Tartalom

Narancs XXII. évf. 20. szám(2010.05.20.) (2010-05-20)

Egotrip

Orient expressz

Egotrip

Pánik és populizmus

Kezdetben, azaz 2008 második felében az események még csak amerikai hitelválságnak tűntek, pár hónap múltán már gyakorlatilag az egész világot megrázó gazdasági válság bontakozott ki a szemünk előtt. Ma viszont a politikai válság menedzselése köti le nemcsak a nagyhatalmak, de a gazdasági központok és a legapróbb kormányok figyelmét is.

Komiszkenyér

Egotrip

Dilemmáink IV. (A távolság pátosza)

Az első profi tanárok azok voltak, akik pénzt követeltek a tanításukért. Cserébe bölcsességet (szofia) ajánlottak. Ezeket a szofistákat kezdettől fogva gyanakvással szemlélték a filozófusok, akik csak távolról epekedtek érte, vagyis szerették (filo) azt a szofiát, amit riválisaik állítólag már magukévá tettek.

Ekotrip

Egotrip

A Medgyessy

Tartok tőle, hogy a devizahitelesek megsegítésének ügye csak egyike lesz azon csalódásoknak, melyeket az új kormány idéz elő a be nem váltott (mert nem beváltható) ígéreteivel. A mostantól kormányzó pártszövetség kampányában ugyan nem terhelte túl konkrétumokkal a választópolgárokat, kritikáival és szlogenjeivel azonban a háztartások és a vállalkozások helyzetének gyors és radikális javulását sugallta.

Publicisztika

Publicisztika

Magyarabbak és még magyarabbak

Hétfőn beterjesztette, augusztus 20-án hatályba léptetné, jövő év január 1-től pedig a gyakorlatban is alkalmazná a Fidesz a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatát. Lehet bármilyen emelkedett szavakba csomagolni e javaslat indoklását, a lényeg mégis az, hogy a határon túli magyarok egyéni kérelemre úgy szerezhetnek magyar állampolgárságot, hogy nincs állandó lakhelyük Magyarországon, és az állam működéséhez sem adó-, sem járulékfizetőkként nem járulnak hozzá. Szavazati jog egyelőre nem jár, de ha valaki nagyon akarja majd, könnyen kijátszhatja e korlátozást egy bejelentett lakcímmel.

Publicisztika

A pojáca reggelije

Ha valaki a Marsról érkezett múlt pénteken Magyarországra, először arra is gyanakodhatott, hogy itt nem tisztelik eléggé a törvényeket. Legalábbis azt, ami tiltja a templomok kétszáz méteres körzetében a riszálást s a ridikül pörgetését, egyszóval a magakellető viselkedést. Szerencsére a parlamentben megengedi, így Vona Gábor, ahogy a templomuktól egyre közelebb haladt az ország házához, úgy sértett egyre kevésbé törvényt - benn meg már egyenesen törvénytől védve volt. Az addig tartó úton kíváncsi szempárok kísérték, eléugrott egy riporter, s nekiszegezte a kérdést: Gábor, leveszi? Gábor talányosan mosolygott, s annyit mondott, legyen ez meglepetés...

Publicisztika

A hamutartó a helyén van - A görög válságról

- Hogy bírjátok? - kérdeztem egyetemi kollégáimtól Athénban alig három héttel a rendkívül szigorú megszorító intézkedések március elejei első csomagja után. Hisz tudod - válaszolták -, itt csaknem minden családnak van valamilyen egyéb, nem kis részben a szürke- vagy feketegazdaságból származó jövedelemforrása. Persze mindannyian szívunk, de ez enyhíti valamennyire a megszorítások hatását.

Belpol

A vidékfejlesztési gigatárca feladatai

Belpol

Ígéreteikbe zárva

Helyi szinten kedvelt, ám országosan ismeretlen politikust szán a gigantikus feladatkörű vidékfejlesztési tárca élére Orbán Viktor leendő kormányfő. Fazekas Sándor, Karcag polgármestere aligha ok nélkül hezitált sokáig, hogy elvállalja-e a feladatot.

