Tartalom

MaNcs, XIII. évf. 23. szám, (2001.06.07. (2001-06-07)

Egotrip

Egotrip

Sajó László: Öt és feles (Ki nem vagy)

A munka ünnepét követő első munkanapon K. Dezső fölhívta E. Kornélt. A mobilon üzenetrögzítő. K. Dezső káromkodott, letette. Másodszor beleszólt, hogy nagyon sajnálja, hogy lelkiismeret-furdalása van, hogy nem kellett volna így nekiesnie, hogy tőle, K. Dezsőtől biztosan nem ezt várta. És hogy beszéljék meg egy sör mellett. Elköszönt, letette.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip (Átláthatóság)

Azon a napon, amikor lezárult a NATO-külügyminiszterek budapesti találkozója, felkerült a netre egy másik nemzetközi szervezet, az IMF jelentése. Nem tudni, minek köszönhető a jó hónapos késedelem: a május végén közzétett jelentésen ugyanis az április 18-i dátum szerepel. A hosszú átfutási idő azért sem érthető, mert időközben, május 18-án egy aznapi keltezésű IMF-jelentés is napvilágot látott a világhálón. Ez utóbbi (előbbi?) az ország gazdasági folyamatait és gazdaságpolitikáját áttekintő szokásos éves konzultáció tapasztalatait foglalta össze. Az IMF ügyvezető igazgatói azon nézetüknek adtak hangot, hogy a figyelemre méltó gazdasági eredmények ellenére költségvetési kiigazításra lesz szükség, amennyiben fennmarad a gyors gazdasági növekedés Magyarországon. A május 18-i jelentés záró bekezdése már előrevetítette az utóbb napvilágot látott, de előbb megírt másik jelentés üzenetét: Magyarország statisztikái általában jók, de azért javasolják: "teljesebb fedést biztosítsanak a költségvetési számlák, hogy lehetővé tegyék a költségvetési pozíció pontosabb felmérését".

Publicisztika

Publicisztika

Dessewffy Tibor: Nincs többé magány (Hon/vissza/foglalás I.)

"Emeld fel, Álmos, őszülő fejed, élni csak velünk lehet" - dudorászhatnánk a sörissza MIÉP-képviselővel. Épp csak ellibbentünk a millenniumtól, máris létrejött a régóta áhított nemzeti konszenzus. Ha nem is az országban en bloc, de a magyar mozgóképművészet terén bizonnyal. Igaz, nem a Sacra Corona és nem is a Hídember, a központilag iniciált nagy, vizuális rituálék teremtették meg a magyarság egységét, de létrejött ez az áldott állapot.

Publicisztika

Mátyás, hol vagy?

Az utóbbi napokban, hetekben két készülő játékfilm híre verte fel a csalitost. A Hídember és a Bánk bán című produkciókra fordított több milliárd adóforintok jócskán felborzolták a közkedélyt. Megszólalt boldog, boldogtalan, pro és kontra.

Belpol

Belpol

Eltűnt személyek Magyarországon: Még a jóbarátoktól sem búcsúzom

Helyváltoztatással problémát megoldani, életet rendbehozni, kigyógyulni a depresszióból: régi illúziója ez az embernek. Az "eltűnt személy" kifejezés éppen ezért a legtöbbször azt jelenti, hogy az illető a saját akaratából távozott: máshol, máshogyan, de leginkább mással, másokkal akar élni, vagy elindul megkeresni a Kalandot. Ilyenkor új címét nem közli hozzátartozóival. Akcióját ugyanakkor előkészíti: kiüríti postaládáját, bankszámláját, elhozza a télikabátot a tisztítóból, kutyáját a szomszédra bízza. Előfordul, hogy a tárgyak hiányát csak utólag fedezi fel a környezet, mert a távozó családtag apránként elvitte őket a munkahelyére.

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

KATTA West End City Center előtt június 29-ig látható az Octogon és az @¨© Katt - Az évezred utolsó kattintása című pályázatára érkezett munkák java. A kiállítás zárásakor a műveket "időkapszulába" helyezik, amit 2100-ban kell(ene) felbontania az utókornak.

Külpol

Cyber hírek

Vita a díjmegosztásrólRogán Antal, a Fidesz alelnöke, a parlament informatikai és távközlési bizottságának elnöke az internetkapcsolat telefondíjának megosztását célzó módosító javaslatot terjesztett be az egységes hírközlési törvény tervezetéhez. A javaslatot a kormány is támogatja.

