Holoda Attila: Folyamatosan bedőlünk az orosz kereskedelmi blöfföknek

A gázelzárással való orosz fenyegetés és zsarolás különösen súlyosan érint egy olyan országot, amelynek a vezetői fokozták az energiafüggőséget, amelyben a lakosság jelentős része él energiaszegénységben és ahol államilag bátorítanak energiapazarlásra.

Az alábbi interjút munkatársunk, Barotányi Zoltán készítette, aki a napokban a Magyar Energiakereskedők Szövetsége 2022-es energetikai díjának különdíját nyerte el.

Magyar Narancs: Mennyire lepte meg, hogy az oroszok egyik percről a másikra fegyverként használják a gázcsapot?

Holoda Attila: Erre már hamarabb számítottam. Az orosz támadás nyomán a nyugati országok közül mind többnél vetették fel az embargó lehetőségét, majd jött Putyin a szigorú tekintetével és a fenyegetőzés az atombombával – már akkor azt gondoltam, hamarosan várható egy demonstratív gázcsapelzárás. Már csak azért is, hogy Putyin megmutathassa: meg meri tenni. Ő kifejezetten szeret magáról ilyen képet sugározni, és efféle hatást akart kelteni a rubelben fizetés előírásával is. A gázelzárással büntetett Lengyelország, illetve Bulgária vezetése jelenleg nem a szíve csücske Putyinnak. A lengyelekkel hagyományosan nincsenek jóban, a bolgárok pedig az új, immár nem Putyin-barát kormány megválasztásával estek ki a pixisből. Ugyanakkor a bolgároknak nemigen van más importlehetőségük, mint az orosz gáz. Sőt korábban még ez sem létezett vagy csak alig volt: de az is jellemző, hogy a bolgár gázellátottság azért messze nincs olyan szinten, mint a magyar. Amikor 2009-ben az oroszok leállították Ukrajna felé a gázszállítást, ugyanazt mondták, mint most: a tranzitszállítás mehet Európába, de az ukránok részét nem küldjük – ott ugyanis két vezetéken ment a gáz. Mindez télen történt, az ukránok fáztak, az akkori ukrán kormányzat sem hagyhatta, hogy megfagyjon sok millió polgára, így azután megcsapolták a tranzitvezetéket, és leszedtek valamennyit az Európába tartó mennyiségből. Úgy kalkuláltak, hogy utólag majd csak elszámolnak az oroszokkal. Akik erre meg demonstratívan lezárták a tranzitszállítást is – mindez talán másfél hétig tartott. Magyarországon már megvolt a stratégiai földgáztároló, mivel a korábbi, 2006-os orosz–ukrán gázvita idején az akkori magyar országgyűlés gyakorlatilag ellenszavazat nélkül határozott egy stratégiai föld alatti földgáztároló létrehozásáról 1,2 milliárd köbméteres kapacitással, ami legalább 40 napig képes naponta 20–25 millió köbméter gázt beadni a rendszerbe. Amikor 2009-ben az oroszok lezártak, már készen volt az új földgáztároló, és nagyon büszkék voltunk arra, hogy mi még a szerbeknek, bosnyákoknak is tudtunk adni az ott tárolt gázból.

MN: Mi a helyzet a Bulgárián átmenő gázvezetékkel? Azt nem zárhatják le, csapolhatják meg?