Belpol

Törvényjavaslat a kisebb parlamentért - Fél ház

Az új Országgyűlés első rendes munkanapján a Fidesz-KDNP többek között benyújtotta az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatát. Eszerint 2014-ben legfeljebb 211 fős parlamentünk lesz.

Sólyom László öt éve

Belpol

Aktív rezisztencia

Rendszeresen véleményezte a politikai folyamatokat, bírálta az egymást követő kormányokat, befolyásolta a külpolitikát. Egymaga több törvényt vétózott meg, mint két elődje tizenöt év alatt. Sólyom László újraértelmezte és kitágította a köztársasági elnöki szerepkört. A baloldal politikusai elfogultnak, a jobboldal vezetői kezelhetetlennek tartják: képviselőik aligha szavazzák meg újra államfőnek.

Külpol

Interjú

Külpol

Európa középre húz

Lengyel László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója

A 750 milliárd eurós mentőcsomag elfogadása csökkentheti az euróövezet több tagjára nehezedő pénzpiaci nyomást. A hirtelen megtalált európai politikai egység mögött azonban ellentétek húzódnak, miközben a globalizálódott világ új kihívásokra sürget válaszokat. Lengyel Lászlót Európa kilátásairól kérdeztük.

Trafik

Trafik

étel, hordó - ALDENTE

Nevezzék bárminek, mondjuk Allee-nak, nekünk mindörökre Skála marad a legújabb (korábban: legrégibb) bevásárlóközpont. Ráadásul ifjúkori emlékek szállnak meg, nem tagadjuk, mi is ott álltunk a kapuban 1976.

Trafik

rés a présen - Három nő a világtól elvonultan répát hámoz - Madák Zsuzsanna színész

rés a présen: Május 20-án mutatjátok be az Ágens Társulattal a Szodoma után című darabot, te rendezed. Először vagy ebben a szerepben? Madák Zsuzsanna: Igen, a Szodoma után az első rendezésem, de úgy érzem, hogy az utóbbi években minden alkotómunkában valamilyen formában túlléptem a színész "szerepkörén", pontosabban egyre inkább a nagy egész érdekelt.

Trafik

chili&vanília - A zöldborsókérdés

Madame de Maintenon, XIV. Lajos francia király szeretője (majd titkos felesége) egy 1696-os levelében a következőt írta: "A zöldborsókérdés folytatódik.

Trafik

tévésmaci - Fővárosi gorillakölkök

Amikor Sztupa és Troché találkoztak Horst Fuchsszal, szép, mosolygós nap sütött le az A1-es és A8-as autósztráda kereszteződésénél fekvő Voralpenkreuz Raststationra. Sztupa és Troché St.

Trafik

mi a kotta? - Illuminációt!

A múlt héten Anton Bruckner "Romantikus" melléknévvel ellátott IV. szimfóniáját leltük fel a koncertprogramban, míg ezúttal a nem kevésbé nagyszabású VII.

Trafik

kulthírek

GYÁSZ 73 éves korában elhunyt Végvári Tamás: a Jászai-díjas színművész Pécs, Veszprém és Szeged után került a fővárosba, tíz éven át a Thália, 1982-2004 között a Katona kollektívájának meghatározó tagja volt, film-, tévé- és szinkronszerepek sokaságát vállalta, és szakmai érdek-képviseleti szervezetekben is dolgozott. Utolsó társulata az Örkény Színház volt: az évad hátralévő részében szerepei egy részét Mácsai Pál (Finito; Üvegcipő) és Jordán Tamás (Macskajáték) alakítja, A testőrt nélküle nem adják. 67 éves korában elhunyt Ronnie James Dio: a karakteres metálénekes a 70-es évek közepén a Rainbow élén vált világhírűvé.

Zene

Zene

dvd - ROSSINI: LA CENERENTOLA

A Metropolitanből egy éve élőben közvetített Hamupipőke-előadás semmit sem öregedett. És nem azért, mert már a bemutatón is öregecske volt (vannak ilyen produkciók), hanem mert a mesék kortalanok.

