Joe Biden Washington államban is megnyerte az előválasztást

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. március 17.

Külpol

Toronymagas esélyesnek számít a demokratáknál.

Az Egyesült Államok északnyugati Washington államában március 10-én tartott demokrata párti előválasztásnak Joe Biden, Barack Obama  egykori alelnöke lett a győztese - jelentette a helyi választási irodára hivatkozva több amerikai médium hétfőn későn este.

Washington - Észak-Dakota, Idaho, Michigan, Missouri és Mississippi mellett - egyike volt annak a hat tagállamnak, ahol a múlt kedden előválasztást rendeztek, de az utolsó, ahol kihirdették a végeredményt hétfőn este. A szavazatok összeszámlálása azért tartott hosszú ideig, mert ebben az államban csakis levélben voksolnak.

Joe Biden a szavazatok 37,9 százalékát szerezte meg, míg vetélytársára, Bernie Sanders vermonti szenátorra a választók 36,4 százaléka voksolt. Elizabeth Warren massachusettsi szenátor 9,3 százaléknyi szavazatot kapott, és a washingtoniak 8 százaléka Michael Bloomberg New York-i milliárdost látta volna legszívesebben a Demokrata Párt elnökjelöltjeként. Warren és Bloomberg a múlt kedden még szerepelt a választási névjegyzékeken, de michigani kudarcuk után mindketten visszaléptek a további küzdelemtől. Bloomberg Bident biztosította támogatásáról, Warren szenátor pedig még nem nyilatkozott az ügyben.

A március 10-i előválasztásokon Észak-Dakotát kivéve mindenütt Joe Biden aratott győzelmet, s ezzel erőteljesen megszilárdította pozícióit, az elemzők szinte egybehangzóan őt tartják a demokraták leendő elnökjelöltjének.

Kedden újabb négy államban tartanának előválasztást, de Ohio kormányzója már bejelentette: a koronavírus-járvány miatt ott elhalasztják a  voksolást.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.