Lukács György nehéz falatnak bizonyult a politikai vezetés számára 1956 után - a se lenyelni, se kiköpni tipikus esete. Hazahozták a romániai internálásból, perbe nem fogták, le nem csukták, engedték otthonában dolgozni, de harcot indítottak ellene a tudományos és politikai nyilvánosságban, melynek fórumaiból őt magát kizárták: nézeteit bíráló cikkek jelentek meg, egyetemi állásából nyugdíjba küldték, az Akadémia elnökségéből eltávolították, sőt tanítványaira is rájárt a rúd. Mivel Lukács György így is aktív életet élt - merészelt külföldi, sőt nyugati levelezést folytatni, ráadásul külföldön publikálni, és kapcsolatain keresztül kintről befelé nyomást gyakorolni Déry Tibor kiszabadítása érdekében -, állandó fejtörést okozott az apparátusnak. Időről időre elbeszélgetésre hívták vezető elvtársak, 1959-60-ban háromszor tárgyalt róla az MSZMP Politikai Bizottsága. Kádár János hozzászólásai mutatják, mennyire irritálta őt az öntörvényű öregúr: "A rendszer ellenségeivel szemben mi nem cicázhatunk, és ez rá is vonatkozik" - szögezte le 1959 áprilisában, s javasolta, hívassák be a "gondozók" a pártközpontba, adják értésére, fogytán a türelem, hagyja abba a "politikai banditizmust", különben "rendőri ellenőrzés alá helyezzük postáját és őt magát is". Ha meg végképp nem fér a bőrébe, kérdezzék meg tőle, "nincs-e szándékában kivándorolni".
Szellemi internálásban
Kádár rendőri ellenőrzéssel fenyegető szavainak különös akusztikát ad, hogy valójában röviddel a hazatérése után már készültek ügynöki jelentések Lukács Györgyről. Az 1957-et követő években "Kelemen Anna" rendszeresen, "Borisz" és "Dávid Mátyás" alkalmilag informálta felőle és/vagy tanítványai felől a belügyet, s mások is szolgáltak vele kapcsolatos információkkal, ha közvetett forrásból is. Levelei ellenőrzésének már egy 1960. márciusi jelentésen nyoma van, de a szisztematikus ellenőrzést csak 1962 márciusában javasolta Kárpáti János, a BM II/5-e alosztály századosa, egyúttal a párt tájékoztatását is proponálván egy NSZK-ba küldött Lukács-levél miatt. Ennek tartalmát "Kelemen Anna" révén ismerték meg, aki éveken át dolgozott mindkét irányba: gépbe írta Lukács munkáit és leveleit (mint aki "már valahogy a családhoz tartozik szorosan"), majd papírra vetette saját jelentéseit.
Lukács Györgyöt ekkor gyakorlatilag szilencium - saját kifejezésével: szellemi internálás - alá vetették: róla vitáztak, de nélküle. Korábban előkészített műve, A különösség mint esztétikai kategória kivételével 1957 és 1964 között semmi nem jelent meg tőle itthon - csak mások foglalkoztak a nézeteivel. "Kelemen Anna" 1957. decemberi jelentése szerint Lukács már körülbelül fél éve dolgozott Esztétikáján, s néhány fejezet gépelése esedékessé vált. Ennek a megbeszélésére kereste fel a filozófust, aki csak ekkorra lett kész az augusztusra, majd októberre tervezett részekkel, mert az őt ért bírálatok hátráltatták munkájában. 1958 januárjában, egy újabb időpont-egyeztetés alkalmából "Kelemen Anna" jelentette, hogy csak "látszólag" hagyják hidegen a professzort az őt támadó cikkek. Tanúja volt, amint előszedett néhányat, majd gyorsan kért egy teát: "'gyomorémelygést kaptam tőlük' felkiáltással nagyon is mérgelődött". Leszögezte, hogy nem hajlandó önkritikát gyakorolni, s előadta, mit mondana egykori tanítványának, ha az netán miniszterhelyettesi bársonyszéke elé rendelné: "Nézze, Szigeti, én már láttam magát vagy hatszor színt váltani, még megvárom, míg hetedszer történik, és akkor majd lesz miről beszélnem."