HA: Most egy vezetékről, de két szerződésről van szó. A Gaz­prom köt egy szerződést a tranzitvállalattal. Magyarországon is van ilyen: a Földgázszállító Zrt., a Mol százszázalékos tulajdonában levő leányvállalat, amely a hazai nagy nyomású vezetékrendszer működtetéséért és a földgáz tranzitálásáért felel. Emellett ott a gázkereskedő cég, nálunk és a bolgároknál is, amely megveszi a Gazpromtól a gázt. Ezekkel külön-külön szerződnek. Az ukránok 2009-ben még szívfájdalom nélkül vételeztek a másnak szánt szállítmányból – de itt most mégiscsak egy EU-tagállamról, egy jogállamról van szó, a bolgárok nem fogják csak úgy, önkényesen felülírni a tranzitszerződést. A bolgár kormányfő is csak annyit nyilatkozott, hogy felülvizsgálják az összes Gazprommal kötött szerződést, beleértve az európai gáztranzitra vonatkozót is. Az oroszok tehát megzsarolták a bolgárokat és nem mellesleg a lengyeleket, a bolgárok meg kvázi visszazsarolták őket. A kölcsönös erőfitogtatásból oda is eljuthatunk, hogy a bolgárok azt mondják, jó, akkor mi lezárjuk az európai gáztranzitot – mert pontosan tudják, hogy utánuk két olyan ország kap földgázt az oroszoktól, amelyek az orosz vezetés számára kedvesek: Szerbia és Magyarország. A szerbek korábban rajtunk keresztül kapták a tranzitgázt, ami Ukrajnából érkezett. Most viszont nincs más csatornájuk, csak az új Török (Balkáni) Áramlat.

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: És nekünk akad más?

HA: A magyarországi gázhálózati rendszer Szlovénián kívül ma már össze van kötve a környező országokkal. Van kapcsolatunk az osztrákokkal, a 2014-ben Balassagyarmat mellett megépült vezeték jóvoltából a szlovákokkal, létezik az eredeti ukrán kapcsolat és van már román és horvát is.

Ha tehát Kiskundorozsmánál nem jön be az a mennyiség, még mindig kaphatunk a szlovákoktól, az osztrákoktól, esetleg a horvátoktól is, azaz Magyarország földgázellátása egy fokkal jobban megoldott, mint mondjuk a szerbeké. Arról nem is beszélve, hogy ha ezek a források is elapadnának, rendelkezésre áll még a stratégiai és a négy kereskedelmi földgáztárolónk is.

Most 8,5 százalékos szinten vannak a kereskedelmi tárolók, ami normális: ilyenkor szokott kezdődni a visszatöltési időszak. Ez ebben az évben problémát okozhat, hiszen látni kell, hogy tavasszal és nyáron esni szokott a gáz ára a piacon, ami kicsit segít azoknak, akik tárolnak. Jelenleg viszont magas a gáz ára, mégis most kellene eltárolni, mert azt azért mindenki érzi, hogy az oroszok bármikor belengethetnek egy kiterjedtebb lezárást. Az sem véletlen, hogy ennyire ki lettek ürítve a tárolók. Még 2018–2019-ben biztos, ami biztos alapon fel lettek töltve a tárolók egészen magas szintre, amikor az oroszok bejelentették, hogy 2021-re tényleg lezárják a korábbi, Ukrajnán keresztüli ellátási kapcsolatot. Valószínűleg maga az orosz Gazprom, a világ legjelentősebb földgázkitermelője is viszonylag nagy mennyiségű gázt tárolt itt, akárcsak az MVM. Amikor felment a gáz ára az európai gázpia­con, először ezt az olcsó, régóta tárolt gázt kezdték kiszedni: ezen nyilván nincs akkora vesztesége a kereskedőnek, mintha az aktuális 270 euró per ezer köbméter körüli összegért venné meg a piacon. Magyarországon folyamatosan megy a hülyítés arról, hogy az oroszok nekünk olcsóbban adják a földgázt – de miért tennék? Már csak azért sem értem, miért hisznek oly sokan az olcsó orosz gáz legendájában, mert mi évente hosszú távon 4,5 milliárd köbméter gázt veszünk az oroszoktól – a németek viszont évente 45 milliárdot. Ki lenne az a hülye kereskedő, aki nem a tízszer annyit vásárlót jutalmazná? Az árazás úgy történik, hogy veszik a holland gáztőzsdei árat, majd a hosszú távú szerződések sajátosságai szerint az előző negyedév tőzsdei átlagára alapján számolnak. Ebben van némi kisimítás, nincsenek benne őrült nagy ugrások, amelyek a spot piaci árakat jellemzik.

