Húszezer ember tüntetett Moszkvában a képviselőtestületi választások szabadságáért

  • narancs.hu
  • 2019. július 20.

Külpol

Több tucatnyi ellenzéki jelölt kizárása ellen demonstráltak.

Húszezernél is többen tüntettek szombaton az orosz főváros központjában a moszkvai képviselőtestületi választások szabadságáért – közölte a Fehér Számláló (Belij Szcsotcsik) nevű nem kormányzati szervezet. A résztvevők, mintegy 21,5 ezren a szeptember 8-án esedékes választás több tucatnyi ellenzéki jelöltjének a kizárása ellen tiltakoztak.

A tüntetők egyebek mellett azt skandálták, hogy "Oroszország szabad lesz", s követelték, hogy minden elutasított jelölt indulhasson a választásokon. A tömegben olyan feliratokat tartottak a magasba, mint hogy "Jogom van választani", vagy hogy "Putyin hazudik".

A rendezvényen megjelent számos ellenzéki politikus, köztük a Kreml talán legismertebb bírálója, Alekszej Navalnij is.

"Megmutatjuk nekik, hogy ez egy veszélyes játék – mondta Navalnij a tüntetőkhöz intézett beszédében. – Harcolnunk kell a jelöltjeinkért!" Hozzátette egyúttal, hogy "minden jel szerint az elmúlt évek legnagyobb ellenzéki tüntetését" sikerült megszervezni.

A moszkvai választási bizottság szerdán formai hibákra és szabálytalanságokra hivatkozva összesen 57 aspiráns indulását utasította el, köztük gyakorlatilag az összes független ellenzéki jelöltét, a bírálók szerint részben teljesen átlátszó indokokra hivatkozva.

Az elutasítottak között van mások mellett Ilja Jasin, a fővárosi Krasznoszelszkij kerület vezetője, Gennagyij és Dmitrij Gudkov volt képviselő, Szergej Mitrohin, a liberális Jabloko párt volt vezetője, Ljubov Szobol és Ivan Zsdanov az Alekszej Navalnij vezette Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány munkatársa.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk