Kivégzőosztag hajtott végre halálos ítéletet Amerikában

  • narancs.hu
  • 2025. március 9.

Külpol

Az elítélt maga választotta ezt a módszert.

Önkéntes alapon jelentkezett börtönőrök kivégzőosztaga hajtotta végre a halálos ítéletet pénteken este Dél-Karolinában a 67 éves Brad Sigmonon, akit azért ítéltek el, mert agyonverte korábbi barátnője szüleit. 

Sigmon 2001-ben gyilkolta meg brutális kegyetlenséggel a Larke házaspárt az otthonukban. Eredeti terve az volt, hogy elrabolja lányukat, egykori barátnőjét, együtt tölt vele egy „romantikus” hétvégét, megöli, és aztán öngyilkos lesz.

A 24.hu az AP hírügynökségre hivatkozva írja, hogy a halálnemet maga Brad Sigmon választotta, mert a villamosszékről azt tartotta, elevenen megfőzné, a méreginjekciótól pedig lassan fulladna meg. Korábban kérte a kivégzés felfüggesztését is, arra hivatkozva, hogy Dél-Karolinában titokban tartják a méreginjekciós kivégzés módszerének részleteit, de kérelmét elutasították.

Sigmont fekete kezeslábasban, csuklyával a fején vitték be a kivégzőkamrába, céltábla volt a mellkasán. A kivégzőosztag tagjai 4,6 méterről, a fal lőrésein keresztül tüzeltek rá. Az orvos megállapította, hogy a halál beállt. A kivégzés nézői – köztük a Larke család három tagja – a kivégzőosztagot nem láthatták.

Utoljára tizenöt évvel ezelőtt zajlott le ilyen kivégzés az Amerikai Egyesült Államokban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.