Tartalom

MaNcs, XIII. évf. 22. szám, (2001.05.31. (2001-05-31)

Egotrip

Egotrip

Szily László: Etetés

kívüli élményem volt a villamoson. Hátulról, úgy két és fél méteres magasságból láttam magam, de még csak annyit tudtam megállapítani, hogy a kutya megint ráfeküdt a pólómra, amikor rám csörgött G., a festőnő, hogy lenne-e kedvem megnyitni a kiállítását, amelyen ufókat ábrázoló festményeket mutat be.

Egotrip

Juhász Géza: Margószélesség (A szűzhártya és a vérvonal)

Dr. J. M. - a fehér bőrű, vallásos, negyvenes férfi, aki a valóságban se nem J., se nem M., viszont jó nevű értelmiségi családból való - 1996 és 1998 között keddenként maga mosdatta kislányát. A gyermekkel azelőtt, hároméves koráig apja elvétve foglalkozott. Akkortól azonban az anya keddenként társaságba járt.

Para

Egotrip

Kovács Imre: A horror vakui

Szerintem abból nem sül ki semmi jó, ha találkozik Az Ember, Aki Létra Akar Lenni és Az Ember, Aki A Vihar Szeme. Kevésbé volt reggel, mint délelőtt, de sötét volt, tehát mindegy, a meteorológiában járatlanok simán képzelhették, hogy Füst Milán naplója takarja el a napot, pedig csak vak volt a tavasz, rendetlenkedett a kisded, úgy tett, mintha ősz lenne, riszált és rinyált, rettenetes volt és ostoba.

Publicisztika

Publicisztika

Hack Péter: Rendet vagy életet (Cs. Előd és S. Attila ítéletéről)

Néha úgy érzi az ember, hogy a televíziókban játszott dél-amerikai szappanoperák kilépnek a készülékekből, és közöttünk zajlanak tovább. A magyar bíróságok nemrég meghozott két döntése erősíti ezt az érzést. A két ügy két jelenet a pannon pampáról.

Publicisztika

Eörsi István: Hogyan is állunk azzal a beszarással?

"Be vagytok szarva" - kiabálja vádlón Tamás Gáspár Miklós dolgozatának címe a május 24-i Magyar Narancsban. Állítását jól kiválasztott, meggyőző példákkal bizonyítja: kormányzati visszaéléseket sorol fel, a pancser Fidesz-vezérek felstilizálásának undorító eseteit, a "szervilis nyilvánosság" mazochista mutatványait. Minderre bólintok, olykor lelkesen is, mert az indulat szülte szöveg boszorkányos telitalálatokat tálal az olvasó elé. Mégsem hagy nyugodni a cím: kik vannak beszarva? A többes szám arra utal, hogy minden tollforgató, és egyáltalán mindenki be van szarva, aki manapság humán értelmiségiként forgolódik a szellemi termékek piacán. Mindenki - egyetlen kivétellel. A többes szám második személyű létige nem hagy kétséget afelől, hogy ki ez a kivétel.

Publicisztika

Káoszban utaznak

Olvasd el, mert az ellenkezője az igaz - a rendszerváltás előtt az MSZMP napilapját kellett e maxima figyelembevételével forgatni. Most a Fideszhez kell hasonló logikával közelíteni: hallgasd meg, mit mondanak, mert az ellenkezőjét fogják tenni. Ha ostorozzák az 1998 előtti korrupciót, a közpénzek elherdálását, mérget vehetünk arra, hogy "valami" történt a Magyar Fejlesztési Bank, a társadalombiztosítás vagy az országimázsolás tájékán; amikor emelkedő nemzetről, a határon túliak támogatásáról harsog az agitprop, már gyanakodhatunk is, hogy a kifelé nagy csinnadrattával kísért HUF-ok kezdenek - mondjuk Erdélyből - nagy számban befelé sunnyogni; amikor a Rend magasztosságáról és polgáritársadalom-építő mivoltáról hallunk szónoklatokat, biztosak lehetünk abban, hogy a legnagyobb kormánypárt (a Párt) merényletre készül a jogbiztonság ellen.

Publicisztika

Megint lőnek, kopogtatnak

Hogy van-e háború Macedóniában, vagy nincs, azt megválaszolni szinte ízlés kérdése.

