Eltűnt Kína külügyminisztere, aztán lemondott

  • narancs.hu
  • 2023. július 29.

Külpol

Május 25-én, amikor Szijjártóval kezet fogott, még megvolt.

A hivatalos hírek szerint lemondott posztjáról a fél éve kinevezett Csin Kang kínai külügyminiszter, aki több mint egy hónapja nem mutatkozik a nyilvánosság előtt – írja a 24.hu.

A lap szerint különös, hogy a távozását nem indokolták meg, és a személyével kapcsolatos kérdésekre sem válaszolnak. 

Csin Kang a múlt év végén lett külügyminiszter, korábban másfél évig ő volt Kína nagykövete az Amerikai Egyesült Államokban. Azelőtt dolgozott diplomataként az Egyesült Királyságban, és szóvivőként a külügyminisztériumban. Most, 57 évesen még fiatalnak számított a kínai vezetésben, viszont jó kapcsolatai voltak Hszi Csin-ping elnökkel, korábban ezzel magyarázták gyors karrierjét.

Márciusban, az Országos Népi Kongresszuson beszédet mondott. Egyik hangsúlyosnak szánt mondata az volt, hogy ha Kína sakálokkal és farkasokkal találkozik, nincs más választása, mint szembenézni velük. A 24.hu szerint a kemény fellépés ellenére Csin Kangnak külügyekben sem lehetett nagy önállósága.

Májusban még találkozott Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel is:

 
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (b) fogadja Csin Kang kínai államtanácsos, külügyminiszter Pekingben 2023. május 15-én. Fotó: MTI/KKM

Június közepén Csin Kang Anthony Blinkennel, az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterével tárgyalt, közös sajtónyilatkozatot is tettek. Ezután tűnt el a nyilvánosság elől.

Először július elején hiányolták, az ázsiai külügyminiszterek találkozóján. Félhivatalos információ szerint egészségügyi okból nem tudott elmenni a rendezvényre, és ez azért volt hihető, mert egyik utolsó nyilvános szereplésén úgy látszott, nincs jól. Ám aztán a közösségi médiában arról írtak, hogy viszonya van egy tévés műsorvezetővel, akitől állítólag gyereke is született, mások pedig korrupció miatt indított eljárásról tudtak. Ezek némileg egymásnak ellentmondó, ellenőrizhetetlen híresztelések. Bizonyos elemzők úgy látják, Csin Kang biztos rosszul csinált valamit, különben nem váltották volna le.

Azt, hogy valójában lemondott, ezen a héten jelentették be – és a kínai külügy törölte az összes olyan tudósítást a honlapjáról, amelyben Csin Kang szerepelt, mintha sosem lett volna Kína külügyminisztere. Pénteken viszont váratlanul visszakerült a legtöbb leszedett sajtóközlemény az oldalra. Csütörtökön a külügyi szóvivő, Mao Ning tartott tájékoztatót, más ügyben, de kapott kérdéseket a lemondott külügyminiszterről is. Mao Ning azt mondta, rosszindulatú hírverés zajlik Csin Kang körül, pedig Kína időben adott tájékoztatást a fejleményekről. Az újságírók húsz további kérdést tettek fel arról, hol van Csin Kang, miért kellett mennie, de egyikre sem válaszolt Mao Ning.

 Csin Kang utódja az elődje, Vang Ji lett. Ő:

 
Vang Ji kínai külügyminiszter, egy nappal a kinevezése után. Fotó: MTI/EPA/STRINGER
 

 Vele is van közös képe Szijjártó Péternek:

 
Szijjártó Péter és Vang Ji kínai államtanácsos.    Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

 Vang Ji megbízása csak ideiglenes, mert neki két másik posztja is van a kínai kormányban. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.