Szabadon pedig jobban érzem magam, mint kötelmek között. Szabadon érzem magam a legjobban. A legjobbnak ezért a szabadságot tartom. Vagy pontosabban: a Szabadságot a Legjobb egyik legjobb álnevének tartom.
Leginkább más szabad szellemek - bölcsek, művészek, szabadságharcosok, vonzó nők - és szabad szellemet kisugárzó könyvek, képek, zeneművek, színdarabok, filmek társaságában érzem magam szabadnak. És persze alkotás, írás, beszélgetés, szerelmeskedés közben, amikor éppen a szabadságot szabadítom fel magamban és közvetve vagy közvetlenül másokban. Marx után szabadon fogalmazva, azt gondolom: a szabad ember - más szabad szellemekhez (és lelkekhez-testekhez) való viszonyának összessége.
Mintegy két évvel ezelőtt azért olvastam szellemi élvezettel és izgalommal Eörsi István Utasok a senkiföldjén című művét, mert egy szabad ember szabad szellemet sugárzó könyve. A szabad szellem legfontosabb vonása, hogy van meggyőződése, sőt - a közhiedelemmel ellentétben - előföltevései is vannak, de soha nem válik azok rabjává. Eörsi ebben a könyvében bebizonyítja, hogy ő is ilyen szabad szellem. A határszituációkba - koncentrációs táborba, halálos betegségbe, börtönbe, siralomházba - került ember(ek) szellemi magatartását, egzisztenciáját vizsgálja benne. Ezért az alcíme: Jóbok könyve. Két főhőse: az igazi, a "kétségbeesett" Jób és matrac-sírjában a zsidó istenhez sajátos módon megtért kikeresztelkedett, amúgy leginkább pogány Heine, az "ironikus Jób". Az írót eredetileg a Mindenható, tehát a rosszért is felelős Isten projekciós bűnbak-szerepe érdekelte. A könyv utolsó lapjain azonban bevallja, hogy időközben ráébredt: valójában a rendkívüli megpróbáltatásokból és a világ normális folyásának kizökkenéséből eredő tapasztalat izgatja. Az, hogy hősei "ennek az élménynek a döbbenetében (...) képessé váltak arra, hogy jót bányásszanak ki a rosszból".
Vagyis a Jóbok könyve nem egy - az író előföltevéseit kifinomultan, de mégis meghatározó - aufklérista toposznak a kifejtése: nem Istennek a hamis tudat csúcstermékeként való leleplezése, hanem az író saját előföltevéseinek a megkérdőjelezése, újragondolása. Szó sincs persze arról, hogy Eörsi meggyőződéses ateistából hirtelen buzgó istenhívővé vált volna. Megmaradt szabadgondolkodónak, de a szó legszorosabb, vagy ha úgy tetszik, legtágabb értelmében: olyannak, aki saját előföltevéseit, olykor előítéleteit is szabadon meg meri kérdőjelezni. Ezzel pedig arra inspirálja olvasóit, hogy ők is ugyanezt tegyék saját előföltevéseikkel - legyenek azok bármilyenek.
Eörsi e fétisromboló attitűdjének és a szabadság-utópia iránti elkötelezettségének köszönheti, hogy - néhány rövid ifjonti évét leszámítva - marxistaként is - a bibliai Jób könyve szavaival szólva - "igazul szólt", mivel a marxizmusban meglévő legnagyobb szabadságfokot képviselte azokkal szemben, akik a marxizmusban ugyancsak jelen lévő determinizmus szolgálatába szegődtek, és az ember rabszolgasorsba döntését szolgálták. A szabadságot képviselte és képviseli "posztmarxista" szociálliberálisként is a naiv kapitalizmus-apologétákkal és az egyáltalában nem naiv posztkapitalista ifjúhorthystákkal és prekapitalista újfasisztákkal szemben is. Éppen ez okból az ateista Eörsi legtöbbször igazabbul szól Isten nevét gyakran és hiába ajkaira vevő felebarátainál, ellenfeleinél és ellenségeinél. Ezért Isten éltesse soká a hetvenesztendős Eörsi Istvánt!