Belpol

Belpol

Medgyessy Péter pályaképe: Vissza a főáramba

Medgyessy Péternek mindig is határozott elképzelései voltak arról, hogy életének adott szakaszaiban hol legyen, és mivel foglalkozzon - meséli róla egyik ismerője, aki tréfából hozzáteszi: az MSZP várható miniszterelnök-jelöltje még azt is elérte, hogy Budapesten jöjjön a világra. Szülei ugyanis erdélyiek; Kolozsváron jogi egyetemet végzett édesapját az 1940-es második bécsi döntést követően - mint jó nevű közellátási szakembert - csábítják fel Budapestre, ám hét évvel később magyar kereskedelmi tanácsosként Bukarestben találja magát. Ide természetesen követi felesége és alig ötesztendős fia, aki az utcán, játszótársaitól sajátítja el a román nyelvet, majd - a hagyományos iskolai keretek között - a franciát (lásd A francia hagyaték című keretes anyagunkat).

Belpol

A távközlési piac liberalizációja: Leadják a drótot

Atörvénytervezet ugyanis csupán minimális és meglehetősen homályos infrastrukturális feltételeket támasztott az új piacra lépőkkel szemben, és így nem igazán ösztönzött beruházásokra, a korábbi befektetéseket pedig nem ismerte el - mondjuk azzal a gesztussal, hogy a hálózattal rendelkezők a költség alapúnál magasabb árat kérhetnének azoktól, akik eddig nem jeleskedtek hálózatépítésben.

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Vita az új hírközlési törvényrőlA kormány a mérsékelten infrastruktúra alapú versenyt támogatja a szolgáltatás alapúval szemben az egységes hírközlési törvény módosításánál - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet múlt hétfői ülését követő sajtótájékoztatón. Borókai elmondta, hogy a kormány - a Gazdasági Versenyhivatallal egyetértve - támogatja azt a módosító javaslatot, amelynek értelmében a mobil és a vezetékes rendszer összekapcsolásakor az árat ott határoznák meg, ahol a hívást kezdeményezik.

Külpol

Kulturális hírek

MICHELANGELO PISTOLETTONem sokkal Sandro Chia után az utóbbi évtizedek olasz képzőművészetének újabb jelentős alakja mutatkozik be Budapesten, a Ludwig Múzeumban: A tükör ajtaja című kiállítás Michelangelo Pistoletto több mint harmincöt éves pályáját reprezentálja. Pistoletto a 60-as évek szegényes eszközhasználatot hirdető Arte Povera mozgalmával tűnt fel, ez idő tájt alakította ki a fotó acéltükörre való applikálásának sajátos technikáját.

Könyv

Könyv

Tandori Dezső: Tram Hanover, Excel Hanover etc. (Újabb sikeres közbevetés)

Mivel a múltkor(ján, neki) Kafaq kiléte körül találgatások adódtak, előrebocsátom itt: Kirovski megint "én" leszek. (Mennyire igaza van Wellingtonnak: ne mentegetőzz, ne magyarázkodj. Ennél hülyébb közleményem ugyanis alig akadt még: hogyhogy "én" leszek? Mikor azért Kafaq, azért Kirovski - ő egy ló -, mert nem egészen "én" vagyok az. Reménytelen az egész.)

Könyv

Film: Cigány pecsenyék (Szőke András: Tündérdomb)

Ideje kimondani: a cigányoknak szezonjuk van a magyar filmcsinálásban. A mozgóképcigány mára közeli ismerősünk. Viszonyulhatunk hozzá így is, úgy is, a lényegen (valóságos viszonyainkon) nem sokat változtat egyik lehetőség sem. Lehet éppenséggel beérni ennyivel: őt legalább ismerhetjük. De akár bizakodhatunk is: ha ő megvan, nem állunk meg félúton, talán a tolerencia is terjed cseppfertőzéssel. Hisz a moziroma lehet például igazi vagy hitelesen, tényleg hitelesen alakított szerep, hogy arról már ne is szóljunk (csak lentebb), aki kiköpött olyan.

Könyv

Koncert: Koszonom szepen (Buena Vista a Margit-szigeten)

Javul a helyzet. Míg annak idején a rock nagy sztárjait csak évtizedekkel később láthattuk élőben, a mai királyokat már pár év késéssel megkapjuk. A Buena Vista Social Club néven elhíresült társaság első CD-je 1997-ben jelent meg, és már meg is érkeztek hozzánk, igaz, sokat változott azóta a világ. Eladtak négymilliót a lemezből, az egész világ letérdelt, minden valamirevaló kocsmában ez szólt, dühöngött a kubai láz, és az öregek bejárták a világot. A nagy boom számos albumot indukált, melyek közül három autentikusnak tekinthetőt említenék, Rubén González, Ibrahim Ferrer és Omara Portuondo szólólemezét.

