A magyar TV2 is bejelentkezett egy lengyel kereskedelmi tévéért

  • narancs.hu
  • 2024. október 17.

Külpol

A Fidesz-szövetséges PiS segítségére siethettek, de a lengyel sajtó az oroszokat is sejti az üzlet mögött. 

A TV2 is ajánlatot tett a TVN nevű lengyel kereskedelmi tévére – írja a Newsweek lengyel kiadása alapján a 444.hu

A TVN csoport eddig az amerikai Discovery tulajdonában volt, de az időközben a Warner Media-val egyesülő Discovery a globális nehézségei miatt megválna a lengyel TVN-től. Mostanra három komolyabb érdeklődő maradt: egy meg nem nevezett amerikai műsorszolgáltató; a 2021-ben a leggazdagabb kelet-közép-európaiként helikopter-balesetben meghalt cseh Kellner által alapított, Hollandiában bejegyzett PFF; és végül a lengyel sajtó információi szerint a harmadik ajánlattétel a magyar TV2 tulajdonosától, Vida Józseftől érkezett.

A TV2 lengyelországi terjeszkedése azzal lehet kapcsolatban, hogy a tavaly októberi lengyel választások elvesztése után a Fidesz szövetségese, a Jaroslaw Kaczynski-féle Jog és Igazságosság (PiS) párt szeretne saját médiabirodalmat építeni, miután a közmédiában elveszítette a pozícióit. A párthoz kötődik ugyan két hírtelevízió, de most a két legnagyobb kereskedelmi tévében is lehet, hogy tudnak érdekeltséget szerezni: a Polsat esetében a megroppant egészségű tulajdonos PiS-hez húzó fiatal felesége és ellenérzésű fiai között folyik a harc az utódlásért, a TVN esetében pedig a magyar TV2 bejelentkezése miatt tartanak Lengyelországban a jobboldali, sőt, orosz befolyástól. 

A tucatnyi csatornán sugárzó TVN Csoport ugyanis vezet a kereskedelmi piacon, hírtévéjük, a TVN24 esti hírműsora, a Fakty a legnagyobb hatású politikai műsor Lengyelországban, amit a PiS rendszeresen vádolt az elmúlt években politikai elfogultsággal.

A TVN-ért a vételár legalább 500 milliárd forint lenne, ez a Newsweek szerint gondot okozna a hatalomból kikerült pártnak, de úgy tudják, hogy a magyar segítség lehetőségét jó magyar befektetői kapcsolataira hivatkozva Daniel Obajtek, a lengyel Orlen olajvállalat volt vezetője vetette fel Kaczyńskinak – Obajtek sajtóinformációk szerint egyébként Budapesten egy Tiborcz-közeli Andrássy úti penthouse-ban éldegél, miközben Lengyelországban el akarnák számoltatni.  

A lengyel sajtó nem csak Mészáros Lőrincet említi a TV2 mögött, hanem Oroszországot is, és a Newsweek nem hivatalos információi szerint a TVN eladásának ügye és a magyar cégeken átfolyó orosz pénzek esetleges érintettsége felkeltette az amerikai kormányzat érdeklődését is, a lengyel elhárítás pedig nemzetbiztonsági kérdésként kezeli az ügyet, mondván magyarnak álcázott orosz tőke kerülhet a lengyel médiavállalatokba. 

A 444.hu megkereste a TV2-t az ügyben, válaszukban azt írták, a „TV2 Csoport nem kommentál piaci pletykákat és találgatásokat.”

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.