E kijelentés hátterébe világít be "Döme", azaz Bene Ede irodalomtörténész 1958 elején adott jelentése arról, hogy az MTA Filozófiai Intézetének több munkatársa elítélte Szigeti József filozófus Lukácsot támadó írását, mely a Társadalmi Szemlében jelent meg. Lukács egyébként azt mondta 1961 januárjában "Borisznak", vagyis Nagy Péter irodalomtörténésznek, hogy nem vészes, ha támadják, majd az idő eldönti, kinek van igaza, csak az adminisztratív intézkedéseket ellenzi: filozófiai problémákat ne ilyen eszközökkel próbáljanak eldönteni.
A szocializmus vicces törvényei
1957. március 17-én a "Szabó István" fedőnéven foglalkoztatott Bácskai Tamás közgazdász jelezte: a közgazdasági egyetem napokban letartóztatott nyelvtanára, Kerényi Mária kapcsolatban állt Ádám Györggyel, az egyetem tanárával. Ádámra 1956-os tevékenysége miatt nyomoztak (később életfogytiglanra ítélték). Kerényi Mária alkalmas információs forrásnak tűnt felé. Március 19-én már "Kelemen Annaként", első jelentésében közölte Kovács András hadnaggyal, hogy szabadulása után tanszékvezetője választás elé állította: tanít vagy vöröskeresztes munkát végez, a kettő együtt nem megy. Dossziéja szerint állambiztonsági javaslatra az oktatást választotta, de idővel a Kulturális Kapcsolatok Intézeténél helyezkedett el. Amikor Ádámot kihallgatásra idézték be, menyaszszonya "Kelemen Annánál" helyezte biztonságba a férfi noteszét. "Az ügynök jól dolgozik, nagyon hamar tud emberekkel kapcsolatot teremteni" - értékelte teljesítményét tartótisztje.
Ádám György erősen érdeklődött "Kelemen Annától" Lukács György felől (hogy van, min dolgozik, igaz-e, hogy közben akart járni Kádárnál Déry és más írók érdekében), amiből arra következtettek, hogy "ez a kategória sokat vár Lukácstól", sőt valószínűleg befolyásolni is szeretnék. E feltételezés is belejátszhatott abba, hogy minél többet akartak tudni az 1956-os szerepvállalása és tudományos rangja miatt külföldön és itthon egyaránt mércének tekintett filozófusról: az ország belpolitikai állapotára is utalt mindaz, amit tett vagy nem tett, mondott vagy írt, mindaz, ami vele történt, amit neki engedtek vagy még neki is tiltottak. A róla szóló információk egyik fontos forrása "Kelemen Anna" volt, akit nyelvtudása alkalmassá tett a műveit németül fogalmazó Lukács szövegeinek gépelésére, leveleinek fordítására.
"Kelemen Anna" jóvoltából beleláttak üzleti ügyeibe, megtudták, miként rendelkezik tiszteletdíjairól, hallották, milyen felkéréseket fogad el, mit és milyen indokkal utasít el, kivel áll kapcsolatban, milyen olvasmányokat kér, milyen publikációk jelentek meg róla. "Kelemen Anna" rendszeresen, de mégis csak időnként járt fel Lukács Györgyhöz, ám az általa jelentettek alapján joggal feltételezhették, hogy a filozófus az ügynök két látogatása közötti időben sem szünetelteti levelezését, tehát a hálózati úton megismert forgalom többszörösét bonyolítja le. Persze az sem volt kevés, amiről tudtak. 1957 májusában például hírt adott róla, hogy Milánóba az MTA borítékjában küldte el tanulmányát, de "nem íratta rá magát feladónak". Aztán japán, jugoszláviai, lengyel, nyugat- és keletnémet, francia, svájci, angol, amerikai levelekről szólt a jelentés, gyakran a címzettek nevével, címével.
