Könyv

Tábor Ádám: Isten éltesse Eörsi Istvánt!

Szándékosan adtam Eörsi István provokatív szellemiségéhez illő prokovatív címet születésnapi köszöntőmnek. Eörsi ugyanis közismert ateista, én viszont nem konvencionálisan kívánok neki gratulálni, hanem szó szerint azt kívánom, hogy az élő Isten éltesse soká. Ebben a konstellációban máris testet ölt az a szellem, amely Eörsi fél évszázados pályáját őrangyalaként kísérte végig: a vita szelleme. A vitáé, amely az élet és a szabadság forrása.
  • 2001. június 14.

A Zene Ünnepe: Kockázatmentes

Ha június 21-e, akkor jó pár éve Magyarország is ahhoz az "európai unióhoz" tartozik, melynek számos városában dalba borul a nyári napforduló. Az igazi persze az volna, ha úgy tudnánk ünnepelni, mint a hagyományteremtő franciák, és minden teret megszállna ilyenkor egy-egy zenekar, de nem tudunk; mindazonáltal maroknyi "úttörő" szervezőre a manapság újra savanykásan-kesernyésen átpolitizált támogatási rendszer dacára is számíthatunk. És ha generál ünnep(lés)ről nem is beszélhetünk, azért egy-egy csillag (díjtalan) eljövetele mellett ne menjünk el szó nélkül.
  • 2001. június 14.

72. Ünnepi Könyvhét: Megyeget

De kiadtak, töménytelen mennyiségben, mi több, az ügymenet minden sötét jóslat ellenére töretlen és folyamatos - a kortárs magyar könyvkiadás részéről csókoltatva van az információs társadalom. Tudomás van véve róla, be van kalkulálva, számolnak az új kihívással a hazai könyvkiadók - lásd az első online regénypályázatot -, de semmi jel sem mutat arra, hogy a kommunikációs robbanás korában generálisan váltani akarna, alapvető stratégiát kívánna módosítani bármelyik. A nyomtatott irodalom ugyanakkor jelenleg csúcsra járatott - látványosabb terjeszkedésre, profilbővítésre, új piacok, potenciális olvasói rétegek meghódítására jelenleg nem sok lehetőség mutatkozik. A kilencvenes évek végére láthatóan lezárult az a folyamat, amit egészen nyugodtan a piac újrafelosztásának mondhatunk, s tudatos üzletpolitikájuknak hála, a hosszú távra szóló koncepcióval, markáns profillal rendelkező, értékelvű műhelyeknek szerencsére jó pozíciókat sikerült maguknak kiharcolniuk. A műhely szót ismételten, nyomatékkal hangsúlyoznám: az átgondolt marketing (valamint a régi nóta: a terjesztés) mellett ugyanis a megbízható értékrendű, nívós kiadói tevékenységnek változatlanul egyfajta belső műhelymunka a legfontosabb, megspórolhatatlan feltétele.
  • Keresztury Tibor
  • 2001. június 7.

Tandori Dezső: Tram Hanover, Excel Hanover etc. (Újabb sikeres közbevetés)

Mivel a múltkor(ján, neki) Kafaq kiléte körül találgatások adódtak, előrebocsátom itt: Kirovski megint "én" leszek. (Mennyire igaza van Wellingtonnak: ne mentegetőzz, ne magyarázkodj. Ennél hülyébb közleményem ugyanis alig akadt még: hogyhogy "én" leszek? Mikor azért Kafaq, azért Kirovski - ő egy ló -, mert nem egészen "én" vagyok az. Reménytelen az egész.)
  • 2001. május 31.

Film: Cigány pecsenyék (Szőke András: Tündérdomb)

Ideje kimondani: a cigányoknak szezonjuk van a magyar filmcsinálásban. A mozgóképcigány mára közeli ismerősünk. Viszonyulhatunk hozzá így is, úgy is, a lényegen (valóságos viszonyainkon) nem sokat változtat egyik lehetőség sem. Lehet éppenséggel beérni ennyivel: őt legalább ismerhetjük. De akár bizakodhatunk is: ha ő megvan, nem állunk meg félúton, talán a tolerencia is terjed cseppfertőzéssel. Hisz a moziroma lehet például igazi vagy hitelesen, tényleg hitelesen alakított szerep, hogy arról már ne is szóljunk (csak lentebb), aki kiköpött olyan.

Koncert: Koszonom szepen (Buena Vista a Margit-szigeten)

Javul a helyzet. Míg annak idején a rock nagy sztárjait csak évtizedekkel később láthattuk élőben, a mai királyokat már pár év késéssel megkapjuk. A Buena Vista Social Club néven elhíresült társaság első CD-je 1997-ben jelent meg, és már meg is érkeztek hozzánk, igaz, sokat változott azóta a világ. Eladtak négymilliót a lemezből, az egész világ letérdelt, minden valamirevaló kocsmában ez szólt, dühöngött a kubai láz, és az öregek bejárták a világot. A nagy boom számos albumot indukált, melyek közül három autentikusnak tekinthetőt említenék, Rubén González, Ibrahim Ferrer és Omara Portuondo szólólemezét.
  • 2001. május 31.

