A Fidesz ki fog lépni a Néppártból a CDU vezetője szerint

  • narancs.hu-MTI
  • 2019. május 7.

Külpol

Minden jel arra mutat.

A német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője hétfőn este azt nyilatkozta, hogy álláspontja szerint Orbán az elmúlt napokban világos jelét adta annak, hogy el fogja hagyni a Néppártot, például azzal, hogy fogadta az olasz Liga elnökkét.

Annegret Kramp-Karrenbauer szerint a Néppártban jelenleg felüggesztett Fidesz felé az EPP próbált hidat építeni, de Orbán viselkedése azt mutatja, hogy a párt tudatosan próbál eltávolodni.

Hétfőn a kormány megvonta támogatását a néppárti Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét, mert Weber azt mondta, hogy a magyarok szavazatával nem kíván bizottsági elnök lenni.

Annegret Kramp-Karrenbauer

Annegret Kramp-Karrenbauer

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.