A csapatból azóta levált Eliades Ochoa, Compay Segundo és Ry Cooder, aki nem is tartozott igazán oda. Közben számos mutáció keletkezett, különböző ravasz elnevezésekkel jelennek meg albumok, turnéznak együttesek, akik a BVSC oldalvizén próbálnak beevezni a tutiba.
Mi azonban ezen a gyönyörű késő tavaszi estén megkaptuk az igazit. Eljött a pesti nagyérdemű, aki jól akarta érezni magát, és ez sikerült is. A BVSC egy fikció, egy áruvédjegy. Az eredeti albumon is egyfajta best of hallható, különböző felállásokban. A koncert is így épült föl, szinte észrevehetetlen átmenetekkel. Kezdetnek Rubén González egy kisebb formációval hangolta a közönséget, aztán megerősített fúvóskórussal jött Omara Portuondo, a nagyasszony, és tombolásig feszítette a hangulatot. A harmadik blokkban Ibrahim Ferrer volt a főszereplő, aztán még visszajöttek a frontemberek, és mindenki mindenkivel. Állva tapsolt a több mint háromezer ember a tuttinál. A biztonságiak megpróbálták visszatuszkolni a helyükre az embereket, de ez nem sikerülhetett, mivel ennek a zenének alapjában az a funkciója, hogy táncoljanak rá.
A program kiválóan volt fölépítve, volt líra, életöröm, humor, tánc, húzták-eresztették, ahol kell, a zenekar nagyon együtt volt, pontosan szóltak az alapok, a dögös szólók arányosan illeszkedtek a zenébe. Minden a helyén volt, Ferrer sapkája, Portuondo bordó nagyestélyije, volt közönségtapsoltatás, magyarul "koszonom szepen", szóval le a kalappal az öregek előtt, hajlott korukra még a show-businessbe is beletanultak.
Azért voltak hiteles pillanatok is. A 83 éves Rubén González már nincs túl jó állapotban. Behozták a színpadra, letették a zongorához, egy kolléga odaállt mellé, és a hátán ütötte a ritmust, a másik kezével meg a zenekart próbálta szinkronba hozni. És az öreg zseniálisan játszott. Szívszorító volt. Aztán kivitték, és a műsor ment tovább.
Czabán György Uborka
