George Clooney: Orbán propagandagépezete hazudik, pont

  • narancs.hu
  • 2020. november 24.

Külpol

Az amerikai színész újabb nyilatkozatot adott ki, amiben arra is emlékeztet, Orbán anno Soros ösztöndíjával tanulhatott Angliában.

"Nézd meg Bolsonarot Brazíliában vagy Orbánt Magyarországon!" Ez volt az a mondat, amellyel George Clooney magára haragította a magyar kormánymédiát és -propagandát, amikor egy filmje kapcsán arról beszélt, mennyi dühöt és gyűlöletet él át a világban mindenki, majd megemlítette a két politikust. Az amerikai színész szavaira meg is született a reakció, aminek az evolúciója a következő volt.

  • Először az Origo közölte, hogy Clooney=Soros.
  • Aztán jött az M1 Híradója azzal, hogy Clonney Orbán Viktort támadja, és Clooney=Soros.
  • Utána a visszafogott viselkedéséről és kulturált megnyilvánulásairól híres Menczer Tamás külügyminisztériumi államtitkár következett, aki megengedte ugyan, hogy Clooney jó színész, de nem orákulum világpolitikai kérdésekben, sőt, lehet, azt sem tudja, hol van Budapest.

A hollywoodi sztárnak azonban volt válasza minderre. Ahogy a Telex írja, újabb nyilatkozatában úgy fogalmazott: “Szégyellném magam, ha nem szólalnék fel nyilvánosan az efféle a tekintélyelvűség ellen, amelyben az Orbán-rezsim az ellenőrzése alá vonja a médiát, a cégeket drákói adószabályoknak veti alá, elhallgattatja a szabad sajtót, csak az ő engedélyükkel fotózható a drótkerítésük, démonizálja a jogfosztottakat, és a szélsőjobb felé kacsintgat.”

Sorossal való kapcsolatáról azt mondta, az üzletemberrel egyszer találkozott egy menekültválságról szóló ENSZ-tanácskozáson az amerikai elnökkel együtt, a fiával pedig egy davosi eseményen futott össze. “Ebben ki is merül a kommunikációm Soros Györggyel. Orbán propagandagépezete tehát hazudik, pont” - közölte Clooney.

A magyar miniszterelnökről pedig ezt mondja: "Ugyanakkor a Soros család oktatást és jogsegélyt finanszírozott a szegényeknek és a menedékkérőknek, elsöprő jótéteményt hoztak a világnak. Orbán úr ugyanezt érzékelhette 1989-ben, amikor Soros úr fizette az angliai tanulmányait. Aztán a kormánya egymillió dollárt fogadott el Soros úrtól a régi szép időkben, amikor Orbán Viktor a kommunizmus ellen küzdött."

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.