MN: Jól tette a magyar kormányzat, hogy ilyen hosszú távra elkötelezte magát az orosz gázszállítás mellett?

HA: Az oroszokkal kötött gázmegállapodás akár jó szerződés is lehetne, csak éppen az ilyen hosszú távú szerződéssel újabb 15 évre odabilincseltük magunkat az oroszokhoz. Ez az oroszoknak nagyon jó, hiszen nekik fontos, hogy megtérüljön a vezeték, amelyet délről építettek – ezt ugyanis nem mi építettük, de nem is a szerbek, hanem az oroszok. Mint ahogy az Északi Áramlatot is: az Északi Áramlat 2 önmagában került 12 milliárd euróba – ez annyi, mint Paks 2 megépítésének a költsége. A környéken épült vezetékek, mondjon erről bármit is Szijjártó Péter, nem magyar pénzből készültek. A Románia felől érkező vezetéket például a románok finanszírozták, ezen felül az EU is tett bele pénzt. Amikor Putyin 2013-ban megsértődött az Európai Unióra, azt mondta, hogy nem lesz Déli Áramlat: elvisszük Törökországig a gázt, és akinek kell, menjen érte. Az a baj, hogy folyamatosan bedőlünk az orosz kereskedelmi blöfföknek – így van ezzel a mostani magyar kormányzat is. Az oroszok amúgy vérbeli kereskedők, akik azt szeretnék, ha megtérülne a befektetésük. Márpedig ha egyszer rengeteg pénzért megépítették az Északi Áramlatot, nem fogják hagyni, hogy ne térüljön meg.

MN: Ezek szerint ennyire kell komolyan venni a mostani orosz gázelzárásokat? Csak egy kis blöff meg némi zsarolás?

HA: Putyinon most az látszik, hogy el akar menni a falig. A hadserege gyakorlatilag kudarcot vallott, úgyhogy azzal nem dicsekedhet, amit eddig Ukrajnában elértek. Ráadásul, amikor a pandé­miát követően elszaladt a gáz meg a villamos energia ára, az orosz költségvetés szufficites lett, ebből 600–800 milliárd dollár gyűlt össze. Igaz, az orosz támadás után ennek a felét kapásból zárolták az amerikaiak. Ezen Putyin bedühödött, és legalább otthon megpróbál jól kijönni ebből: ezt szolgálja a katonai fenyegetés és a gázzal való zsarolás is. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a rubelelszámolás körüli vitában Putyin volt az, aki végül is meghátrált.

MN: Az alkalmazott megoldás végül úgy nézett ki, hogy a vásárló az eurószámlára fizeti be a gáz árát, és azt a Gazprombank valamilyen árfolyamon átváltja rubelre?

HA: A szerződés szerint a vásárolt gázt euróban számolják. Amikor Putyin úgy dönt, hogy felülír egy magánjogi szerződést, akkor ezt nem hagyhatja figyelmen kívül – ha pedig a vásárló az adott határidőig euróban a megszabott áron törleszt, a továbbiakban nem érdekli, hogy az oroszok utóbb milyen árfolyamon váltják át maguknak rubelre. Nem értem, hogy Szijjártó külügyminiszter miért emlegette akkora magyar leleményként a különleges magyar fizetési módszert – amikor jelenleg mindenki így fizet.

MN: Mi lesz Magyarország ellátásbiztonságával? Megkapja a lakosság, a gazdaság azt a gázmennyiséget, amire számítunk?

HA:

Most tényleg az a kérdés, hogy megkapjuk-e azt a mennyiségű földgázt, amivel meg tudjuk tölteni a nyári időszakban a tárolóinkat, hogy a téli időszakban érkező orosz gázzal, a saját gázkitermeléssel meg a tárolókban lévő gázzal el tudjuk látni a fogyasztókat.