Azt is megtudta az állambiztonsági szolgálat "Kelemen Annától", hogyan vélekedik Lukács György a bel- és külpolitikai fejleményekről, miként látja önmaga helyét, szerepét. Egy Mexikóban kiadandó kötetéhez írott előszavában kijelentette: minden "korábbi állásfoglalása, illetve irodalmi irányzatokról alkotott véleménye teljesen változatlan, és kiegészítésre ennélfogva nem szorul." Vissza-visszatért a munkástanácsokra, melyeket szerinte valóban érdekelt az emberek sorsa. Közölte: vállalja, hogy "a forradalom eszmei előkészítésében része volt", s hiába várják, hogy ismerje be nézetei hibás voltát. "Lekicsinylő, maró gúnyú" megjegyzésekkel illette egyes politikai vezetők "semmitmondó" frázisokkal teli sajtónyilatkozatait. A Tanácsköztársaság 40. évfordulójának előkészületeiben a "szokásos hamisítást" látta: miközben őt "eltörölték" 1919 történetéből, Kun Bélát kiemelik. "Fölösleges pénzpocsékolásnak" nevezte a szocialista országok "eltérő vagy önálló" vélemény közlésére nem vállalkozó újságírását: a "távolról irányított" sajtó korában teljesen elegendő s mennyivel olcsóbb lenne egy Moszkvában, központilag készített lap. Nevethettek kedvenc politikai viccein is: "Mik a szocializmus törvényei? Az, hogy semmit sem szabad, de amit lehet, azt muszáj." Vagy: "Fellövik az első magyar űrrakétát. Hárman vannak benne: Marosán - mert az minden szférában megél; Apró - mert teljesen súlytalan; Kádár - mert távolról irányítható."
Geréb Sándor főhadnagy 1958 decemberében le is szűrte az olvasottakból: "Jelenleg semmi remény arra, hogy nyilatkozatot adna a rendszer mellett." Ennek fényében folytatták Lukács György megfigyelését. Tudták, hogy disszidált tanítványai közül Mészáros Istvánnal és Krassó Miklóssal levelez, az itthon maradottak közül pedig Heller Ágnes, Hermann István, Almási Miklós és Fehér Ferenc tart vele kapcsolatot. Hellert és Almásit kiváló tehetségnek nevezte, bántotta, hogy nem engedik őket szóhoz jutni, s fájdalmasan érintette, hogy nyugdíjazása, tanszéke felszámolása egyúttal az úgynevezett Lukács-iskola megszüntetését is jelentette: "Pedig mi olyan filozófiai iskolát csináltunk volna a tanítványaimmal, ami európai viszonylatban az első igazán marxista iskola lett volna, és világviszonylatban is a legjobb..."
A csempészés joga
1958 októberében, amikor Borisz Paszternaké lett az irodalmi Nobel-díj, Lukács György úgy vélte, inkább Déry Tibornak járt volna. Jelentésében "Kelemen Anna" nem írt műcímeket, de - Déry bebörtönzésének politikai szempontján túl - nyilván az ekkoriban számos nyelven megjelent Niki lehetett volna a Zsivago doktor konkurense. Geréb Sándor főhadnagy ehhez hozzáfűzte: "Lukács politikai magatartására jellemző, hogy állítólag konkrét lépéseket is tett" Déry díjazása érdekében.
Lukács György saját Zsivago-példánnyal rendelkezett, külföldről kapta meg. "Kelemen Anna" jelentéséből úgy látszott, Paszternak esete számára is minta lehet: "Felesége megjegyzésére, hogy Paszternak 'az oroszoknak is odaadta könyvét, csak azok nem fogadták el', Lukács azt mondta, hogy ő (mármint Lukács) is ott adja ki műveit, ahol hajlandók kiadni, és mivel a kommunista kiadók nem teszik, tehát 'kiabálhatnak tőlem, amennyit akarnak, kiküldöm írásaimat, és ha nehézségeket fognak támasztani, kiküldöm majd illegálisan. Megkeresem én a lehetőséget, majd kivárom'. 'Mindenesetre akárhogy lesz, irodalmi munkásságomban nem vagyok hajlandó ahhoz alkalmazkodni, hogy mondjuk milyen utasítást ad a Marosán éppen Köpeczinek.'"
A mű, melynek külföldre juttatásáról 1958 októberében beszélt a filozófus, az Esztétika volt. 13. fejezetét november 27-én kezdte gépbe diktálni "Kelemen Annának", ezután feleségével a korábbi anyag átnézéséhez fogott, majd december elején átadta "Kelemen Annának" a kézirat hátralevő részét a javítások többi példányra való átvezetése céljából. Emellett, minden mást háttérbe szorítva, Déry Tibor és Eörsi István sorsa izgatta. Nagyon várta őket, de az 1959-es amnesztiával még egyiküket sem engedték ki.
