Ha személyében nem is, szellemében azért mindenképpen ott volt Thom Yorke is a nagyra nőtt és kiglancolt SZOT-üdülőre emlékeztető Prezident Szállodában, a Moldva partján, ahol a különtermek elnevezését a 20. századi spanyol festészet ihlette, van Salonek Dalí, Salonek Picasso, Salonek Miró. Ott volt Yorke mindenki fülében, hiszen az Amnesiac az ő hangján szól - egyébként meglehetősen hasonló módon, mint a Kid A, mely a gitárokat háttérbe helyező, elektronikával barátkozó új korszak kezdetét jelezte a 90-es évek Pablo Honey, The Bends, OK Computer trilógiájához képest (Narancs, 2000. november 9.). Ott volt a felkészüléshez használt, internetről leszedett információkban - például olvasni lehetett róla, hogy lehülyézte az újraválasztásáért kampányoló Tony Blair miniszterelnököt, meg hogy az új lemezen hallható You And Whose Army? egy hatalomra került emberről szól, aki elárulja a választóit, és ez, Yorke szerint, olyan Blair-féle dolog. És ott volt, mert társai kaptak őt érintő, rá vonatkozó kérdéseket is.
H
Például hogy a zenekar többi része azonosul-e a dalszövegeivel. "Nagyon személyes, amit Thom ír, de én nyilván nem vagyok azonos vele - felelte erre Phil. - Nagyon régóta ismerjük egymást, együtt jártunk iskolába, sok közös élményünk van, elkerülhetetlenül akadnak mindannyiunk között hasonlóságok, de azt azért nem állíthatnám, hogy én magam tükröződöm vissza a Radiohead dalszövegeinek minden aspektusában." Arra, hogy az ezeréves ismeretség ellenére előfordult-e valaha, hogy ő maga sem értette, miről énekel Thom, azt mondta: a korábbi lemezekkel ellentétben, amikor kész dalszövegekkel állt a zenekar elé, a Kid A és az Amnesiac versei a felvételekkel együtt születtek, de Thom mégis kissé távol tartotta a többieket a szövegektől: "Valószínűleg azért, hogy saját maga is tisztába jöhessen azzal, mit akart elmondani. Neki magának is rá kellett jönnie, mi honnan ered, nekem meg aztán végképp. Aha, így már értem, gondoltam, amikor elolvastam egy-egy vele készült interjút, ahol elárult pár dolgot."
Ami a lemezek címét illeti, Philnek tetszik az egyik riporter kolléga ötlete, hogy a Kid A netán az első klónozott gyermek volna, valójában azonban csak annak a gyermekhang-gyűjteménynek az első felvétele, amelyet a lemez készítésekor hangmintaként használtak. Az Amnesiac pedig "részben arra utal, hogy voltak elfelejtett számaink, amelyek most megjelentek, részben arra... Thom egyszer nagyon részletes magyarázatba merült, de én két mondat után elveszítettem a fonalat... aztán rábólintottam, hogy szuper. Különben minden alkalommal másképp magyarázza."
Az 1997-es OK Computer után - ezen az albumon hallható többek között a Lucky, a háborút megszenvedő boszniai gyerekek megsegítésére kiadott Help című jótékony válogatás egyik szép darabja és a Karma Police, aminek a klipjében Kovács Lajos magyar színművész húzza a belét az országúton egy autó elől, és végig nem derül ki, ártatlan-e szegény pára vagy bűnös -, szóval az OK Computer után, Phil szavaival a Radiohead tagjai enyhén szólva kipurcantak a szokásos lemezfelvétel-turné-promóció mókuskeréktől. "Ez így ment éveken át. Szünetre volt szükségünk." Három évet adtak maguknak. Ezalatt Thom is részt vett a kampányban, melynek csúcspontján Bonóval és Bob Geldoff-fal együtt egy 19 millió aláírással ellátott petíciót adtak át Schröder német kancellárnak a harmadik világ adósságának elengedéséért. Amikor a G8-országok bejelentették, hogy elengednek 70 milliárd dollárt, Yorke ezt "propaganda-célú kozmetikázásként" kommentálta.
