Orcsik Roland

A migráns

Látogatóban Márai Sándor szelleménél

  • Orcsik Roland
  • 2025. május 28.

Könyv

Nemrég Kassán jártunk a családdal. Az első napon a Szent Erzsébet-székesegyház felé vettük az irányt. A szigetalakú főtéren úgy magasodott elő, mint egy metafizikus űrhajó, melynek gyomrában ott lapul a Rákóczi fejedelem.

Kassáról nekem elsősorban nem a székesegyház, Rákóczi, nem is a II. világháborús magyar casus belli, hanem Márai jut eszembe. Nem is volt kérdés, a székesegyház után megkerestük a Márai-múzeumot. Könnyen rátaláltunk a Mészáros (Mäsiarska) utcára. A Márai-ház előtt fiammal betértem egy közeli óráshoz, hogy vegyek egy bújtatót a karórám szíjához. Az alig egy-két négyzetméteres helyiségben szlovákul és magyarul köszöntem, és miután az órás néni szlovákul válaszolt, angolul mondtam el a kérésemet. Az idős, szemüveges nő elkérte az órámat, pár másodperc alatt rá is varázsolta a bújtatót. Amikor megkérdeztem, mennyivel tartozom, derűsen legyintett. Ahogy kiléptem az utcára, első gondolatom az volt, hogy igen, itthon vagyok – az apró gesztusok univerzumában.

Haza és értelem

Hasonló kedvességgel, és immár magyarul köszöntve fogadtak minket a Márai-házban. Az emlékkiállítás jó ütemben és dramaturgiával idézte meg a szerző életének főbb állomásait, gondolkodásmódját. Volt idő, amikor faltam a Márai-könyveket. Élveztem és élvezem az igényes, mégsem mesterkélten szép mondatait, világosak, könnyen lehet lépést tartani velük, akárcsak a többszörösen összetett történetfonatokkal.

Márai polgársága, műveltségeszménye idealizált, nosztalgiája nem pusztán megidézi, olykor meg is szépíti a múltat. Ugyanakkor Márai polgárság tapasztalata ambivalens, ő maga többször jelezte, még a teljes felbomlás előtti, utolsó utáni pillanatot kapta lencsevégre. Ennek a polgárságnak a nyomait őrzi a kiállítás. Amikor a Grosschmid család egykori szobáiban a régi fényképek, kéziratok másolatát, illetve a festményeket néztem, olyan érzésem támadt, mintha a fikció erdejében sétálnék, az élet inkább rajz, mint táblázat. A Márai-kutató Fried István szerint Márai Monarchia-képe az utókor, a jelen szempontjából idealisztikus, főleg a Horthy-korszak, illetve a második világháború utáni álkommunista rendszerhez képest: „Nem a Monarchia fényesedik ki, hanem a Monarchiát követő korszakok marasztaltatnak el” (Író esőköpenyben. Márai Sándor pályaképe).

Mint a századfordulón oly sok európai író, Márai is a liberális konzervativizmust emelte piedesztálra. Könyveit olvasva, különösen a Kassával kapcsolatosakat, rendre Stefan Zweig A tegnap világa című műve jut az eszembe. Ám Zweighez képest Máraiban több az irónia, a Krúdy-féle játék: nemcsak nosztalgia, hanem annak paródiája is. Legalábbis hozzám nem a didaktikus, hanem a játékos Márai áll közel.

A posztmonarchiai magyar irónia mintha fűszeresebb lenne a közép-európai népek cirkuszában. Sokkal jobban mar, és a nemzeti öngyűlöletünk is kíméletlenebb, mintha azt sugallaná, magyarnak lenni szinte már öngyilkosság. Ugyanakkor magyarnak lenni kifinomult játék is, amilyen egy Márai-mondat is – ez a kettőség adja a magyar szellem feszültségét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.