Film: Játszd újra! (Christopher Nolan: Memento)

  • - orosz -
  • 2001. május 31.

Könyv

Végy egy estét, amiből gyanúsan kevésre emlékszel, és szorozd meg egy nagy számmal. Ahogy ébredéskor csak az utolsó álom dereng, Leonard Selby volt biztosítási nyomozó úgy nem képes visszaemlékezni arra, amit pár perccel korábban tett. Addig van csak meg neki, hogy a feleségét valakik megölték, őt a falhoz csapták, arról viszont fogalma sincs, mindez mikor történt. Az alaphelyzetet sokféleképpen fel lehetett volna dolgozni, mondjuk vígjátéknak, de jobbat gondolt az angol Christopher Nolan, aki már első filmjével, a Követéssel is tett a lineáris narratívára; ha a főszereplő nem tudja, hogy került oda, ahol van, honnan ismeri, akivel éppen beszél, ne tudjuk mi sem - legyenek tehát a jelenetek fordított sorrendben egymás után. Szinte egyetlen hivatkozási pontként Selby polaroidokat hord a zsebében, kis magyarázatokat körmöl rájuk, a legfontosabb információkat pedig magára tetováltatja. San Franciscó-i létére, ahol feltehetőleg a gyilkosság is történt, egy kisvárosban kavar, és keresi a tettest, akiről annyi információja van, hogy az alapján minden második ismerősét gyanúsíthatná, és pechükre meg is teszi. Az azért kicsit sántít, hogy egyáltalán emlékszik, hogy felírt bármit is, és hogy hova tette, de ő maga úgy magyarázza, hogy rendszeres kondicionálással ez még elérhető. Ami persze nem teszi kevésbé manipulálhatóvá (a testén tétován el-elidőző kamera szépen rímel a kiszolgáltatottságára). A nézőt kivéve mindenki könnyen kiismeri, mert mi a baleset előtt történtekről a cselekmény mellett futó újabb szálból tudunk mindent, a fekete-fehér felvételeken egy ismeretlennel beszél telefonon, további visszaemlékezések következnek, a nézőpont pedig a többi jelenetben is jórészt az övé. De a látszat csal, a Memento valójában feltűnően konzekvensen építkező film, elég elképzelni a két fő szálat időrendi sorrendben. Nolan szerint a filmjei szerkezete sokkal közelebb van ahhoz, ahogy a valóságban kell összeraknunk egy-egy történetet. Ám ettől még nyilvánvaló, hogy ez a film arra játszik, hogy ne derüljön ki semmi. Az elején felmerülő kérdésekre válasz helyett újabbakat oszt. Már nem annyira az az érdekes, ki a gyilkos, és vajon elkapja-e, hanem hogy egyáltalán ki ez az ember, és felfogja-e valaha is, hogy közveszélyes?
Végy egy estét, amiből gyanúsan kevésre emlékszel, és szorozd meg egy nagy számmal. Ahogy ébredéskor csak az utolsó álom dereng, Leonard Selby volt biztosítási nyomozó úgy nem képes visszaemlékezni arra, amit pár perccel korábban tett. Addig van csak meg neki, hogy a feleségét valakik megölték, őt a falhoz csapták, arról viszont fogalma sincs, mindez mikor történt. Az alaphelyzetet sokféleképpen fel lehetett volna dolgozni, mondjuk vígjátéknak, de jobbat gondolt az angol Christopher Nolan, aki már első filmjével, a Követéssel is tett a lineáris narratívára; ha a főszereplő nem tudja, hogy került oda, ahol van, honnan ismeri, akivel éppen beszél, ne tudjuk mi sem - legyenek tehát a jelenetek fordított sorrendben egymás után. Szinte egyetlen hivatkozási pontként Selby polaroidokat hord a zsebében, kis magyarázatokat körmöl rájuk, a legfontosabb információkat pedig magára tetováltatja. San Franciscó-i létére, ahol feltehetőleg a gyilkosság is történt, egy kisvárosban kavar, és keresi a tettest, akiről annyi információja van, hogy az alapján minden második ismerősét gyanúsíthatná, és pechükre meg is teszi. Az azért kicsit sántít, hogy egyáltalán emlékszik, hogy felírt bármit is, és hogy hova tette, de ő maga úgy magyarázza, hogy rendszeres kondicionálással ez még elérhető. Ami persze nem teszi kevésbé manipulálhatóvá (a testén tétován el-elidőző kamera szépen rímel a kiszolgáltatottságára). A nézőt kivéve mindenki könnyen kiismeri, mert mi a baleset előtt történtekről a cselekmény mellett futó újabb szálból tudunk mindent, a fekete-fehér felvételeken egy ismeretlennel beszél telefonon, további visszaemlékezések következnek, a nézőpont pedig a többi jelenetben is jórészt az övé. De a látszat csal, a Memento valójában feltűnően konzekvensen építkező film, elég elképzelni a két fő szálat időrendi sorrendben. Nolan szerint a filmjei szerkezete sokkal közelebb van ahhoz, ahogy a valóságban kell összeraknunk egy-egy történetet. Ám ettől még nyilvánvaló, hogy ez a film arra játszik, hogy ne derüljön ki semmi. Az elején felmerülő kérdésekre válasz helyett újabbakat oszt. Már nem annyira az az érdekes, ki a gyilkos, és vajon elkapja-e, hanem hogy egyáltalán ki ez az ember, és felfogja-e valaha is, hogy közveszélyes?

Az alapötlet volna annyira eredeti, hogy képes legyen feledtetni más szempontokat, de szerencsére eszébe sincs, a huszonkilenc éves író-rendező a helyzet profanitását ugyanolyan árnyaltan kezeli, mint a súlyosabb igazságokat, vagy ahogy az epizódonként más konstellációban feltűnő szereplőket mozgatja. Guy Pearce Selby szerepében pedig aligha kerülheti el, hogy ikonná váljék - aki, ha kell, sír, ha kell, felejt.

- orosz -

Memento, 2000, színes, feliratos, angol krimi, 116 perc; írta és rendezte: Christopher Nolan; szereplők: Guy Pearce, Carrie-Ann Moss, John Pantoliano; forgalmazza a Kinowelt

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.