"Legyen elég a hatvan éve tartó hazudozásból, mely a háború végét Németország felszabadulásaként ünnepli! Le a bűnkultusszal!" - követelte a Fiatal Nemzetiek Szövetsége (JN), és május 8-ra Berlinbe szólította híveit.
A JN a német szélsőjobboldali párt, a Német Nemzetidemokrata Párt (NPD) ifjúsági szervezete; azé az NPD-é, amely tavaly meglepően jól szerepelt a szászországi tartományi és európai parlamenti választásokon, képviselői sorra kerültek be a városi és tartományi tanácsba. A nemzetközi neonáci-találkozó híre egy összességében unalmas évfordulós megemlékezésből szinte átláthatatlan, szélsőjobbellenes demonstrációsorozatot teremtett. A pártok, egyházak, a berlini szenátus, a munkaadói és munkavállalói szervezetek, vagyis az establishment "Rasszizmusmentes Európa" néven futó szövetsége a Brandenburgi Kapunál tartotta kétnapos központi megemlékezését. Az igazi felfordulást azonban a baloldali civil szervezetek alkalmi frontjai okozták: négy ellenfelvonulást is meghirdettek Berlin-szerte. Több szervezet (így például az ATTAC) jelezte: megkísérlik elzárni az NPD-szimpatizánsok engedélyezett útvonalát - amire a parlamenti pártok (különösképp a zöldek) félig burkoltan ösztönözték is őket.
Elállom az utad...
A náci menet eredetileg elmasírozott volna az újonnan elkészült holokauszt-emlékmű előtt, egészen a Brandenburgi Kapuig. A berlini szenátus azonban csak egy rövidebb útvonalat hagyott jóvá a gyülekezési törvény április 1-jén életbe lépett módosítására hivatkozva, amely a helyi önkományzatoknak megengedi, hogy "történelmileg érzékeny" helyeken az áldozatok és az emlékezők méltóságát sértő rendezvényeket megakadályozzanak, illetve eltereljenek.
A hét végén mindenki a maga módján tilta-kozott a szélsőjobb ellen. Volt, akinek elég volt, hogy punk, más viszont kénytelen volt napraforgót tűzni a hajába, sípot-dobot ragadni, s a náci mars vonalában ülősztrájkba fogni, vagy elindulni a városvédő futóversenyen (még egy útelzárás). A külföldi riporternek leginkább a szovjet katona emlékművénél elfogyasztott pilzeni volt az ínyére. Azt viszont nem tudta eldönteni, hogy a szombat esti koncertek közül a hamburgi Tocotronic szuicid hangulatú dalai az Alexanderplatzon vagy a politikailag korrekt, zeneileg vérciki keletnémet Die Prinzen tinipopja tüzel-te-e fel jobban a népet. Egy biztos: a fagyos szél ellenére vasárnap tíz órától a város különböző pontjain ezrével jelentek meg - főként fiatalok - a neonácik móresre tanítására.
