A Zene Ünnepe: Kockázatmentes

  • 2001. június 14.

Könyv

Ha június 21-e, akkor jó pár éve Magyarország is ahhoz az "európai unióhoz" tartozik, melynek számos városában dalba borul a nyári napforduló. Az igazi persze az volna, ha úgy tudnánk ünnepelni, mint a hagyományteremtő franciák, és minden teret megszállna ilyenkor egy-egy zenekar, de nem tudunk; mindazonáltal maroknyi "úttörő" szervezőre a manapság újra savanykásan-kesernyésen átpolitizált támogatási rendszer dacára is számíthatunk. És ha generál ünnep(lés)ről nem is beszélhetünk, azért egy-egy csillag (díjtalan) eljövetele mellett ne menjünk el szó nélkül.
Ha június 21-e, akkor jó pár éve Magyarország is ahhoz az "európai unióhoz" tartozik, melynek számos városában dalba borul a nyári napforduló. Az igazi persze az volna, ha úgy tudnánk ünnepelni, mint a hagyományteremtő franciák, és minden teret megszállna ilyenkor egy-egy zenekar, de nem tudunk; mindazonáltal maroknyi "úttörő" szervezőre a manapság újra savanykásan-kesernyésen átpolitizált támogatási rendszer dacára is számíthatunk. És ha generál ünnep(lés)ről nem is beszélhetünk, azért egy-egy csillag (díjtalan) eljövetele mellett ne menjünk el szó nélkül.

A Francia Intézet tavaly állított először színpadot a Mechwart-ligetben, s akkor a Louise Attaque zenekart hozta el. Idei választása lényegesen szerencsésebb, hiszen a Sergent Garcia korántsem csak a franciák megszólítására képes; ez a viharos, francia-spanyol salsazenekar igazán alkalmas arra, hogy a Rózsadomb lábát elöntse egy jó kis plebejus, latin karnevál. A zenekarvezető Bruno Garcia mintegy másfél évtizede jeleskedik a "Mano Negra-iskolában", korábban a Ludwig von 88 és a Los Locos del Barrio társaságokkal tűnt ki, de a méltó nemzetközi tekintélyig a Sergent Garciával kapaszkodott fel. Ez a csoport igazán komolyan veszi a könnyűzenét, tele van fúvóssal és ütőssel, erővel és lendülettel, van neki színe és szaga, ily módon tavalyelőtti (nálunk is kapható) Un poquito quema´o című lemeze is meggyőző visszhangot kaphatott. Kockázatmentes, tuti bulit ígér (június 22-én Szegeden és másnap Debrecenben is), különösképp, ha kellő figyelmet kap a hangosításuk.

A Zene Ünnepe európai vérkeringésébe a Tilos az Á tekintélyes kapcsolatai kötötték be hazánkat, és ugyancsak a (Németh Vladimir vezette) Tilos az Á választékos, előremutató ízlésének köszönhetjük legemlékezetesebb koncertjeit. Az évről évre vándorolni kényszerülő Tilos az Á Színpad ezúttal a Gellért-hegyi víztározónál (Hegyalja-Sánc utca sarka) emelkedik a többi fölé, a "brit ázsiai színtér" ma legtöbbet emlegetett csemegéjét, Nitin Sawhneyt kínálva fel. (Aki előtt délután hattól a roma Gipsy Strings klasszikus zenével, a berlini 17 Hippies tizenhetedhét ország népzenéjével, majd Lajkó Félix citerával lép fel.) Sawhney - kinek rajongói közé tartozik Madonna és Paul McCartney - stílusa a klasszikus indiai zene, az acid dzsessz, a flamenco, a quawwali és a drum & bass befolyásaiból formálódott ki, ám bármily közismert elemekből építkezik is, markáns és személyes és elmélyült tánczenét alkot. Beyond Skin című lemezét A world music 100 lényeges CD-je közé sorolta a szakirodalom - ezen a korongon a nukleáris kísérleteket folytató India identitászavarát vonta önnön gyökértelenségével közös nevezőre. Tablán, gitáron és billentyűkön egyaránt erős, a napokban megjelenő, Prophesy albuma továbbá brazil ritmusokat harangozott be, így nehezen lőhetjük be, mire számíthatunk, de hogy csalódást keltene, attól aligha kell tartani.

Lássuk meg.

m. l. t.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.