Beolvasott Putyinnak egy katona felesége

  • narancs.hu
  • 2024. január 21.

Külpol

Elment az elnök kampányközpontjába, üzent neki, és kiosztott egy másik nőt, aki szerint inkább imádkoznia kellene.

„Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin rendeletet adott ki, hogy a férjemnek ott kell lennie Ukrajnában. Kíváncsi vagyok, mikor ad ki rendeletet arról, hogy a férjemnek otthon kell lennie” – mondta szombaton az orosz elnök kampányközpontjánál a sajtónak nyilatkozva Marija Andrejeva.

A 35 éves asszony egy háborúellenes szervezet tagja, és már korábban is hallatta a hangját azok nevében, akiknek a férje Ukrajnában harcol. 

A szervezet tagjai szeretnék elérni, hogy a férjük minél előbb hazatérjen a frontról épségben.

Nyilvános tevékenységük azért is veszélyes, mert a jelenlegi orosz törvények szerint tilos kritizálni Oroszország háborúját Ukrajnában, amit továbbra is különleges katonai műveletnek nevez a hatalom. 

Marija Andrejeva a kampányközpontnál vitába bonyolódott egy másik nővel, aki arról próbálta meggyőzni, hogy inkább imádkoznia kellene az orosz katonákért, akik a hazájukért harcolnak – írta a Reuters. Marija azt mondta erre, hogy az orosz állam minden pénzét elköltötte, és most az utolsó erejüket is kipréseli a férfiakból. Karok, lábak nélküli, beteg emberek térnek vissza a frontról. „Nem tudod, mi történik ott?” – kérdezte a hivatalos orosz álláspontot képviselő nőtől.

Andrejeva nem tapasztalja jelét annak, hogy az államot érdekelnék a katonafeleségek aggodalmai. Családja összes problémája abból fakad, hogy a férje nincs itthon. A kislányának az apja távolléte miatt beszédfejlődési zavarai is vannak. A megoldás csak az lehet – mondja –, ha a férjét hazaengedik a frontról és leszerelik.  

A címlapkép forrása a Reuters videója

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.