A demonstrálók tömegénél már csak a rendőrök felvonulása volt imponálóbb. Különböző forrásaink 7-10 ezer fő mozgósításáról beszéltek. Az Alexen, ahol az NPD-szimpatizánsok gyülekeztek, a rendőrség az S-Bahn viaduktját természetes védműként használta. Az átjárókat páncélozott járművekkel, vízágyús kocsikkal és rendőrségi buszok tucatjaival zárták le, hogy a vasút túloldalán lévő anarchisták, antiglobalisták, maoisták stb. ne férjenek a nemzeti radikálisokhoz. Az NPD országos elnöke, Udo Voigt eközben elégedetten nyilatkozott koreai, majd cseh tévéseknek. A sajtószóvivő közölte: az előzetes jelentkezé-sek alapján háromezer résztvevőből indultak ki, de még ennél is többre számítanak. Nos, a tévé-torony tövében talán ezerötszázan voltak, akik fegyelmezetten hallgatták a népnemzeti gyász-zenét, és maximálisan tartották magukat a párt-vezetés utasításaihoz: tilos az alkohol, az ejtő-ernyős csizma, a bomberdzseki, a betiltott szimbólumok használata, a náci rendszer bárminemű dicsőítése. Megadták, hogy milyen zászlókat hozzanak magukkal a tüntetők, és mely jelszavak és dalok számítanak nemkívánatosnak, és hogy mit javasolnak helyettük. Mivel az Unter den Lindenen - amerre a tüntető "tömeg" vonult volna - délután kettőig zajlott az állami megemlékezés, volt időnk belehallgatni a beszédekbe, melyek rendszerint arra lyukadtak ki, hogy hazugság (hazaárulás) felszabadulásként ünnepelni május 8-át, és hogy ideje leszámolni azzal a pszichológiai hadviseléssel, melyet "a szövetséges hatalmak kollaboránsokon" (vagyis az aktuális politikai kurzuson) keresztül a németek lelkiismerete ellen máig folytatnak. A hosszan elhúzódó történelemóra "a nácik állítólagos, gigantikus méretűre nagyított bűnei" helyett a "szövetségesek elhallgatott rémtetteit" ecsetelte. Ilyen volt az angol-amerikai bombázás, ami "a német városok és a lakosok teljes fizikai megsemmisítésére törekedett", a kitelepítések története, melynek "több mint hárommillió német esett áldozatul", és "a németek tudatos kiéheztetése". Az egymást váltó szónokok leszögezték: a háborúnak ma sincs vége, "a német lelkiismeret elleni támadás ma is tart". Be kell örökre fejezni, hogy "honfitársaink" végre a "jelen és a jövő kérdései, például a munkanélküliség felé fordulhassanak". Az öntudatra ébresztett egybegyűltek meglepő halvérűséggel, a beszédeket udvarias tapssal meg-megszakítva vették tudomásul öntudatra ébredésüket. A köztük kóricáló zsurnalisztákról tudomást sem vettek. Egymást fényképezték, mint egy japán turistacsoport, és igazán csak akkor eresztették ki a hangjukat, ha eldanoltak egy fájdalmasan szomorú nemzeti nótát.
...és megkereslek
Ötszáz méterrel odébb ezalatt előbb északról próbáltak áttörni baloldali fiatalok a kordonon - különösebb esély nélkül -, majd az Unter den Lindenen a Német dóm környékét szállták meg, egy csoportjuk pedig az NDK-s időkből itt maradt, de már lebontásra ítélt Köztársaság Palotáját is elfoglalta. Noha a rendőrök a Spree hídnál feltartották az ellentüntetőket, azok elállták az engedélyezett NPD-felvonulás útvonalát. "Mi vagyunk a többség, a város a miénk" - skandálták vagy százan. Egy ideig komikus patthelyzet uralkodott, ide-oda szaladgáltak a rohamcsapatok, a tisztesség kedvéért többször is felszólították az egybegyűlteket, hogy tegyék szabaddá az utat, persze eredménytelenül. Újabb fertályóra múlva érkezett a hír: a "rendőrség beavatkozására az NPD lemondott a felvonulásról".
Mindezalatt Horst Köhler köztársasági elnök a Reichstagban tartott ünnepi beszédében nyomatékosította: sosem szabad megfeledkezni a nácizmus okozta szenvedésekről, és emlékezni kell a kiváltó okokra. "A javíthatatlanok, akik ragaszkodnak a rasszizmushoz és a jobboldali szélsőséghez, esélytelenek Németországban." A sikertelen NPD-demonstrációnál ezt az állítást semmi sem tudta volna jobban igazolni. Azt azonban nem lehetett nem észrevenni, hogy a baloldali csoportok többsége egyszerre utasította el a szélsőjobbot és "Schröder nagyhatalmi politikáját". És nagyjából annyira voltak kapitalizmus-, globalizáció- és Amerika-ellenesek, mint maga az NPD.