Maradt a várakozás - és a munka. "Kelemen Anna" júniusi jelentése szerint Lukács György elkészült az Esztétika 15. fejezetével, s azt mondta, az ezzel együtt összeállt anyagot nyárra kiadja olvasásra tanítványainak, az utolsó fejezetet pedig szeptember-októberben akarja megírni. "További terveiről úgy nyilatkozott, hogy amint kész, értesíti erről a tényről az olasz kiadót, majd átadja a kéziratot engedélyezésre az Akadémiának, és így legalább, ha az engedélyt mégsem kapná meg, az olaszok tudni fogják, hol és miért bukott el a dolog. Az Akadémiának már csak azért is odaadja, mert Heller véleményét magáévá téve úgy véli, 'úgysem olvassák el, csak kiszednek belőle öt revizionizmust, és a véleményezés jó szolgálatot tehet még későbbi időkben'. A kérdésre, vajon nem tartja-e lehetségesnek, hogy az Akadémia magyar nyelven kiadja, cinikusan közölte, hogy 'ez egészen valószínűtlen, mert én most éppen revizionista vagyok. Vagy ha mégis, majd leállítják menet közben. Legfeljebb arra volna jó, hogy a honoráriumelőleget felvegyem, amit aztán már nem kérhetnének vissza. Meg aztán ezt csak rendes emberek fordíthatják, tehát néhány becsületes ember fordítói honoráriumhoz jutna.'"
"Kelemen Anna" 1959. novemberi jelentése szerint Lukács György német eredetiben akarta megjelentetni Esztétikáját. 1960 januárjában "büszke örömmel újságolta", hogy egy nyugatnémet kiadóval aláírta a szerződést. A részletek megbeszélése végett Bécsbe hívták, de azt válaszolta, hogy "bizonyos okoknál fogva" ez nem megy, jöjjenek ők ide. 1961 előtt nem jelenhet meg a könyv, mert még át kell néznie másodszor az egészet. Ha kész, hozzálát az "élete befejező művének" szánt Etika megírásához. "Az ügynök a mű kéziratát részünkre bemutatásra megszerezte, amit fotózás után adtunk vissza" - írta a jelentés értékelésében Kiss János százados.
Tehát az MTA-hoz hasonlóan a BM II/5-e alosztályán is rendelkeztek Lukács György Esztétikájának német nyelvű gépiratával. Miközben az akadémiai verdiktet, illetve a részletek megtárgyalására ideutazó német kiadót várta, a mű átnézésén, kiegészítésén dolgozott: "addig senki és semmi nem létezik számára, míg ezzel el nem készült" - jelentette 1960 márciusában "Kelemen Anna". És elárulta a filozófus titkos tervét: ha az MTA (mely egyébként "tehet neki egy szívességet") késlekedne a leadott fejezetek továbbításával, a német kiadó megsürgeti őket, s "ha visszatartanák a kéziratot, úgy Nyugaton sajtókampányt fognak indítani, és csinálnak egy második Paszternak-ügyet". Kiss János százados konstatálta: Lukács György "kész tények elé akarja állítani" az MTA-t, hogy kézirata kikerüljön az NSZK-ba. Javasolta: tájékoztassák erről a pártot.
"Kelemen Anna" beszámolója szerint májusban külföldi botrány kitörésével fenyegető levelet írt Lukács az MTA-nak, amiért korábbi sürgetései ellenére sem továbbították német kiadójához az Esztétikát, neki pedig azt írták, "illetékesek vizsgálják" a kéziratot. "Lukács ezt példátlan cinizmusnak nevezte, mivel sem Kállai, sem más nem tud annyira németül, hogy művét felülvizsgálja és elbírálja", amitől persze simán ráüthetik a revizionizmus bélyegét pár kiragadott, meghamisított idézet alapján. Júniusban "Kedves barátom" megszólítású levélben kérte Erdei Ferencet, az MTA főtitkárát, közöljék végre, mit írjon türelmetlen külföldi kiadóinak, mivel "egy rosszul fogalmazott indoklás (már ti. a kiadók felé) több kárt okozhat, mint a hallgatás". Júliusban örömmel újságolta: az MTA főtitkárhelyettese "félhivatalosan" közölte vele: kiengedik Olaszországba, Lengyelországba és az NSZK-ba az Esztétika kéziratát, sőt tárgyalni lehetne a magyar kiadásáról is. Ebbe ő csak akkor menne bele, ha előbb kiadnák korábban elfogadott, ám meg nem jelentetett művét, A fiatal Hegelt. Erről is tárgyalhatunk - felelték. Lukács erre megírta partnereinek: az MTA augusztusban küldi a kéziratot.
