Az orosz kémnőt egyszerűen kirúgták

  • narancs. hu
  • 2018. augusztus 3.

Külpol

Orosz kémnő olvasgathatta az amerikai elnök napirendjét.

Orosz kémnő dolgozhatott több mint egy évtizedig a moszkvai amerikai nagykövetségen – tudta meg a Guardian. A lap szerint a nő egy rutinvizsgálat során bukott le 2016-ban, akkor derült ki, hogy rendszeresen engedély nélkül találkozik az orosz titkosszolgákkal. Ezt tavaly jelezték is az őt alkalmazó Secret Service-nek, de az csak hónapok múlva bocsátotta el a nőt, anélkül, hogy átfogó belső vizsgálatot indított volna az ügyben.

Az orosz állampolgárságú nőt az a védelmi kormányügynökség alkalmazta, amely többek között az elnök személyes testőreit is adja. A nő éveken át hozzáfért a nagykövetség belső hálózatához, elektronikus levelezéséhez és több bizalmas anyaghoz, például olyanokhoz is, mint az elnök napirendje.

Guardian szerint a Secret Service megpróbálta eltussolni az ügyet, nem akarták, hogy nyilvános botrány legyen a dologból. Úgy vélik, hogy egy kém jelenléte óriási biztonsági problémákat okoz a rendszerben, amit csak egy igen alapos, külsős szervezet vagy cég által végzett belső vizsgálat után lehet helyrehozni.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.