Bár gázt sokfelől kaphatunk, nekünk az oroszokkal van konkrét megállapodásunk – éppen ezért nem fogunk másokkal újabb közép- vagy hosszú távú szerződést kötni. Mert mi van, ha az oroszok mégsem zárják el a gázcsapot? Az oroszok megbízható szállítók – ez az illúzió él az európai emberek, és nem csak a magyarok többségének a fejében. Pedig az utóbbi 12 évben pontosan azért lettek ezek az európai gázkapcsolatok megteremtve, hogy függetlenedjünk kicsit az orosz gáztól. Erről szólt a 2011-ben a magyar országgyűlés által elfogadott energiastratégia jelmondata: függetlenedés az energiafüggőségtől. Ennek jegyé­ben teremtettünk vezetékes kapcsolatot szinte minden szomszédos országgal. És mindezek után, ennek teljesen ellentmondva, mi következett? 2021-ben aláírtunk egy újabb 15 éves szerződést az oroszokkal, továbbá kötöttünk egy szerződést Paks 2-ről, amelyben kizárólag orosz fűtőelem használható – ezzel 40–50 évig lekötöttük magunkat. Innen kezdve a kiszolgáltatottságunk nemhogy csökkent, de erősödött is. Nemcsak Magyarország viselkedett így, a németek is. A németek, illetve az EU akkori német energiaügyi biztosa, Günther Oettinger egy évtizede, amikor még az uniós kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár voltam, felháborodtak azon, amikor a Déli Áramlat megépítéséről tárgyaltunk az oroszokkal. Azután a háttérben ők maguk állapodtak meg az Északi Áramlat gázvezetékeiről az oroszokkal. Ez képmutató magatartás.

MN: Mennyire pótolható az esetlegesen kieső orosz földgáz a messzebbről érkező cseppfolyósított (LNG) földgázzal?

HA: Amikor húszévi előkészület után a horvátoknál megnyílt a Krk szigetén lévő LNG-terminál, Szijjártó külügyminiszter kötött egy szerződést a Shell Gas céggel, hogy vásárolunk néhány hajónyi cseppfolyós földgázt. Egy ekkora rakományból 90 millió köbméter gáz nyerhető ki – ennyi gáz két téli napra sem elegendő! Európa évente kap 170–200 milliárd köbméter gázt az oroszoktól, ehhez képest egy LNG-t szállító hajóba maximum 15 millió köbméter fér bele. Az Európai Unió kötött az Egyesült Államokkal egy szerződést, miszerint évi 15 milliárd köbméternyi cseppfolyós gáz érkezik – ezzel áll szemben az évi 170 milliárdos orosz gázszállítás. Kiszámoltam: ha a németek az oroszoktól vásárolt évi 45 milliárd köbméter földgázt ezt követően mind LNG-ben szeretnék beszerezni – feltételezve, hogy van ennyi LNG-hajó, márpedig nincs, pláne nem nagyobb méretűek –, akkor évente 980 ilyen hajóra lenne szükség. Közben a töltési idő hajónként legalább 12 óra, a lefejtési idő szintén fél nap – csak a fel-le töltés 800 napot igényelne, és akkor még nem is mozgott a hajó – miközben egy év továbbra is 365 napból áll. Cseppfolyós gázból tehát elméletileg sem váltható ki az orosz vezetékes gázimport.

MN: Mi lenne akkor a megoldás európai szinten?

HA: Egyrészt találni új forrásokat – ilyen akad még Európában is. Ekkora gázárak mellett sokfelé, így Magyarországon is találni olyan feltárt, esetleg régebben művelt földgázmezőket, amelyeket most már, vagy éppen megint érdemes kitermelni. De ott vannak például Ciprus, Izrael és Törökország közötti mezők a Földközi-tenger mélyén, még ha ezek területileg vitatottak is. Persze, hozhatunk az azeriektől, irániaktól és a türkménektől is, „csak” építeni kell vezetéket is hozzá. Az a baj, hogy az elmúlt néhány évben az oroszok elaltatták az európai gázkereskedőket azzal, hogy folyamatosan küldték a gázt, megbízható kereskedők voltak – közben felborult a korábbi földgázellátási status quo, amely szerint egyharmadnyi orosz gáz mellé kell egyharmad saját kitermelés, északi-tengeri, holland és a többi, és egyharmadnyi máshonnan, például Észak-Afrikából származó, esetleg közte LNG. Ehelyett az európai orosz importarány felment 40–42 százalékra.

