Lettországban csak a védett gyerekek vehetnek részt a tantermi oktatásban

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 10.

Külpol

Igazolni kell az oltást, a gyógyulást vagy negatív teszttel kell rendelkezni.

Lettországban oltási igazolványt, a gyógyulást igazoló hivatalos iratot vagy negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk a tantermi oktatásban részt vevő diákoknak az új tanév kezdetétől - döntött a kormány kedden.

Az oktatási miniszter közlése szerint az intézkedés célja, hogy járványügyi szempontból biztonságos közegben kezdődhessen meg szeptember elsején az új tanév, folyjon az oktatás.

A diákoknak augusztus 23. és 30. között kell elvégezniük az első szűrővizsgálatokat, a további tesztelés az egészségügyi minisztérium által kidolgozott ütemterv alapján fog történni. A tervek szerint rendszeressé tennék az állami költségen végzendő szűrővizsgálatokat az oktatási intézményekben, de egyelőre még nem világos milyen gyakorisággal.

Az alig kétmillió lakosú Lettországban a járvány kezdete óta 139 587 koronavírus-fertőzöttet mutattak ki, akik közül 2561-en hunytak el a kórban. Jelenleg 62 Covid-19-beteget ápolnak kórházakban. Az oltási kampány december 28-án indult, időközben a lakosság 37,37 százalékát immunizálták. A nyájimmunitás kialakításához azonban 70 százalékos átoltottságra lenne szükség.

A rigai vezetés korábban kötelezővé tette a oltást az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások és az oktatásban dolgozók számára. A munkáltatók ebben a körben október elsejével felmondhatnak azoknak a munkavállalóknak, akik nem rendelkeznek oltási igazolvánnyal.

Anita Muizniece oktatási miniszter korábban bejelentette, hogy a biztonságos tantermi oktatás megindításához a tanári kar 80 százalékát be kell oltani. Eddig 67 százalék kapta meg a védőoltást. A tárcavezető becslése szerint nagyjából ezer pedagógus hagyhatja el az állami oktatási rendszert a kötelező oltás miatt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.