Orcsik Roland

A migráns

Látogatóban Márai Sándor szelleménél

  • Orcsik Roland
  • 2025. május 28.

Publicisztika

Nemrég Kassán jártunk a családdal. Az első napon a Szent Erzsébet-székesegyház felé vettük az irányt. A szigetalakú főtéren úgy magasodott elő, mint egy metafizikus űrhajó, melynek gyomrában ott lapul a Rákóczi fejedelem.

Kassáról nekem elsősorban nem a székesegyház, Rákóczi, nem is a II. világháborús magyar casus belli, hanem Márai jut eszembe. Nem is volt kérdés, a székesegyház után megkerestük a Márai-múzeumot. Könnyen rátaláltunk a Mészáros (Mäsiarska) utcára. A Márai-ház előtt fiammal betértem egy közeli óráshoz, hogy vegyek egy bújtatót a karórám szíjához. Az alig egy-két négyzetméteres helyiségben szlovákul és magyarul köszöntem, és miután az órás néni szlovákul válaszolt, angolul mondtam el a kérésemet. Az idős, szemüveges nő elkérte az órámat, pár másodperc alatt rá is varázsolta a bújtatót. Amikor megkérdeztem, mennyivel tartozom, derűsen legyintett. Ahogy kiléptem az utcára, első gondolatom az volt, hogy igen, itthon vagyok – az apró gesztusok univerzumában.

Haza és értelem

Hasonló kedvességgel, és immár magyarul köszöntve fogadtak minket a Márai-házban. Az emlékkiállítás jó ütemben és dramaturgiával idézte meg a szerző életének főbb állomásait, gondolkodásmódját. Volt idő, amikor faltam a Márai-könyveket. Élveztem és élvezem az igényes, mégsem mesterkélten szép mondatait, világosak, könnyen lehet lépést tartani velük, akárcsak a többszörösen összetett történetfonatokkal.

Márai polgársága, műveltségeszménye idealizált, nosztalgiája nem pusztán megidézi, olykor meg is szépíti a múltat. Ugyanakkor Márai polgárság tapasztalata ambivalens, ő maga többször jelezte, még a teljes felbomlás előtti, utolsó utáni pillanatot kapta lencsevégre. Ennek a polgárságnak a nyomait őrzi a kiállítás. Amikor a Grosschmid család egykori szobáiban a régi fényképek, kéziratok másolatát, illetve a festményeket néztem, olyan érzésem támadt, mintha a fikció erdejében sétálnék, az élet inkább rajz, mint táblázat. A Márai-kutató Fried István szerint Márai Monarchia-képe az utókor, a jelen szempontjából idealisztikus, főleg a Horthy-korszak, illetve a második világháború utáni álkommunista rendszerhez képest: „Nem a Monarchia fényesedik ki, hanem a Monarchiát követő korszakok marasztaltatnak el” (Író esőköpenyben. Márai Sándor pályaképe).

Mint a századfordulón oly sok európai író, Márai is a liberális konzervativizmust emelte piedesztálra. Könyveit olvasva, különösen a Kassával kapcsolatosakat, rendre Stefan Zweig A tegnap világa című műve jut az eszembe. Ám Zweighez képest Máraiban több az irónia, a Krúdy-féle játék: nemcsak nosztalgia, hanem annak paródiája is. Legalábbis hozzám nem a didaktikus, hanem a játékos Márai áll közel.

A posztmonarchiai magyar irónia mintha fűszeresebb lenne a közép-európai népek cirkuszában. Sokkal jobban mar, és a nemzeti öngyűlöletünk is kíméletlenebb, mintha azt sugallaná, magyarnak lenni szinte már öngyilkosság. Ugyanakkor magyarnak lenni kifinomult játék is, amilyen egy Márai-mondat is – ez a kettőség adja a magyar szellem feszültségét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."