Zene

könyv - ALEXANDER STEELE (SZERK.): KEZDÕ ÍRÓK KÉZIKÖNYVE

Irodalmi nemzet vagyunk, mi több, sokak szerint a kortárs magyar irodalom rég nem látott módon prosperál, nem véletlen hát, hogy boldog-boldogtalan író akar lenni, és se szeri, se száma az íróiskoláknak. A keresletet a piac alig győzi kielégíteni, mindezek tükrében viszont furának tűnik, hogy nálunk mindeddig hiányzott a nebulók tudásszomját kielégítő írásos oktatási anyag.

Zene

film - PERZSIA HERCEGE - AZ IDÕ HOMOKJA

Valamikor réges-régen (úgy húsz éve), egy ősi, legendás birodalom szívében (valahol New York környékén) egy legény, kit kedveltek az istenek (Jordan Mechner programozó) belevágott élete kalandjába, és verejtékes munkával megalkotott egy varázslatos szerkezetet (a Prince of Persia elnevezésű PC-játékot), amivel leigázta az egész világot. És ami a titánok erejével (elképzelhetetlenül sok pénzzel) ajándékozta meg őt. Abban, hogy a találmány a számítógépes játékok (egyáltalán, a számítógépes mindenfélék) őskorában hatalmasat robbant, nincs semmi meglepő, elvégre hőse, egy mérsékelten izgalmas környezetben tüsténkedő herceg hihetetlen dolgokra képes: megy, ugrik, guggol és üt.

Zene

opera - VERDI: DON CARLOS

Az operaházi Májusünnep utolsó estéjét vitán felül a nagy basszista és még nagyobb énekes színész, Ferruccio Furlanetto fellépése ígérte maradandó élménynek, s a 61 éves művész nem is adott okot a csalódásra. Pózba merevült, szívszorítóan magányos Fülöp királya a kevés eszközzel, apró gesztusokkal is hatalmas színpadi effektusokra képes zenés színházi alakítás, a realista szerepformálás diadala volt, melyet a kisebb kopásaival együtt is változatlanul nemes és gazdag hang, Furlanetto valóban összetéveszthetetlen basszusa avatott megejtően érzékivé.

Zene

lemez - CLAUDIO ABBADO

(1933-) kései pályája valósággal csoda. Megrettentünk, amikor a kilencvenes években hírét vettük halálosnak tűnő betegségének, és aztán hálát adtunk istennek 2004 áprilisában, amikor a Zeneakadémián mégis láthattuk egy felülmúlhatatlan Mahler Kilencedik-előadással.

Zene

Koncert - Akadozó motorral - A High On Fire, a Volbeat és a Metallica Budapesten

Visszatekintve tiszta sor, hogy 1991-es lemezével, az úgynevezett fekete albummal a Metallica nem csupán pályafutása kereskedelmileg legsikeresebb munkájához jutott el (világszerte kábé 22 millió példány talált gazdára belőle mostanáig), hanem egyúttal abba a ligába is megváltotta a belépőjét, ahol a Rolling Stones, az AC/DC vagy mondjuk Paul McCartney serénykedik. Örökbelépő ez, alábukni ebből a magasból már nemigen lehet. Halálosan felboszszantotta a kemény magot a Load? Mindenki pocséknak gondolta a St. Angert? Sokan a legjobb indulattal is csupán középszerűnek a két évvel ezelőtti Death Magneticet? Mindez öltésnyit sem számít, a zenekar akkor is bármikor súlyos telt házak előtt kalandozhat szerte a világban, ha az elmúlt tizennégy évben a legizgalmasabb produktum, amihez a nevét adta, egy komoly magánéleti és zenekari krízishelyzeteket megörökítő dokumentumfilm, a Some Kind Of Monster volt.

Zene

Film - Maradjatok gyerekek! - Scott Hicks: Anyátlanok - Életed nagy kalandja felnőtté válni

Ausztrália kétségkívül szép ország, bizonyára ezért van olyan messzire. Kenguruk lakják temérdek lélekszámban, nagy területeket foglalnak el rajta a gondosan ápolt szőlőbirtokok, mindenhol van körülötte szép homokos, ugyanakkor fövenyes tengerpart is, ráadásul évente nagyszabású teniszversenyt rendeznek Melbourne-ben, az ausztrál nyílt bajnokságot, ami úgynevezett Grand Slam-torna - és a sydneyi operaházat direkt ki is hagytam, bár biztos ki is felejtettem még néhány ezt-azt. Mindennek mozgóképes ábrázolása távolról sem hiábavaló, lásd még Travel Channel (régen az ilyet a mozis zsargon "ibuszos filmnek" nevezte, de az még a háromharmados többség idején volt). S ha önök most azt kérdezik, hogy tényleg ugyanarról a filmről beszélek-e, mint ez a jóképű csávó itt a szomszéd lapon, nos, jogos a kíváncsiságuk. Ám a válasz mégis egyértelmű igen.

