Kim Dzsongun figyelmet kér: ballisztikus rakétákkal kísérletezik

Külpol

Idén már kilencedszer.

Észak-Korea újabb, idén már a kilencedik rakétakísérletet hajtotta végre, minden valószínűség szerint ballisztikus rakétával - tudatta szombaton a japán kormány.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szerint a rakétát a Phenjan mellett található szunani nemzetközi repülőtér környékéről lőtték ki, és mintegy 560 kilométer magasan repült 270 kilométer távolságra, majd a Japán-tengerben csapódott be.

 

Kisi Nobuo japán védelmi miniszter kiemelte, hogy Phenjan az ukrajnai háború és a Pekingben kezdődött paralimpiai játékok közepette hajtotta végre az újabb rakétakísérletet.

"Ez teljes elfogadhatatlan" - mondta a tárcavezető, és aggodalmát fejezte ki a "rendkívül gyors ütemben történő" rakétafejlesztések miatt.

A történtek nyomán összehívták a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot, Szöul pedig felszólította Phenjant, hagyjon fel minden olyan művelettel, amely tovább élezné a globális feszültségeket.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, de úgy tűnik, idén Kim Dzsongun nagyobb figyelmet követel.

ENSZ-szakértők február elején arról számoltak be, hogy Észak-Korea a BT határozatait megszegve folytatja nukleáris és ballisztikusrakéta-programjainak végrehajtását, egyebek között igyekszik növelni hasadóanyag-gyártási kapacitását.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.