De ne rohanjunk ennyire előre: mire elérkezünk ehhez az érzéki, egyszersmind könyvszagú jelenethez, a spanyol ajkú rendező (a hajdani Almodóvar-protezsált Isabel Coixet), aki főleg az angol nyelvterületek szívügyeivel szeret foglalkozni, már kijelölte a műfaji hadállásokat.
Kisvárosban kisboltot nyitó kisegzisztencia kicsit megkeveri a helyi állóvizet, amely, ha őt kérdeznék, még szívesen állna egy darabig. A tengerparti angol városka lakói azonban nem kerülhetik el a változást, amely az Úr 1959. évében, egy könyvesbolt képében üti fel a fejét szűkebb és pletykás pátriájukban. Történészek, figyelem! Ugyanabban az évben, amikor Johnny Depp gitárjátékától kísérve Juliette Binoche derűs özvegyasszonyként megnyitotta csokoládézóját egy francia kisvárosban (lásd Lasse Hallström: Csokoládé), Emily Mortimer gitár és Johnny nélkül ugyan, de nagyon is özvegyasszonyosan kicsiny könyvkereskedést nyit egy angol kisvárosban. Véletlen egybeesés lenne, netán világ-összeesküvés? Mindenesetre az ilyesmikből (özvegyasszony boltot nyit) semmi jó nem szokott kisülni, vallják egyetértőleg franciák és angolok. Kész szerencse, mert a kisvállalkozások gondtalan menedzseléséből a legritkább esetben születnek romantikus mozidarabok.
Emily Mortimert sem egy szikár kisvállalkozói oktatófilmhez, hanem egy visszafogott brit cukisághoz szerződtették, és jól tették, hogy így tették. Mert Emily Mortimer azon brit színésznők közé tartozik, akik ártatlan pillantásaikkal és fejkendős nézésükkel a legkérgesebb szíveket is képesek meglágyítani. Ezt a nézést a jeles színésznő azóta gyakorolja-tökéletesítgeti, hogy kis híján elcsavarta Hugh Grant fejét valahol Notting Hillben – úgy látszik, vonzódik a könyvesboltos filmekhez, a Sztárom a párom után ez már a második könyves-romantikus munkája. És ebben már ő a főszereplő és övé a bolt. Ilyen előzmények után érkezik el a nagy pillanat, a szenvedély ritka megnyilvánulása, amikor is a boltját rendezgető özvegyasszony éjszakai magányában megragad és magához húz egy arisztokratikusan zöld és kemény kötésű könyvet, ujjaival kecsesen végigzongorál a lapokon – úgy, hogy abba minden könyvrajongó beleremeg –, majd hirtelen felindulásból szélesre tárja az oldalakat, arcához emeli a könyvet, és mélyen beleszagol. Ez a könyverotika maga, és ez még csak a kezdet, mert a kemény kötésű, nemes angol műfajokhoz szokott színésznő még számos más könyvvel kapcsolatba kerül a játékidő során. Persze több ő, mint pusztán egy decens kardigán az élénk színű könyvgerincek előtt, de a látvány így is megkapó, meg is ismétlik elégszer, ahogy a könyvespolcok előtt áll és néz. Eközben néha udvariasan be-bekopog a dráma is, tessék befáradni.
Régi, nyugati hagyomány lehet, hogy a frissen megnyitott boltokat nem nézik jó szemmel a helyi elöljáróságok, és az elöljárók közt is legelöl jár Patricia Clarkson, aki mint valami félgonosz mostoha uralkodik a városkát borító köd felett is. Természetesen szipkás cigarettát szív, ami máris kijelöli a helyét a jók, rosszak és könyvesboltosok örök küzdelmében – a szipkások mindig forralnak valamit. Például könyvesboltellenes gondolatokat. Még szerencse, hogy hősnőnk egy igazi régi vágású lovagban lel támogatóra, Bill Nighy pedig úgy hozza e régi vágást nadrágtartóstul, szálfaegyenes tartásostul, férfias zavarodottságostul, mint aki így született. Ahogy Mr. Edmund Brundish, mert ilyen szép neve van, kiejti a száján, hogy „abundance”, azt kötelező tananyaggá kellene tenni a nyelviskolákban. Mr. Brundish egyébként maga a rangrejtett Ebenezer Scrooge, aki valamilyen ismeretlen okból Miss Havisham romos ingatlanjába vette be magát. Már csak az egyenletesen szitáló hó hiányzik, de inkább az őszies színek dominálnak. Vadvirágokat borzol a tengeri szellő, ennél nagyobb borzolást nem is vállal a film, habár közel a lápvidék, de erről csak hallomásból értesülünk, a külvilág lápja és zaja csak módjával szüremkedik be e kis világba. A komp jön-megy és megy-jön, az ódon falakat futónövények hálózzák be, melyek csak futnak és csak futnak, ám amikor a filmzenét játszó hegedűs már-már lefordulna a székéről és mindenki szépen nyugovóra térhetne, Nabokov Lolitájának példányai tünedeznek fel a könyvesboltban. 1959-et írunk, indulhat a kultúrkampf, de azért ne siessünk, először teázzunk egy jót, és szeljünk a kuglófból! Kell is a tea meg a süti, mert cudar idők jönnek, Patricia Clarkson vállról indítható mesterkedései nem sok jót ígérnek az olvasó osztályoknak.
A Cirko Film bemutatója
