Trump felsorolta a háború okozóit: Putyin, Zelenszkij, Biden
Azt azért elismerte, hogy főleg Putyin a hibás, de kiemelte, nem kezd valaki háborút egy nála háromszor erősebb ország ellen.
Azt azért elismerte, hogy főleg Putyin a hibás, de kiemelte, nem kezd valaki háborút egy nála háromszor erősebb ország ellen.
A Wall Street Journal szerint sokszorosára nőtt az eladó, kanadai tulajdonú nyaralók száma.
A volt brazil elnököt még 2018-ban késelték meg, ennek szövődménye miatt kellett elvégezni a beavatkozást. Mindezt két héttel azután, hogy előzetes letartóztatásba került puccskísérlet miatt.
Arra kérte Trumpot, mielőtt alkut köt Putyinnal, nézze meg, milyen pusztítást végzett.
Megint Szentpéterváron járt egy amerikai, de Trump kesztyűs kézzel bánik Oroszországgal, és a vámháborúban is csak véletlen pofont adott neki. Ukrajna csak saját magára támaszkodhat, meg Európára.
Legalább 31-en meghaltak, köztük két gyerek, Zelenszkij terrorcselekménynek nevezte az esetet.
Egyesek gyarmati típusú követelésnek nevezik a Trump-kormány ötletét.
Az elektronikai eszközök esetében a kínai importra kivetett 125 százalékos vámot is feloldották.
Mesterséges intelligenciával készült az altaji határterület minisztériumi épületére az ünnepi dekoráció.
Ezzel az adminisztratív eszközzel próbálja rávenni a Trump-kormányzat a kiválasztottakat arra, hogy menjenek haza.
A kínai pénzügyminisztérium jelezte, a továbbiakban viszont figyelmen kívül fogják hagyni az Egyesült Államok újabb vámintézkedéseit.
Az antalyai diplomáciai fórumon vesz részt.
Az elnöki szóvivő szerint Trump csak az "üzletkötés művészetének" elméletét alkalmazta.