Külpol

NATO-csúcs Budapesten: Nem volt lövésük

ABudapest Kongresszusi Központ öt nagy NATO-találkozónak adott helyszínt. Kedd délelőtt az Észak-atlanti Tanács (NAC), a szövetség legfontosabb, tényleges döntéshozó szerve, délután az inkább csak formálisan működő NATO-Oroszország Állandó Közös Tanács (PJC) ülésezett, míg szerdán került sor a NATO és az Európai Unió külügyminisztereinek találkozójára, a szövetség tagjait és az ún. partnerországokat tömörítő Euroatlanti Partnerségi Tanács (EAPC; ezen megjelent Goran Svilanovic jugoszláv külügyminiszter is), valamint a NATO-Ukrajna Bizottság (NUC) ülésére. Tematikáját tekintve a budapesti NATO-csúcson a balkáni válság, az új amerikai rakétavédelmi program (a kibővített National Missile Defence program), valamint az NATO és az EU közötti együttműködés (az európai védelmi erő kialakítása, illetve az ezzel kapcsolatos török vétó) voltak a legfontosabb kérdések. Nem sok eredménnyel: a résztvevők lényegében valamennyit elnapolták.

Külpol

A tel-avivi diszkómerénylet után: Megszállottak kénye-kedve

Ariel Sharon izraeli miniszterelnök mostani önmegtartóztató magatartásával egyértelműen maga felé billentette a külföld állandóan ingadozó, de Arafattól újabban azért óvatos távolságot tartó rokonszenvét. A katonai csapás elmaradása természetesen nem jelenti azt, hogy Izrael szó nélkül hagyta volna a szórakozni induló tinédzser lányokat és fiúkat tömegesen meggyilkoló-megnyomorító akciót. A palesztin területeket légmentesen lezárták, az ilyenkor megszokotthoz képest azzal a szigorítással, hogy teljesen leállították az üzemanyag-szállítást is, ami máris ellátási nehézségeket okoz. Ezenfelül szünetel minden postai és készpénz-átutalási szolgáltatás is. Sharon felszólította a palesztin vezetést, hogy ismét vegye őrizetbe mindazokat, akik bizonyítottan szerepet játszanak vagy a háttérből kapcsolatban állnak a terrorakciókat irányító szélsőséges szervezetekkel, és akik a tavaly nyári béketárgyalások kudarcát követően, a mostani, háromnegyed éve tartó palesztin "felkelés", az Intifada kezdetekor kerültek szabadlábra.

Film
Könyv

Könyv

72. Ünnepi Könyvhét: Megyeget

De kiadtak, töménytelen mennyiségben, mi több, az ügymenet minden sötét jóslat ellenére töretlen és folyamatos - a kortárs magyar könyvkiadás részéről csókoltatva van az információs társadalom. Tudomás van véve róla, be van kalkulálva, számolnak az új kihívással a hazai könyvkiadók - lásd az első online regénypályázatot -, de semmi jel sem mutat arra, hogy a kommunikációs robbanás korában generálisan váltani akarna, alapvető stratégiát kívánna módosítani bármelyik. A nyomtatott irodalom ugyanakkor jelenleg csúcsra járatott - látványosabb terjeszkedésre, profilbővítésre, új piacok, potenciális olvasói rétegek meghódítására jelenleg nem sok lehetőség mutatkozik. A kilencvenes évek végére láthatóan lezárult az a folyamat, amit egészen nyugodtan a piac újrafelosztásának mondhatunk, s tudatos üzletpolitikájuknak hála, a hosszú távra szóló koncepcióval, markáns profillal rendelkező, értékelvű műhelyeknek szerencsére jó pozíciókat sikerült maguknak kiharcolniuk. A műhely szót ismételten, nyomatékkal hangsúlyoznám: az átgondolt marketing (valamint a régi nóta: a terjesztés) mellett ugyanis a megbízható értékrendű, nívós kiadói tevékenységnek változatlanul egyfajta belső műhelymunka a legfontosabb, megspórolhatatlan feltétele.

Zene

Zene

A művészet visszavág (A csodálatos mandarin - Közép-Európa Táncszínház)

Közeledünk ahhoz a legvégső ponthoz, amikor már egyszerűen nem lehet normális kritikát írni, mert bele van pofázva a szakmánkba, de nagyon. Most nem is a (kultúr)politikai gengsztervilágról akarok beszélni - arról majd alább vagy máskor -, hanem arról, hogy micsoda abszurd, amikor egyszerűen képtelenség hozzáférni a bírálat tárgyához. Vagy azért, mert - bár létrejött - nem létezik, vagy azért, mert olyan akadályok tornyosulnak elénk, amelyek lehetetlenné teszik az esztétikai megítélést.