De persze nem küldte. Sem szeptemberben, sem októberben. "Kelemen Anna" dossziéjában nincs nyoma, de más levéltári forrásokból tudható, hogy ekkor Lukács György Kádár Jánoshoz fordult: levélben hívta fel figyelmét az aggasztó lehetőségre, hogy külföldi kiadói a kézirat nyolc hónapos visszatartásából az MTA cenzori funkcióira következtethetnek, ami rossz fényt vetne a népköztársaság kulturális viszonyaira: "azt hiszem, jogom van elvárni, hogy véget vetsz ennek a botrányos és botrányokkal fenyegető állapotnak" - zárta sorait "kommunista üdvözlettel". Két nappal később feljegyzés készült az MSZMP Politikai Bizottsága részére Lukács könyvének kiadásáról, a testület pedig öt nap múlva, majd rá egy héttel ismét tárgyalt róla. Kádár sértődötten hozta elő, hogy Lukács az illetékes magyar szervek tudta és megkérdezése nélkül kötött szerződést külföldi kiadókkal - a pártvezetők gondolkodásába nem fért bele, hogy ehhez semmi közük, egy mű sorsának ügyében a szerzőjénél senki sem lehet illetékesebb, s nincs joguk őt eltiltani a külföldi megjelenéstől. Jobb híján végül mégis zöld utat adtak az Esztétika "nyugatnémet polgári" kiadásának.
Ekkor "Kelemen Anna" jelentette: a pártközpontban Lukács kompromisszumot kötött: lemond az Esztétika lengyel és olasz kiadásáról, ha a kéziratot kiküldik az NSZK-ba. A filozófus így kalkulált: "szerencsére hülyébbek annál, hogy rájönnének, ha egyszer németül megjelent, akkor már más nyelvekre, így olaszra is le tudják majd fordítani. De - mondta figyelmeztetően - erről nem kell beszélni." 1961 első negyedévében - ennek is nyoma van "Kelemen Annánál" - az MTA végre postázta a kéziratot. Sínre került hát a német kiadás, és lassacskán a magyar is. Szeptemberben jelentette: Lukács György nemcsak azt intézte el, hogy Eörsi István ültesse át magyarra az Esztétikát, hanem nagyvonalúan abba is beleegyezett, hogy "amúgy is alacsony" honoráriumából vonják le Eörsi fordítói díját. Az évekkel később vele magnós interjúkat készítő Eörsi Istvánnak Lukács elmesélte, hogy utólag Aczél Györgynek is megmondta: fenntartotta magának a csempészés jogát.
Az értelem szigete
E huzavona közepette jelentette "Kelemen Anna" 1960 júniusában, hogy amikor egy üdülőcsoportot készült Ausztriába vinni, a filozófus megkérte, Bécsben adjon fel egy levelet német kiadójának. Júliusban kiderült, nincs erre szükség, az illető végre megkapta a magyar vízumot, Pesten találkoznak. Szeptemberben, az ügynöknő újabb bécsi útja előtt arra kérte Lukács, hogy egy német nyelvű kötetét adja fel kint egy mexikói kiadónak, mert itthon túl hosszadalmas lenne az engedélyeztetési eljárás. A küldeményt "Kelemen Anna" megmutatta megbízóinak: felbontották az átlátszó csomagolópapírt, s megállapították, hogy valóban csak a könyv volt benne. Virág György százados értékelése szerint a megbízás "lényegében illegális úton való anyag kijuttatását jelenti, bár ennek jelentősége az anyag jellegéből adódóan csekély". Mégis úgy találta, figyelmet érdemel: feltevése szerint Lukács "próbafeladatnak szánta" a könyv kiküldését. Ha pedig ez a helyzet, meg kell erősíteni hitében, hogy megbízhat a műveit gépelő hölgyben. Így hát Lukács György kérésének és Virág György százados utasításának megfelelően "Kelemen Anna" Bécsben postára adta a kötetet.
