Könyv

"Készen állok. Minden itt van. Bármi lehet. VÉGE"

A kortárs magyar próza egyik leginnovatívabb alkotója tizenkét év után adja közre az önéletrajzinak mondott lemursorozat újabb darabját. A könyvhétre megjelenő Arc és hátraarc az előzményektől függetlenül is olvasható, fanyar humorú, erős sodrású regény. Igazi katonakönyv. Vagy nem.

A Szépművészeti Múzeum európai uniós projekt által finanszírozott, küszöbönálló, térfelszín alatti kibővítése idén tavasszal heves viták kereszttüzébe került. E viták gyújtópontja a 20. század elején épült műemlék épület lépcsőjébe vágott bejáratot és a Hősök tere arculatát megváltoztató felszíni építményt kifogásoló, az Akadémia művészettörténész-köreiből kiinduló és rövid időn belül jelentős szellemi erőket mozgósító aláírásgyűjtési kampány volt. A különben minden törvényes felhatalmazással és jogerős építési engedélylyel rendelkező megrendelő, a múzeum a sikeres kampány és a közvélemény nyomására hamarosan visszakozott, elvetve a lépcsőbe vágott főbejárat tervét, és a felszíni építmény áttervezését kérve Karácsony Tamás tervező építésztől. Az indulatok azonban azóta sem csitultak, sőt fiatal művészettörténészek egy csoportja (Centrart) már a teljes projekt leállítását követeli. A helyzet megoldását enyhén szólva nem segíti a kultúrpolitika által messzemenően támogatott főigazgató, Baán László és a 70. születésnapját a napokban fényes ünnepségek közepette megtartó, nem csak művészettörténész-körökben nagy tekintélyű akadémikus, Marosi Ernő több évre visszavezethető konfliktusa és kettejük eltérő múzeumvíziója sem. A kérdést a régi és az új viszonya felől megközelítve a következőkben bécsi példákat szeretnék bemutatni a közelmúltból alapvető, 19. századi műemlék épületek térfelszín alatti bővítéssel párosuló helyreállítására, különös tekintettel a császárváros egyes múzeumépületeinek revitalizációjára. A kérdéskörben jelenleg uralkodó osztrák műemlékes gyakorlat és az amögött meghúzódó szellemi áramlatok ismerete jelen helyzetben nem tanulság nélküli számunkra sem.

Lőbörleszk vagy valami ilyesmi a műfaj, ami akár érdekes is lehetne, pláne lehetett volna a múlt században. Szigorú szabályok szerint működő spektákulum ez, például kizárólag elmegyenge szereplők felléptetését írja elő.

A címbe emelt mondás folytatása: "az ne menjen az erdőbe".

Breslau, 1933. május 13., szombat, éjjel egy óra: megtalálják a 17 éves bárókisasszony beleit. Fodros halomban terülnek el az összeszabdalt test mellett.

Az irodalmár Grigorij Cshartisvilit Borisz Akunyinként, a világszerte népszerű Fandorin-regények szerzőjeként ismerik a minőségi történelmi detektívregények nagybani fogyasztói. Akunyin és Cshartisvili egyhangúlag válaszolt a Narancs kérdéseire.

Ha igaz a fiatal Lukács regényelmélete, miszerint a műfaj legfőbb témája a problematikus individuum és a kontingens, az esetlegesen adott világ szembenállása, akkor ez a leírása talán a bűnregények főhősére, a nyomozó figurájára illik a legtökéletesebben.

Harry Hole nyomozó hamisítatlan noirhős: késő harmincas éveiben járó gyűrött arcú, magas, szőke, kék szemű, egyedülálló férfi; lakásában agglegényes rendetlenség, üres hűtő és mindenhol Jim Beam-üvegek.

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb alműfaja, legeladhatóbb irodalmi brandje az északi bűnregény. Karin Fossum magyar fordítóját, skandináv irodalmi antológiák szerkesztőjét, az Eötvös Collegium Skandináv Műhelyének vezetőjét kérdeztük a siker okairól és a regények társadalmi hátteréről.

Születésének 125. évfordulója alkalmából konferenciát tartottak Budapesten, és kötetbe gyűjtötték Dosztojevszkij-tanulmányait - az alábbiakban 1957-től kezdődő megfigyeléséről olvashatnak.

Április 3-án a New York-i Fifth Avenue Apple Store-ban megkezdődött az Ipad hódítása. Piaci elemzők szerint az év végére akár nyolcmillió érintőképernyős digitális táblát is értékesíthetnek. Ha az Apple és követői ezúttal sem tévednek, az elektronikus könyv- és újságforgalmazás forradalmának következő állomásához érkeztünk.