Zene

tévé - KÉT NÕ - EGY HÁZ

A dokumentumfilmes Maysles testvérek a hatvanas-hetvenes évek számos kisistenét lencsevégre kapták, megvolt nekik Brando, Capote és a Beatles. Nem maradtak le az altamonti koncert halálos késeléséről sem, de leghálásabb alanyaikra nem a koncertszínpadokon, hanem a gazdagoknak otthont adó Long Island-i East Hamptonban (NY, USA) bukkantak.

Zene

lemez - SICK OF IT ALL: BASED ON A TRUE STORY

A Sick Of It All pontosan ugyanaz a hardcore-színtéren, mint mondjuk metálban a Slayer vagy a Motörhead: tiszteletre méltó munkássággal rendelkező társaság, ahol a zenészek már a pályafutásuk legelején rátapintottak valami kimondottan sajátosra, és azóta sem tértek le a kitaposott útról. Mindezt úgy, hogy nem nagyon sikerült gyenge albumot csinálniuk, mert nagyon okosan éppen akkor vonultak kicsit vissza a lemezkészítés-turné-lemezkészítés mókuskerekéből, amikor úgy érezték, hogy kezdenek megfáradni. A Based On A True Story négyéves szünet után készült, és pontosan olyan, mint amikor az ember feltöltődve és kipihenten egy máskor komolynak és felelősségteljesnek ígérkező feladatnak is habzó szájú lelkesedéssel vág neki.

Zene

Színház - Erős jelzések - Gogol: A revizor

A Thália Színház által rendezett Rivalda Fesztiválon tizenhárom vidéki előadást láthatott a budapesti közönség és a színházi szakma, s ha "a képünk ferde", arról bizonyosan nem a szervező színház tehet. Egy ilyen rendezvényt nem a rossz, gyönge előadások minősítenek, hanem a jók és a legjobbak - elsőként az, hogy van-e ilyen egyáltalán. Most volt, több is - köztük például a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház decemberben bemutatott A revizor című produkciója.

Zene

Kiállítás - Pajtikától az ébresztőóráig - Biciklus. Mesélő kerékpárok - egy fotó, egy történet

Nem gyakran, de azért előfordul, hogy kortárs képzőművészeti alkotások nem művészi indíttatásból készült tárgyakkal/művekkel kerülnek egy kiállítótérbe (intermediális alkotások tudománytörténeti rekvizitumokkal, futball tematikájú munkák Puskás Öcsi hagyatékával, kör alakú festmények muzeális lövészegyleti táblákkal). Az egymás mellé helyezés célja sokféle lehet - az árukapcsolástól, azaz a kortárs művészet iránt kevéssé fogékony nézők bevonásától kezdve a művészek inspirálásán keresztül egészen a kurátori különcség demonstrálásáig -, a Csepel Galériában látható kiállítás esetében ez talán a személyes motívumok kiemelése, az egyszerű használati tárgyra vagy a műalkotásra rárakódó gondolatok, emlékek, események kidomborítása volt. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a kiállítás alcíméhez valamilyen módon még a kortárs művészek is viszonyultak, pedig ez eredetileg a bárki számára nyitott, úgynevezett emléktörténeti pályázat címe volt.

Film

Film

Ha feltör a sofőr - Clive Owen filmsztár

A Sin City, az Elizabeth: Aranykor, Az űzött vad, A belső ember vagy éppen A bűn árfolyama 46 éves, Oscar-jelölt sztárja megjelenésünk napjától az Anyátlanok című film főszereplőjeként domborít a magyar mozikban. Mi a londoni filmfesztiválon beszélgettünk vele.