Zene

Film: Egy kicsi fekete kardfogú patkány (Bodó Viktor: Citromfej)

Csak ültem a moziban, és néztem, mikor a világ legnagyobb hírügynökségei két hírt röpítettek úgyszólván egyszerre világgá, látszólag minden tekintet nélkül arra, hogy éppenséggel mással vagyok elfoglalva. Ám, hogy a hírügynökségi tevékenység (SZJ 92.40.10) nem különb dolog annál, mit bölcselmem fölfogni képes, a film és a két hír szentháromsága hamar megvilágosodott előttem. Jönnek a hírek:

Zene

Könyv: Hétköznapi dekameron (Szilágyi Gyula: Tiszántúli Emanuelle)

Szilágyi Gyula szexuál-szociológus valószínűleg nemcsak a nők szemléletmódját képes átélni, hanem még sok más, a jelenlegi domináns fő-lénytől különböző létezőét is. Legfőbb jellemzője ugyanis a kívülálló számára szinte felfoghatatlan empátiakészség. És nem tagadom, vele szemben ülve a rádióstúdióban már éreztem a partedlit a nyakamban, és kés és villa nélkül álltam volna neki bekebelezni ezt az étvágygerjesztően édes embert, valahányszor úgy kezdett el egy mondatot, hogy "az aprófalvak szexuális élete...".

Koncert

Zene

Rózsaszínű ködben

Illés, Metró, Omega a Népstadionban

Ami a világnak a Beatles és a Rolling Stones volt, az nekünk - mert a magyar igazság az három - az Illés, a Metró és az Omega. Persze azzal, hogy beategyüttesek, nem mondok semmit. Előttük is, utánuk is akadtak szebbek és jobbak, tán még az is támadható, hogy ők lettek volna az elsők a sorban. Sikerük kulcsa a magyarul énekelés volt, létezésüké pedig a tűrés, mert hová lettek volna, ha nem szerepelhetnek tévében, rádióban, ha nem jelenik meg lemezük?

Képzőművészet

Képzőművészet

Egy dramaturg jegyzeteiből - 6.: Végecsapó

Kis ánekdotomat nem arra szántam, hogy lerántsam a lepedőt egy kurvakorszak művelődéspolitikai turpisságairól, oldalvágásnak sem szórakoztatóiparunk irányába, amelyik egyébként az "elejtett poén" fogalmát is felejteni látszik, amiről beszélek, az

Tudomány

Tudomány

Törvény az elektronikus aláírásról: Pecsétgyűrű helyett

Az elektronikus aláírás és a korszerű digitális titkosítás ugyanis technológiailag egy tőről fakad: mindkettő az úgynevezett public key, vagyis nyilvános kulcsú kriptográfián alapul, amely egy olyan ládához hasonlítható, melyet bezárni a nyilvános kulccsal, de kinyitni már csak egy másik, a titkos kulccsal (tehát a nyilvánossal sem) lehet. A nyilvános kulcsot használó rendszerekben minden résztvevő két, egymást kiegészítő kulcsot birtokol: a titkos (avagy magán-) kulccsal lehet megfejteni az üzenetet, amelyet a nyilvános kulccsal kódoltak. A nyilvános kulcsot a kommunikációs hálózatban közzé lehet tenni, míg a magánkulcsot őrizni kell.

Lokál

Lokál

Keresztállítás természetvédelmi területen: Golgota-turizmus

Egyetlen szerencséje a Naszálynak, hogy kevesen ismerik. Valahogy kiesik a megszokott túrák útvonalából, talán mert ijesztően néz ki a cementgyár kőfejtője. A 60-as évek óta a nagyarányú bányászat páratlan értékű helyeket tett tönkre, csak a rendszerváltás után lehetett a megmaradt részeket megnyugtatóan védeni. A Duna-Ipoly Nemzeti Park megalakulásakor komoly szakmai szempontok szóltak amellett, hogy az egész Naszály része legyen a parknak, aztán mégse lett. A váci Göncöl Alapítvány most is dolgozik egy beadványon, amelyben a területet a legmagasabb védettségűvé kérik átminősíteni. Jelenleg csupán helyi védettségű státusa van a Naszálynak, tehát a váci polgármesteri hivatal felügyelete alatt áll.