak egyik kérdése, hogy miképpen beszélhető el újra a huszadik századi múlt, illetve az, ami belőle a jelenben is él. Mit mondhat az emberi helyzetekről a regény Proust, Kafka, Camus, Beckett után. Gyáni Gáborral írásainkban is folytattunk erről dialógust. Az ő álláspontja az, hogy a tudomány ma már számol a történeti tény konstruált voltával, s ezért az "igaz" helyett inkább a "valószerűt" fogadja el. Ehhez azt tettem hozzá, hogy a regénynek meg az a törekvése, hogy a valószerűt igazzá formálja. Szerintem a regényigazság élményszerűségének gazdagsága és a tudományos igazság helyére lépő valószerű egymással karöltve működhet. A tudomány megállapít. A regény láthatóvá tesz. A tudomány strukturálja a történelem önmagába vissza-viszszatérő helyzeteit. A regény szembesít önmagaddal. Shakespeare-i tükör? Ez így elcsépelt. De mégis... Ezért fogadja el a mai lepusztult mentalitásvilág olyan nehezen Thomas Bernhardot vagy Kertész Imrét. Ha egyáltalán elfogadja. Inkább nem.

MN: Új regényedben is azt sugallod, hogy a múlttal való közösségi szembenézés csak akkor lehetséges, ha maga az egyén is szembenéz személyes múltjával, szerepével és felelősségével a történelemben. Mégis, a személyes szembenézések mintha nem lennének elegendők a közösségi gondolkodás megváltozásához.

SI: Éppen azt sugallnám, hogy túl vagyunk egy kulturális korszakon. Szó nincs már egyéni, még inkább közösségi szembenézésről. Agreszszív történelmi és magukat szelleminek szimuláló erők takarják el, fordítják visszájára a jelent és a múltat is. A minden bizonnyal eljövendő kormánypárt olyan hamis világképet, politikai praxist hirdet, amelyek, folytatva a huszadik századi történelmet, újabb zsákutcákba vezetnek, és a mentalitásokat olyan szintre nyomják, amelyet Bibó István a maga korának jellemzésére általános lesüllyedésnek nevezett.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.