Könyv

Elegáns küllemű könyvében a szerző a Kertész Imre sírjánál gyászbeszédet tartó Esterházy Péterre visszaemlékezve kijelenti: „vitathatatlan, hogy a dialógus folytatódik a síron túl is; és noha az élők dialógusa egyszer véget ér, talán éppen a halottak párbeszéde az, amely soha nem fejeződhet be”.

Még öt-hat évvel ezelőtt is az volt az uralkodó nézet, hogy a novella halott, aki egyáltalán még vásárol könyvet, annak vaskos regényekre fáj a foga. Azóta viszont, főleg a közösségi média hatására, annyira megváltoztak az olvasási szokások, hogy ismét kelendővé vált a rövid történet, különösen az ifjúsági korosztályban. Amikor generációk nőnek fel úgy, hogy az agyuk a képcunami közepette legföljebb tweetnyi szövegmennyiségre huzalozott, a novella, úgy tűnik, kap még egy utolsó esélyt.

Mit olvassanak azok a gyerekek, akikben már megfogalmazódott az önálló olvasás iránti vágy, de még nem feltétlenül mozognak otthonosan a betűk világában?

Ember és könyv közeledésének szép és meghitt, sőt, már-már erotikus példájának lehetünk tanúi, méghozzá ott, ahol erre a legkevésbé számítottunk: egy angolosan jól nevelt, teasütemény-szagú koprodukcióban.

Mennyire hasonlít Orbánék migránsellenes plakátja és annak francia mása? És viccesek-e Houellebecq frusztrált értelmiségijei? A Goncourt-díjas írótól megtudjuk.

Ír esszét, kritikát, dalszöveget és mesejátékot, új verses regényében pedig egy kiflivég menti meg az elrabolt királykisasszonyt. Az ötvenes évek gyerekirodalmáról és napjaink kultúrharcos trollkodásáról is beszélgettünk.

A Nyúlcipőt ebben a fordításban még nem olvashatta a magyar közönség.

A médiafigyelem helyett az írásra kíván összpontosítani.

Kézenfekvő klisé egy közösség tagjait egy osztálytalálkozó alkalmával krimibe oltott gyilkossággal próbára tenni. Mérsékelten izgalmas, ha mindezt a szerző vállaltan Agatha Christie nyomdokait követve teszi

Van valami végtelenül lehangoló abban, amikor egy populáris műfajokkal foglalkozó tanulmánykötet többoldalnyi magyarázkodással és panasszal indít.