A Kid A és az Amnesiac felvételei közben a Radiohead tagjai az interneten keresztül tartottak kapcsolatot rajongóikkal. "Olyan volt a honlapunk, mint egy jegyzetfüzet. Egy munkanapló. Akit érdekelt, megtudhatta, mi zajlik velünk, min gondolkozunk, társaloghatott velünk, nem zárkóztunk el a stúdióba. Jó eszköz volt ez a lemezkészítés folyamatának demisztifikálására. Azelőtt hosszú időre eltűntünk, aztán előálltunk a késztermékkel, de hogy közben mi történt, abból senki semmit sem láthatott. Ezúttal erre is volt mód. Nem titkoltuk, hogy olykor mi magunk sem tudtuk, mit csinálunk."
A Kid A és az Amnesiac a boltban két lemez, a lejátszóban egy. Több mint húsz számot készített el a zenekar jó másfél év alatt. Egy ideig a dupla album gondolatával játszadoztak, aztán lebeszélték erről magukat: nem akarták, hogy az egyes számok elsikkadjanak a nagy tömegben. "A könnyebb befogadás érdekében több értelmét láttuk két külön lemezként kihozni őket. Eredetileg a lehető legkisebb, három hónapos különbséget akartunk közöttük." A piaci szempontok figyelembevételével végül fél évre nőtt a különbség, ami még mindig kockázatosan szűk, de az együttesről kialakult antikommersz kép ellenére olyan biztos bázisa van a Radioheadnek, hogy ezt is megengedheti magának (s alighanem köztük vannak PJ Harvey hívei is, akinek Stories From The City, Stories From The Sea című albumán Yorke is közreműködött).
Az Amnesiac első kislemeze, a keleti filmzenéket idéző vonósokkal simogató Pyramid Song megjelenése napján a lista második helyére ugrott Angliában. Meg nem mondanám, hogy az albumot záró Life In A Glasshouse-ból lesz-e valaha sláger, pedig megérdemelné: egy Yorke-féle melankolikus gyöngyszem, ráadásul a brit jazz nagy öregje, a most nyolcvanéves Humphrey Lyttelton fúvósainak köszönhetően annyira kilóg a Radiohead-sorból, amennyire csak lehet. "Hosszú ideig próbáltuk összerakni, de nem sikerült, nem lett olyan jó, mint amit maga a szerzemény megérdemelt volna. Johnnynak az a gondolata támadt, hogy próbáljunk gyászmenethangulatot adni neki, amit viszont mi magunkból nem tudtunk kihozni, olyan zenészekre volt szükségünk, akik erre meggyőzően képesek. Megkereste Humphrey Lytteltont és zenekarát, és ők nagyon lelkesedtek az ötletért. Mellettük Thom énekel és Johnny zongorázik. Így kapott autentikus hangulatot a dal."
H
Noha az Amnesiac sincs híján annak a finom, gitárzenekari popnak, amihez nagyon értenek - mint a Kispál-szerű gitározgatással hódító Knives Out, ami egy szakítás bejelentéséről szól, ha jól értem -, a Radiohead dobosával beszélgetve megkerülhetetlen kérdés, hogy miként alakult az ő szerepe az új lemezek felvételeinél.
"Minden, amit az OK Computerig csináltunk egy zenekar műve volt - mondja Phil Selway. - Egy zenekarban pontosan meghatározott, központi szerepe van a dobosnak. Én generáltam az összes ritmust. A Kid A és az Amnesiac esetében viszont Thom és Johnny is előállt dobszekvenciákkal, amikre reagálni lehetett, és ez jó volt. Ezen a két lemezen nem is vagyok dobos a szó megszokott értelmében: más volt a megközelítési mód, sequencerekkel, loopokkal dolgoztunk, ami zeneileg kitágította a horizontot számomra. Kezdetben meglehetősen rémisztő volt ez - az ember megkérdi magában: milyen szerep is vár most rám? Hozzá tudok még tenni valamit ehhez a munkakapcsolathoz? Szükség van rám egyáltalán? De ez alapvetően hozzátartozott ahhoz, hogy megkérdőjeleztük a régi munkamódszereinket, és megpróbáltunk valami újat találni, ami izgalmas számunkra. Amikor elkészült a Kid A, mármint a szám, az kisebbfajta revelációként hatott: mindaz, amiről addig egymás között beszélgettünk, hogy megpróbáljuk integrálni a technikát az élő előadásra való zenénkbe, ebben összejött. És ekkor megnyugodtam: igen, továbbra is érvényes szerepem van. Jó, ha néha mindent kidobálsz az ablakon, és megkérdőjelezed mindazt, amit addig csináltál."
Szőnyei Tamás
Köszönet a magyar EMI segítségéért.
