Ellenzéki vezetőket vettek őrizetbe Fehéroroszországban

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. szeptember 9.

Külpol

Az ellenzéki Koordinációs Tanácsnak már csak egy tagja, Szvjatlana Alekszijevics Nobel-békedíjas írónő van szabadlábon, de őt próbálják megfélemlíteni.

Marija Kalesznyikava és Makszim Znak őrizetben vannak - közölte szerdán a fontosabb bűnügyekkel foglalkozó fehérorosz nyomozó bizottság.

A két ellenzéki vezetőt azzal gyanúsítják, hogy destabilizálják az országot és megsértik a nemzetbiztonságot, emiatt akár 5 év börtönre is ítélhetik őket.

Mindketten fontos szerepet játszottak az augusztus 9-i választás óta Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelő tiltakozó megmozdulásokban, és tagjai az ellenzék által létrehozott úgynevezett Koordinációs Tanácsnak is, amelynek célja a békés hatalomátadás biztosítása.

A 39 éves Makszim Znak ügyvédet szerda reggel vették őrizetbe. Egy videokonferencián kellett volna részt vennie az irodájából, de nem jelentkezett be, ehelyett a "maszkok" szót küldte el üzenetben annak az ellenzéki csoportnak. A csoport közzétett egy fotót, amelyen az ügyvédet civilruhás, maszkos emberek elvezetik.

A történtek után Koordinációs Tanács hét tagja közül már csak egy, Szvjatlana Alekszijevics Nobel-békedíjas írónő van szabadlábon, a többieket vagy őrizetbe vették, vagy külföldre menekültek.

Alejszijevics Znak letartóztatása után azzal vádolta meg szerdán a fehérorosz vezetést, hogy terrorizálja a saját népét. A 72 éves írónő elmondta, hogy ismeretlenek próbálták meg telefonon megfélemlíteni őt is. "Állandóan hívnak a kaputelefonon" - mondta újságíróknak. Megmutatta a háza előtt parkoló két autóbuszt is.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.