Az operatív tiszt jól kalkulált. 1960 decemberében Lukács György levelet diktált, amit "Kelemen Annának" Bécsben németre fordítva kellett elküldenie a német kiadónak, "Lukács professzor titkárnője" nevében, az ő megbízásából. A jelentésbe foglalt levél szerint a filozófus azt tanácsolja, hogy a helyzet érthetetlen voltára hivatkozva érdeklődjön az MTA-nál a régóta ígért Lukács-kéziratról, s negatív vagy semmilyen válasz esetén maga döntse el, nyilvánosság elé viszi-e az ügyet. Ha igen, csak akkor tegye, ha komoly visszhang várható, s úgy, hogy Lukácsnak a legkisebb szerepe se látszódjék a nyilvánosságra hozatalban, a levelet pedig semmisítse meg. Virág százados ezúttal is arra utasította "Kelemen Annát", hogy tegyen mindent pontosan Lukács kívánalmai szerint, aztán számoljon be róla. Így is történt. Kerényi Mária elmondta Lukács Györgynek, hogy december 13-án Bécsben kézzel írva feladta a levelet, "Kelemen Anna" pedig ugyanerről jelentést tett Virág György századosnak - megtoldva azzal, hogy Lukács megkérdezte, megsemmisítette-e az általa diktált szöveget és annak fordítását, és "nagyon meg volt elégedve, amikor azt állítottam, hogy széttépve a WC-ben lehúztam, mert, mint mondotta, a szemétkosár nem megbízható." A filozófus nem tudhatta, hogy a "Kelemen Anna" által lejegyzett üzenet nem a bécsi lefolyóba, hanem "dokumentáció céljából" a BM II/5-e alosztályra került.
Ehhez hasonló módon határozták el 1962 februárjában, hogy "Kelemen Anna" ajánlja föl: egy megbízható gyermekkori ismerőse segítségével külföldön postára adathatja azt a 13 és fél, sűrűn telegépelt oldalnyi értekezést, melyet Lukács György diktált le neki az SZKP XXII. kongresszusának kapcsán, magánlevél formájában, a Nuovi Argomenti című olasz folyóirattól kapott kérdésekre válaszolván. Azért választotta a magánlevélformát, mert tanulmánya "szabályos kiküldését a 'cenzúra' neki sohasem engedélyezné". Virág György százados számítása szerint a lefotózandó, lefordítandó és a II/2. osztály segítségével Ausztriában valóban postára adandó értekezés bizonyíthatja Lukács aktuális politikai nézeteit és illegális tevékenységét.
Lukács György örült a lehetőségnek, s a rövid kísérőlevél borítékjának leragasztása közben kifejtette, "micsoda skandalum lesz ebből", de ha rákérdeznek, állítani fogja, rendes postán küldte: "senki sem meri majd mondani, hogy az nem lehet, mert az a cenzúra nyílt bevallása volna."
Az ily módon megszerzett tanulmány további sorsa nem derül ki egyértelműen "Kelemen Anna" dossziéjából, de gyakorlatilag okafogyottá vált az akció, miután Lukács nem sokkal később közölte vele, hogy járt nála valaki a Feltrinelli kiadótól, s annak is átadott egy példányt. A magyar novellaantológiát összeállító olasz szerkesztőről másik forrásból is hallottak: "Borisz" jelentette, hogy találkozott Lukács Györggyel. Mindezek alapján javasolta 1962 márciusában Kárpáti János százados, hogy tekintettel Lukács továbbiakban is várható aktivitására, "tegyék fel" úgynevezett K-ellenőrzésre, hogy tényleg minden leveléről tudjanak.
A belügy tehát nem gátolta, sőt - a minél több információ érdekében - még segítette is Lukács György külföldi kapcsolattartását. "Kelemen Anna" jóvoltából következtetéseket vonhattak le mindebből, és tájékoztathatták a pártot, mely aztán politikai döntéseket hozott vele kapcsolatban. Ilyen döntés volt, hogy készüljön el az Esztétika magyar változata. Ez két évre munkát biztosított a börtönből szabadult Eörsi Istvánnak, aki sűrűn feljárt hozzá fordítói problémáit megbeszélni. Visszaemlékezésében Eörsi az "értelem szigetének" nevezte Lukács dolgozószobáját "a tökéletesen idióta szellemiségű politikai kultúra kellős közepén".
Részlet a szerző jövőre megjelenő könyvéből az irodalmi élet 1956-1990 közötti állambiztonsági ellenőrzéséről. A felhasznált ügynöki jelentések a következő ÁBTL-dossziékból valók: "Borisz": M-18523; "Döme": M-19196; "Kelemen Anna": M-19591 és M-19591/1; "Szabó István": M-13417.
