Kötelező energiatakarékosságról döntött az EU

Külpol

Az energiafelhasználás 11,7 százalékos csökkentéséről fogadott el jogszabályt.

Az Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el azzal a céllal, hogy az uniós szintű végső energiafogyasztás 2030-ra 11,7 százalékkal csökkenjen – tájékoztatott az uniós tanács kedden.

A közlemény szerint

a tagállamok együttesen fogják elérni, hogy 2030-ra a végső energiafogyasztás a 2020-ban készített energiafogyasztási előrejelzésekben szereplő adatokhoz képest legalább 11,7 százalékkal csökkenjen.

Ez azt jelenti, hogy 2030-ra az EU energiafogyasztása a végső energia tekintetében nem haladhatja meg a 763 millió tonna olajegyenértéket, a primer energia tekintetében pedig a 993 millió tonna olajegyenértéket.

A végső fogyasztásra vonatkozó korlát kötelező erejű, és azt a tagállamoknak együttesen kell teljesíteniük, míg a primerenergia-fogyasztásra vonatkozó célkitűzés nem kötelező. A végsőenergia-fogyasztás a végfelhasználók által fogyasztott energiamennyiséget jelöli, a primerenergia-fogyasztás viszont magában foglalja az energiatermelés, illetve az energiaellátás során felhasznált energiát is.

Az Európai Bizottság ki fogja számítani, hogy a nemzeti hozzájárulások összesen kiadják-e a 11,7 százalékos csökkentési célt. A számítás alapja többek között az energiaintenzitáson, az egy főre jutó GDP-n, a megújuló energiaforrások terén való előrelépésen, valamint az energiamegtakarítási potenciálon alapul – áll az uniós közelményben.

A végsőenergia-fogyasztásra vonatkozó éves energiamegtakarítási cél 2024 és 2030 között fokozatosan nőni fog. A tagállamok gondoskodni fognak arról, hogy ebben az időszakban átlagosan évente a végsőenergia-fogyasztás 1,49 százalékának megfelelő új megtakarítást érjenek el úgy, hogy fokozatosan előrehaladva a megtakarítás 2030. december 31-én elérje az 1,9 százalékot.

Az új szabályok értelmében a közszférára egyedi kötelezettségek vonatkoznak, amelynek értelmében az ágazatnak évente 1,9 százalékkal kell csökkentenie energiafogyasztását. Ebbe nem számít bele a tömegközlekedés és a fegyveres erők energiafogyasztása. Ezenfelül a tagállamoknak minden évben fel kell újítaniuk a közintézmények tulajdonában lévő épületek teljes alapterületének legalább 3 százalékát – tették hozzá.

Az irányelv kihirdetését követő 20. napon lép hatályba.

Az energiahatékonysági irányelv felülvizsgálatára irányuló javaslat több más javaslattal együtt az Irány az 55%! nevű intézkedéscsomag része, és az EU éghajlatvédelmi átállásának energiaügyi aspektusaival foglalkozik. Az intézkedéscsomag célja, hogy az EU éghajlat- és energiapolitikai jogszabályi keretét összhangba hozza az EU 2050-re teljesíteni tervezett klímasemlegességi célkitűzésével, valamint azzal az uniós céllal, hogy 2030-ra az 1990-es szintekhez képest legalább 55 százalékkal csökkenjen a nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.