MN: Nálunk meg még nagyobb mértéket ért el, ha nem tévedek.

HA: Mert nálunk eleve nagyobb is volt. Ilyen európai kitettséget látva Putyin is elgondolkodott: elindítom ezt a háborút, szankciókat úgysem mernek bevezetni, elvégre azt a 42 százalékot hirtelen miből is pótolnák. Ezzel viszont hosszú távon el is számolta magát: soha többet nem lesz olyan pozíciója Oroszországnak a gázpiacon, mint amilyen a háború előtt volt. Mert mostantól mindenki arra fog törekedni, még Magyarország is, hogy csökkentse az orosz függőséget.

MN: A klímaszempontú európai energiastratégiában kulcsszerep jutott a gáznak, mert viszonylag kevésbé szennyező, mint a szén vagy a biomassza, ráadásul a gázerőművek rugalmasabban ki- és bekapcsolhatók.

HA: Ez a legnagyobb előnye a földgáznak még a nukleáris energiával szemben is, a nukleáris erőművek ugyanis nehezen szabályozhatók. A korszerű gázerőművek kibocsátási értékei már igen jók – egy hetede egy biomasszával működő erőműének. Ráadásul a megtermelt villamos energia tárolása egész Európában óriási gond: egyik nap dübörögnek a beépített napelemek, másik nap semmi. Ilyenkor kellenek a rugalmasan bekapcsolható gázerőművek. Vagy az importáram, ami ukrán, szerb, montenegrói szennyező szenes erőművekből jön. Így azután gyakorlatilag exportáltuk a saját CO₂-kibocsátásunkat, ami globális szinten nagyon rossz módszer. Inkább az energiafelhasználást kellene csökkenteni – ez viszont nálunk háttérbe szorult az elmúlt 12 évben. Részt vettem olyan közép-európai vizsgálatban, amelyből az derült ki, hogy Magyarországon a szabályozási lehetőséggel rendelkező fogyasztóknak mindössze 26 százaléka használja a hőmérséklet-szabályozó termosztátját (a lengyeleknél még ennyien se). A rezsicsökkentés egyrészt roppant igazságtalan, hiszen olyanoknak ad pénzt, akiknek nem kéne, annak meg nem ad, akinek tényleg kéne. És azt sugallja a fogyasztónak: használd csak az energiát, én majd biztosítom, hogy olcsó legyen. Nyugat-Európában ennél takarékosabbak a polgárok: van szigetelés, okos hozzáállás, az otthoni rendszerek távszabályozása.

Míg leginkább Magyarországra és más, kevésbé jómódú közép-európai országokra jellemző az energiaszegénység, mégis mi pazaroljuk legjobban az energiát Európában.

Az EU ugyan rendkívül sok pénzt küldött a lakások szigetelésére, de 2015-ben kiállt Lázár János és közölte: lehet, hogy a lakossági fogyasztók számára kaptuk a pénzt, de mi mégis inkább az iskolákat, az állami és közintézményeket szigeteljük belőle. Persze, ott is szükség volt erre, de ez a pénz speciel a lakosságnak jött. A kormány nekik inkább kedvezményes banki megoldásokat ígért – egy, a devizahitelekbe frissen belefulladt országban. Ha azt a rengeteg pénzt, több ezer milliárd forintot, amit az Orbán-kormány feleslegesen az energia-infrastruktúra megvásárlására fordított (Mol-részvények, Mátrai Erőmű, energiaszolgáltatók, földgáztárolók kivásárlása), megkaphatták volna a háztartások energetikai felújításra, azzal hatalmas megtakarítást lehetett volna elérni. Persze, tudom: ha rávesszük az embereket, hogy fogyasszanak kevesebb áramot, akkor ki a fene fogja majd megvenni a Paks 2 által megtermelt drága áramot? Akkor pláne nem térülne meg a beruházás. Igaz, így se fog.