Állagfelmérés

Jo Nesbø világa

  • B. I.
  • 2010. május 20.

Könyv

Harry Hole nyomozó hamisítatlan noirhős: késő harmincas éveiben járó gyűrött arcú, magas, szőke, kék szemű, egyedülálló férfi; lakásában agglegényes rendetlenség, üres hűtő és mindenhol Jim Beam-üvegek.

Az egyik legjobb detektív, akit azonban szenvedélye újra és újra bajba sodor: alapjáraton is képtelen távolságot tartani nyomozásaitól, úgy meg pláne nem, ha a felderítendő ügy valamiképpen személyesen is érinti. A benne lévő feszültséget soha nem őrjöngésben vezeti le, hanem italba és dohányzásba fojtja – ilyenkor elégedetten morfondírozik az önpusztítás módozatain. Cigarettáit – a műfaj íratlan szabályai szerint – mindig összetöredezett dobozból pöcköli ki, a szálvéget a legtöbbször le is kell harapnia. Tizenöt éves Ford Escorttal jár, amit, ha biztos akar lenni újbóli beindításában, célszerű lejtőn parkoltatni. Barátja nincs, csak olyanok, akik valamiért ragaszkodnak hozzá, és akikhez ő is ragaszkodik, például gyerekkori, ugyancsak sok mindenen keresztülment különc taxis ismerőse. A külvilág elismeri képességeit, ám ő könnyedén mond le mindenféle karrierről; közönyössége, sokak számára sokszor érthetetlen cinizmusa persze csak páncél, amely alatt nem csupán érző szív dobog, hanem amely elrejti kétségbeesett félelmét mindattól a szörnyűségtől, amivé a világ vált – a világ, amit az évek során oly behatóan meg- és kiismert.

Az 1997-es első regénye óta jelentékeny nemzetközi sikert befutott norvég Jo Nesbø nyolc Harry Hole-történetet írt eddig. Magyarul a sorban harmadik (Vörösbegy), a negyedik (Nemeszisz) és az ötödik (Boszorkányszög) kötet jelent meg, utóbbi idén. Az egyes darabok külön-külön is élvezhetők és érthetők, noha nem kizárólag a főhős és néhány visszatérő szereplő köti össze őket. A nálunk is kiadott művek például trilógiaként is fölfoghatók: mert bár mindegyikük középpontjában egymással össze nem függő gyilkosságok állnak, mindhármon végigvonul az a fegyvercsempészési ügy, amelynek a hátterében kötetről kötetre erősebben rajzolódnak ki egy rendőrségen belüli szövevényes bűncselekmény-sorozat kontúrjai.

Jo Nesbø nem csak alakjai megformálásakor használja a jól bevált kliséket; a közeg – elsősorban is Oslo – megrajzolása sem mentes a szeterotípiáktól. Skandináviában, ugye, hull a hó, de legalábbis meg lehet fagyni (a Boszorkányszögben ellenben mindenki fuldoklik a hőségtől), munkaidő után pedig – hétvégenként azonban mindenképpen – vedel az egész félsziget. Nesbø eljárása abban is szokványosnak mondható, hogy az írásaiban megjelenített világ kilátástalan és menthetetlen – miközben Norvégiáról (vagy Svédországról) nem feltétlenül ezek a jelzők ugranak be először a kívülállónak. Hanem – mi is? A szociálisan gondoskodó állam, a polgári jólét és a szabad individuumok nagyfokú felelősségérzete, a köz és az egyén dolgainak a racionalitáson alapuló pragmatikus ügyintézése: csupa olyasmi, amire a világ más tájain legfeljebb vágyakozni lehet. Nesbø – és számos kortárs skandináv kollégája, például a svéd John Ajvide Lindqvist, akinek vámpírtörténete (Hívj be!), bármily furának tűnjék is, sokkal inkább tekinthető kritikai realista, mint misztikus műnek – tudatosan használja e közhelyeket, egyidejűleg erősítve (például a műfaji kliséket vagy az alkoholizmus motívumot) és az ellentétükbe fordítva őket (például a világ más részein csodált-irigyelt "skandináv modellt"). A bűn, a társadalmainkban (valamennyiben) potenciálisan meglévő szörnyű lehetőségek ábrázolása annál erőteljesebb, minél "nagyszerűbb" az a tágabb környezet (jelen esetben Oslo), amelyben a rossz megtörténik. Nesbø bűnregényei érdekfeszítő, fordulatos cselekményvezetésű, jól kimunkált karaktereket mozgató történetek; a kifejezés legjobb értelmében vett szórakoztató művek. (Mindazonáltal nem egyenletes színvonalúak: például a Vörösbegy nagy idő- és térbeli távokat átfogó, talányosan nyitva hagyott sztorijához képest nemcsak az enyhén széttartó Nemeszisz haloványabb, de a Boszorkányszög óraműpontossággal kidolgozott története is visszalépés némileg.) Meglehet, ennyi is elegendő lett volna a sikerhez: a jelek szerint azonban Nesbø egy mélyebb szinten is telibe kapta a kor- és közérzületet mind hazájában, mind azon kívül. A náci múlt, a neonáci motívum rendszeres visszatérése, a bevándorlás és a rasszizmus problémája, az egyes ember törékenysége és kiszolgáltatottsága, a jó és rossz közötti határvonal elmosódása kivétel nélkül olyan témák, amelyekre a világ bármely pontján rezonál az arra fogékony olvasó. És e ráhangolódás nem csupán Beate Lønn (Harry Hole legigazabb kollégája) magánéleti sebezhetőségére, a külvilággal szembeni riadt távolságtartására állhat, hanem mondjuk a jelenbeli norvég társadalmat újra és újra próbára tévő quislingi örökségre is – hiszen arról, hogy a kibeszéletlen, földolgozatlan történelmi örökség (mint amilyen immár hét évtizede Norvégia ambivalens viszonyulása a kollaborációhoz) miként emészthet egy közösséget, speciel Kelet-Európában is sokat lehet tudni.

Jo Nesbø: Vörösbegy (2008); Nemeszisz (2008); Boszorkányszög (2010). A köteteket Petrikovics Edit fordította, és az Animus adta ki.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.