Könyv

Film: Játszd újra! (Christopher Nolan: Memento)

Végy egy estét, amiből gyanúsan kevésre emlékszel, és szorozd meg egy nagy számmal. Ahogy ébredéskor csak az utolsó álom dereng, Leonard Selby volt biztosítási nyomozó úgy nem képes visszaemlékezni arra, amit pár perccel korábban tett. Addig van csak meg neki, hogy a feleségét valakik megölték, őt a falhoz csapták, arról viszont fogalma sincs, mindez mikor történt. Az alaphelyzetet sokféleképpen fel lehetett volna dolgozni, mondjuk vígjátéknak, de jobbat gondolt az angol Christopher Nolan, aki már első filmjével, a Követéssel is tett a lineáris narratívára; ha a főszereplő nem tudja, hogy került oda, ahol van, honnan ismeri, akivel éppen beszél, ne tudjuk mi sem - legyenek tehát a jelenetek fordított sorrendben egymás után. Szinte egyetlen hivatkozási pontként Selby polaroidokat hord a zsebében, kis magyarázatokat körmöl rájuk, a legfontosabb információkat pedig magára tetováltatja. San Franciscó-i létére, ahol feltehetőleg a gyilkosság is történt, egy kisvárosban kavar, és keresi a tettest, akiről annyi információja van, hogy az alapján minden második ismerősét gyanúsíthatná, és pechükre meg is teszi. Az azért kicsit sántít, hogy egyáltalán emlékszik, hogy felírt bármit is, és hogy hova tette, de ő maga úgy magyarázza, hogy rendszeres kondicionálással ez még elérhető. Ami persze nem teszi kevésbé manipulálhatóvá (a testén tétován el-elidőző kamera szépen rímel a kiszolgáltatottságára). A nézőt kivéve mindenki könnyen kiismeri, mert mi a baleset előtt történtekről a cselekmény mellett futó újabb szálból tudunk mindent, a fekete-fehér felvételeken egy ismeretlennel beszél telefonon, további visszaemlékezések következnek, a nézőpont pedig a többi jelenetben is jórészt az övé. De a látszat csal, a Memento valójában feltűnően konzekvensen építkező film, elég elképzelni a két fő szálat időrendi sorrendben. Nolan szerint a filmjei szerkezete sokkal közelebb van ahhoz, ahogy a valóságban kell összeraknunk egy-egy történetet. Ám ettől még nyilvánvaló, hogy ez a film arra játszik, hogy ne derüljön ki semmi. Az elején felmerülő kérdésekre válasz helyett újabbakat oszt. Már nem annyira az az érdekes, ki a gyilkos, és vajon elkapja-e, hanem hogy egyáltalán ki ez az ember, és felfogja-e valaha is, hogy közveszélyes?

Film
Zene

Zene

Kiállítás: Fel a fírhangokkal! (A vasfüggöny - osztrák-magyar kiállítás Bécsben)

1947-ben, egy bizonyára borongós augusztusi napon a vén Churchill széles ívben kipöccentette ujjai közül a körmére égő szivarcsutkát, és ezt találta mondani: "Engedjétek a napfényt a Vasfüggöny mindkét oldalához, s ha mindkettőt egyformán beragyogja, nem is lesz többé Vasfüggöny." Vagy valahogy így. Nagybetűvel mondta. Aztán cirka negyven év is eltelt, míg azt az átkozott függönyt lebontották, hogy a kilencvenes évek közepétől Schengen bársonyos drapériája vesse árnyékát a keleti nézőtérre.

Tudomány

Tudomány

Börtön Max Butlernek: A hacker két sapkája

A28 éves Max Butler a neten Max Vision, az FBI aktáiban pedig "Equalizer" fedőnéven szerepel, és saját bevallása szerint 20 éve hackel: telefonbetyárkodással kezdte, később BBS-t (számítógépes üzenőtáblát) üzemeltetett, nagygépes környezetben garázdálkodott, az internet megjelenésével pedig a hálózati technológiák biztonsági hiányosságainak közismert szakértőjévé képezte át magát.

Sport

Sport

Giro D´Italia: Vér a csizmán

Bár egy csomó dologról azért már lemaradtunk. Például a viszonylag olcsón abszolválható személyes jelenlétről, hiszen a Giro idén megfordult Szlovéniában is, kedden volt a ljubljanai befutó, de szerdán már visszahúztak Olaszországba. Nagyon ne bánjuk, mert a jelenlétnek, a jelenidejűségnek valóban pótolhatatlan a varázsa, viszont az országúti kerékpározás befogadói szinten tipikusan tévésport. (Az események az Eurosporton és a RAI TRE-n követhetők folyamatosan, de az ARD is rajta van.) Mert