Film: Játszd újra! (Christopher Nolan: Memento)

Végy egy estét, amiből gyanúsan kevésre emlékszel, és szorozd meg egy nagy számmal. Ahogy ébredéskor csak az utolsó álom dereng, Leonard Selby volt biztosítási nyomozó úgy nem képes visszaemlékezni arra, amit pár perccel korábban tett. Addig van csak meg neki, hogy a feleségét valakik megölték, őt a falhoz csapták, arról viszont fogalma sincs, mindez mikor történt. Az alaphelyzetet sokféleképpen fel lehetett volna dolgozni, mondjuk vígjátéknak, de jobbat gondolt az angol Christopher Nolan, aki már első filmjével, a Követéssel is tett a lineáris narratívára; ha a főszereplő nem tudja, hogy került oda, ahol van, honnan ismeri, akivel éppen beszél, ne tudjuk mi sem - legyenek tehát a jelenetek fordított sorrendben egymás után. Szinte egyetlen hivatkozási pontként Selby polaroidokat hord a zsebében, kis magyarázatokat körmöl rájuk, a legfontosabb információkat pedig magára tetováltatja. San Franciscó-i létére, ahol feltehetőleg a gyilkosság is történt, egy kisvárosban kavar, és keresi a tettest, akiről annyi információja van, hogy az alapján minden második ismerősét gyanúsíthatná, és pechükre meg is teszi. Az azért kicsit sántít, hogy egyáltalán emlékszik, hogy felírt bármit is, és hogy hova tette, de ő maga úgy magyarázza, hogy rendszeres kondicionálással ez még elérhető. Ami persze nem teszi kevésbé manipulálhatóvá (a testén tétován el-elidőző kamera szépen rímel a kiszolgáltatottságára). A nézőt kivéve mindenki könnyen kiismeri, mert mi a baleset előtt történtekről a cselekmény mellett futó újabb szálból tudunk mindent, a fekete-fehér felvételeken egy ismeretlennel beszél telefonon, további visszaemlékezések következnek, a nézőpont pedig a többi jelenetben is jórészt az övé. De a látszat csal, a Memento valójában feltűnően konzekvensen építkező film, elég elképzelni a két fő szálat időrendi sorrendben. Nolan szerint a filmjei szerkezete sokkal közelebb van ahhoz, ahogy a valóságban kell összeraknunk egy-egy történetet. Ám ettől még nyilvánvaló, hogy ez a film arra játszik, hogy ne derüljön ki semmi. Az elején felmerülő kérdésekre válasz helyett újabbakat oszt. Már nem annyira az az érdekes, ki a gyilkos, és vajon elkapja-e, hanem hogy egyáltalán ki ez az ember, és felfogja-e valaha is, hogy közveszélyes?
  • - orosz -
  • 2001. május 31.

Cannes 2001: Apokalipszis most - és mindörökké

Jacob 16 évig volt a cannes-i fesztiválok ura és parancsolója, és mint ilyen, a versenyprogram egyszemélyi felügyelője. Regnálása idején számtalanszor megtörtént, hogy egy-egy filmet kiejtett, csak azért, hogy bekerüljön valamelyik személyes kedvence. Most sem tagadta meg önmagát.
  • Szecsõ András
  • 2001. május 24.

Werckmeister harmóniák: A vita hevében

Filmekről lehet beszélni. Élőszóban rá- vagy lebeszéljük egymást, túlzunk óhatatlanul, ha mindketten láttuk, van esély a barátságos meccsre, ahol a fikázó csap össze a magasztalóval, hogy végül megállapítsák: ki erre volt vak, ki arra. Írásban már alaposabb és óvatosabb az ember, de azért lehet vitázni: Kovács András Bálint lehülyézve érzi magát, erre viszontvakozik, és Jánossy Lajost visszaküldi a nézőtérre, hátha az ismétlés látni tanítja. Szerintem Jánossy nem hülyézett le senkit, csupán megkockáztatta, hogy Kovács (és néhány kritikustársa)
  • Peer Krisztián
  • 2001. május 17.

Határozó szavak (Teréza Mora: Különös anyag)

Minden élet különös anyag. Az író számára az élet - anyag. Ebben nincs semmi különös. Viszont az élet a megformáltság által válik művé, a formában találja meg újfent különösségét, "második", végleges otthonát. Induljunk ki ezúttal ebből az esztétikai alapállásból, és tekintsünk el "az élet mint műalkotás" egyébként hallatlanul izgalmas kérdéseitől.
  • Jánossy Lajos
  • 2001. május 17.