Könyv

Elég legyen!

J. K. Rowling: Harry Potter és az elátkozott gyermek

  • Nagy Boldizsár
  • 2017. január 15.

Könyv

J. K. Rowling egyik művét sem érte még annyi negatív kritika, mint Az elátkozott gyermeket. A pár hónapja megjelent könyvet olvasva nemcsak a nagy elvárásokat támasztó fanok fanyalognak, hanem neves recenzensek is a legnagyobb lapok hasábjain.

Elég csak a szalagcímeket nézni: „Ezért nem szeretik a rajongók Rowling új könyvét” (Independent); „Harry Potter mindent túlélt, de a varázslat oda” (Time); „Ne olvassa el a Harry Potter és az elátkozott gyermeket” (The Federalist). Tegyük hozzá: az elégedetlenkedők közt sok az olyan ortodox potteriánus, aki nem hajlandó elfogadni a kánon részeként Rowling semelyik poszt-Halál ereklyéi megnyilvánulását – tehát sem a Legendás állatok és megfigyelésük-filmeket, sem azokat az update-eket, amelyeket a szerző a Pottermore.com-on, az interjúiban vagy a Twitteren oszt meg.

Felháborodásra adott okot az is, hogy a folytatás nem regény, hanem szövegkönyv formájában jelent meg: Rowling ugyanis John Tiffany rendezővel és Jack Thorne drámaíróval közösen egy londoni színház számára írta a történetet. A dráma formai korlátainak következtében elmarad az a részletgazdag világábrázolás és finom, szellemes történetvezetés, amit annyian szerettek Rowling prózájában: sokan azért nem tudtak visszarázódni a Potter-univerzumba, mert maga a forma idegen tőlük. Számukra nem vigasz, hogy a regényekhez képest Az elátkozott gyermek sok szempontból érettebb alkotás (többek közt karakterközpontúbb), mert zavaró, hogy a hangsúly itt a dialógusokon, a kapcsolatok dinamikáján és a színpadi látványon van, nem pedig a világépítésen. Sőt még csak nem is a történeten: elvégre a sztori 80 százalékban az eddig ismert történések remixe.

Rowling ott veszi fel a fonalat, ahol 2007-ben letette: 19 esztendővel a roxforti csata után vagyunk, Harry és társai negyven felé közelednek, és bár hosszú ideje béke van, most ismét fájdalom nyilall Potter sebhelyébe, ami bizony azt jelzi, hogy erőre kapott a sötét mágia. Ennek oka, hogy Harry és Draco fiai merő jó szándékból (és egy időnyerő segítségével) igyekeznek rendet tenni a múltban: visszamennek a Trimágus Tusa idejére, hogy megmentsék Cedric Diggory életét. Az időutazás nemcsak azért szerencsés ötlet, mert így ismét központi témává válhatnak Rowling klasszikus etikai és ontológiai kérdései (a káoszelmélettel, a pillangóeffektussal, a felelősséggel, a sorssal és a szabad akarattal kapcsolatban), és mert szépen kiéleződnek a drámai apa-fiú konfliktusok, hanem mert ezzel ki lehet elégíteni az olvasók nosztalgia iránti igényét is. Az emlékek előcsalogatása pedig különösen izgalmas úgy, hogy új nézőpontokból látjuk az egykori eseményeket, sőt több alternatív történetet ismerünk meg (például olyanokat, ahol Cedric halálfalónak áll, Hermione magányos és megkeseredett tanár lesz, Voldemort pedig legyőzi Pottert, és a varázsvilág diktátorává válik).

De hiába a vintage Potter-univerzum megidézése és a sok Tumblr-biztos aranyköpés, több helyen elcsúszik egymás mellett a régi és a mai Potter-világ. Néhol abszurd, rossz fan fictionként olvastatja magát a darab, mert a szereplők nem konzisztensek, a viselkedésük karakteridegen (ki hiszi el például, hogy közvetlenül a halála előtt Voldemortban szexuális vágy ébredt, vagy hogy McGalagony nevelési módszerei megkérdőjelezhetőek csak azért, mert nincs gyereke?). A nosztalgikus és friss elemek egyensúlya sem szerencsés: kevés pluszt kap az olvasó ahhoz képest, hogy kilenc évet várt a folytatásra.

A szubtextből azért kikacsint a jó öreg Rowling: jó tudni, hogy a mugli származású Hermione milyen sokra vitte, és az is korrekt, hogy a hősként imádott Harry árnyoldalait is jobban megismerjük. Amiért pedig minden hibája ellenére igenis érdemes elolvasni a könyvet: visszatér Piton, akinek új jelenetei a hét regény legszellemesebb és legérzelmesebb pillanatait is túlszárnyalják.

Rowling két interjújában is elbúcsúzott már Pottertől, egyszer a Halál ereklyéi megjelenésekor, és most ismét. A színdarab és a belőle készült szövegkönyv kockázatos vállalkozás volt, és bár összességében azt lehet mondani, hogy szórakoztató lett a végeredmény, legyen elég ennyi. Nem akarjuk tudni, milyen kalandokat él át mágikus kerekes székében gurulva a nyugdíjas Harry, Ron és Hermione.

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár. Animus, 2016, 312 oldal, 3390 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Legendák egymás közt

  • - turcsányi -

Az alapító atyák Franciaországban viselt dolgainak meglehetős keletje van vásznon és képernyőn. Gondoljunk csak a John Adams pályáját feldolgozó HBO-sorozatra, vagy éppenséggel a magáért beszélő Jefferson Párizsban című moziműre, a derék Nick Nolte játékával (és James Ivory rendezésében).

Betű szerint

A főpolgármester-választás körüli újraszámolási hercehurca, na meg a Magyarországon is mesterségesen gerjesztett fociláz közepette úgyszólván teljesen elsikkadt, hogy a múlt pénteken megszületett az elsőfokú ítélet a polgári engedetlenség miatt kirúgott hat karinthys tanár ügyében.

Két indítvány

Miután június 14-én újraszámolták az érvénytelen szavazatokat, a Nemzeti Választási Bizottság megállapította, hogy a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte. A döntés azonban nem végleges, Karácsony a választás eredményének megsemmisítését és a szavazás megismétlését indítványozta.

„Ahová pont befértem”

Hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög Tamással folytatott munkáról, a Tarnóczi Jakab-féle Extázisról és a Mohácsi testvérekről is beszéltünk vele, s persze szó esett a filmezésről is.

Két tűz között

Az amerikai demokraták sokáig egységesen támogatták Joe Biden külpolitikáját. Ám a gázai háború miatt a demokraták közt törésvonalak alakultak ki, s ez megnehezítheti Biden kampányát. Ha közvetlenül nem is befolyásol sok szavazatot, a háború elhúzódása elbizonytalaníthatja az elnök támogatóit, és megkérdőjelezheti politikai teljesítményét is.

 

A szabotázs ára

  • Zádori Zsolt

80 milliárd az eddigiekért, és 400 millió minden újabb nap késlekedésért – példátlanul magas bírságot rótt ki az Európai Unió Bírósága, mert a lassan négyéves ítéletét nem hajtotta végre a magyar állam. Bármit is mond a kormány, most nem a hazai menekültpolitikát ítélték el, hanem a magyar jogállamiságról mondtak lesújtó ítéletet.