Film

"Azt hittem, hosszabb az út" - Pusztai Ferenc producer

Zajlik az élet a filmjei körül. Az idei szemlén a legjobb első film díját elnyerő Team Buildinget visszahívták a forgalmazásból, a Czukor Show-t viszont a netes debütálása után a mozisok nem játsszák. Mindeközben Kocsis Ágnes rendezése, a Pál Adrienn Cannes-ban mutatkozott be.

Könyv

Könyv

DENIS JOHNSON: MINDENKI MARAD!

Lőbörleszk vagy valami ilyesmi a műfaj, ami akár érdekes is lehetne, pláne lehetett volna a múlt században. Szigorú szabályok szerint működő spektákulum ez, például kizárólag elmegyenge szereplők felléptetését írja elő.

Könyv

MAREK KRAJEWSKI: HALÁL BRESLAUBAN

Breslau, 1933. május 13., szombat, éjjel egy óra: megtalálják a 17 éves bárókisasszony beleit. Fodros halomban terülnek el az összeszabdalt test mellett.

Könyv

"Valami mindig elvész" - Borisz Akunyin író

Az irodalmár Grigorij Cshartisvilit Borisz Akunyinként, a világszerte népszerű Fandorin-regények szerzőjeként ismerik a minőségi történelmi detektívregények nagybani fogyasztói. Akunyin és Cshartisvili egyhangúlag válaszolt a Narancs kérdéseire.

Könyv

A mai "skandináv krimik" felmenői - Maj Sjöwall és Per Wahlöö

Lehet ugyan kárhoztatni a mindenkori magyar könyvkiadást, hogy csak három regényüket adta ki, valójában az a csoda, hogy egyáltalán a látókörébe került a svéd szerzőpáros - talán azért, mert marxistának vallották magukat? Vagy mert regényeik oly kérlelhetetlenül bírálták a svéd társadalmi viszonyokat, állami berendezkedést? Mert azt mégsem hihetjük, hogy a szocialista könyvkiadás ne tudta volna kivonni magát egy kétségtelen világsiker hatásai alól...

Könyv

Állagfelmérés

Jo Nesbø világa

Harry Hole nyomozó hamisítatlan noirhős: késő harmincas éveiben járó gyűrött arcú, magas, szőke, kék szemű, egyedülálló férfi; lakásában agglegényes rendetlenség, üres hűtő és mindenhol Jim Beam-üvegek.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Robotpap Robot előtt mondta ki a boldogító igent egy japán pár. A papi szerepet betöltő masina hét közben egy múzeumban irányítja a látogatókat, ám egy speciális program és egy virágkoszorú segítségével megbirkózott az új feladattal is. Szuverenitás Az indiai kormányzat olyan projektet indított el, amely egy nemzeti operációs rendszer kifejlesztését célozza, hogy mérsékeljék az e téren tapasztalható függőségüket, illetve elejét vegyék az ország ellen indított kibertámadásoknak. Tisztogatás A Wikipedia online enciklopédia hírnevét egy leleplező tévériporttól féltő alapító, Jimmy Wales és önkéntes szerkesztői kitörölték a Wikipediában megjelenő illusztrációkat, képeket, videókat tárológyűjteményből a pornográf anyagokat. Rezisztencia Egy évtized alatt a tízszeresére nőtt az antibiotikumokkal szemben rezisztens, MRSA-fertőzéssel kórházba került gyerekek száma az Egyesült Államokban.

Tudomány

A ciános technológia vége - Megáll a zagy?

Az Európai Parlament két hete határozatban szólította fel az unió operatív végrehajtó testületét, az Európai Bizottságot a ciános aranykinyerési technológia betiltására. Vajon most tényleg megszabadulunk a vele járó méregtől?

Tudomány

Közösségi média és az egykori testkultúra - Sport 2.0

Ha a testkultúra és a sport még ugyanazt jelentené, nem lenne annyira izgalmas, hogy a közösségi média a sportvilágot is "kolonializálta". Ám mivel a terület integrálódott a szórakoztatóiparba, a versenyzők online aktivitása számos anomáliát szül, a szerencsejátékok, a márkaépítés kérdései, a szabadságjogok, illetve szakmai "titkok" is a centrumba kerülnek.