Mióta 2012 márciusában Vlagyimir Putyint harmadszor is elnökké választották, számtalan személyes szabadságot korlátozó, illetve a civilek mozgásterét beszűkítő törvényt és törvénymódosítást fogadtak el Oroszországban. Így például pénzbüntetéssel és 15 napos elzárással sújthatják a be nem jelentett tüntetések résztvevőit (beleértve az egyszemélyes tüntetéseket is), a visszaesők – ha fél éven belül háromszor kapják el őket – akár öt év börtönt is kaphatnak. A médiatársaságoknál 20 százalékban maximalizálták a külföldi tulajdonhányadot, helyi oligarchák kezébe átjátszva többek között a Moscow Timest és a Forbes orosz kiadását.
| ||
Nem teljesen új jelenség ez. Putyin már 1999-ben miniszterelnökként is tett olyan megjegyzést, hogy a civil szervezetek külföldi titkosszolgálatokkal működnek együtt, és ugyanebben az évben el is indult a kormánykritikus szervezetek vegzálása. Az NGO-kat (nem kormányzati szervezetek) újra regisztráltatták, és első körben nem adtak működési engedélyt a jogvédőknek, mondván, hogy a jogvédelem az állam feladata.
A kétezres évek elejének forradalmai elsöpörték az oroszbarát grúz, ukrán és kirgiz kormányokat, amiért Putyin egyértelműen a nyugatos civil szervezeteket tette felelőssé. Szigorította a beszámolási kötelezettséget, adóellenőrzéseket indított, s nekilátott kiépíteni saját gongo rendszerét (government-organised non-governmental organization, azaz kormányzat által szervezett nem kormányzati szervezet). Színre lépett a „Putyinjugendnek” is csúfolt Nási (Mieink) ifjúsági mozgalom azzal a cseppet sem titkolt céllal, hogy a fiatalokat Putyinért mozgósítsa. Dmitrij Medvegyev elnöki évei ugyan némi nyugalmat hoztak, ám 2011-ben az arab tavasszal indult tüntetési hullám elérte Oroszországot is. Tízezrek vonultak utcára a korrupció és a választási csalások ellen, Putyin pedig mindebben Hillary Clinton kezét vélte felfedezni, aki szerinte a civil szervezeteken keresztül heccelte ellene a népet. Michael McFaul, a Stanford Egyetem professzora, az Egyesült Államok egykori moszkvai nagykövete Ukrajna demokráciát importál c. tanulmányában 2007-ben azt írta, hogy az olyan szervezetek, mint a National Democratic Institute (NDI) vagy a Freedom House, fontos szerepet játszottak a 2004-es ukrajnai narancsos forradalomban – a diplomata főleg azokat a projekteket tartotta fontosnak, amelyek az átláthatóságra és a korrupció felfedésére irányultak. McFaul persze azt is hozzáteszi, hogy ha nem lett volna sokaknak elegük a rendszerből, mindez nem ért volna semmit.
Putyin – biztos, ami biztos – 2012 nyarán aláírta a külföldi ügynökökről szóló törvény első verzióját.
Fejlődő joggyakorlat
Eszerint az akár csak egycentnyi külföldi forrást felhasználó és politikával foglalkozó civil szervezeteknek „külföldi ügynökként” (inosztrannüj agent) kell bejelentkezniük az Igazságügyi Minisztériumnál. Miután ez nem történt meg, a hatóságok ellenőröket kezdtek küldeni a gyanúsnak ítélt szervezetekhez, s a minisztérium maga kezdte a regiszterbe rakni őket (lapzártánk idején 156 szervezet neve szerepel a listán). A törvényhozók, illetve a hatóságok azonban a fenti kritériumokat elfelejtették precízebben definiálni. „Szerintem a politika azt jelenti, hogy valaki megmérkőzik a hatalomért, és vezető szerepbe próbál kerülni. A törvény szövege viszont úgy értelmezi, hogy minden olyan tevékenység a politika körébe tartozik, aminek köze van a társadalomhoz. Ha valaki például egy törvényt bírált – bármilyen okból –, az már politikának számított” – meséli a Narancsnak Anna Sevortian, az EU–Oroszország Civil Társadalmi Fórum ügyvezető igazgatója. A külföldi támogatás kritériumainak abszurditását pedig tökéletesen illusztrálja a Golosz választási megfigyelő szervezet története: ez volt az első, amelyet a hatóságok ügynökként azonosítottak, mondván, 2012-ben megkapta a Norvég Helsinki Bizottság Andrej Szaharov-szabadságdíját, ami pénzjutalommal is jár. Hiába bizonygatta a Golosz, hogy a pénzt nem fogadták el, a hatóságokat nem érdekelte, arra kötelezték a szervezetet, hogy regisztrálja magát (2013-ban ez még nem ment automatikusan), majd mikor erre nem volt hajlandó, fél évre felfüggesztették a működését.
„A joggyakorlat folyamatosan fejlődik, a hatóságok még tanulják, hogyan lehet a törvényt a leghatékonyabban alkalmazni” – mondja Gyenisz Volkov, a közvélemény-kutatásokat végző Levada Center szociológusa. Volkov a saját példájukat említi: eleinte nem kerültek fel a listára a kutatással foglalkozó szervezetek, de pár hónapja ez is megváltozott. Szeptembertől a Levada Center is külföldi ügynök lett, hiszen külföldi cégeknek végez piac- és közvélemény-kutatást, s így finanszírozza a saját felméréseit. Az ügynöktörvény bevezetése előtt voltak közös projektjei olyan szervezetekkel, mint a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF), de ezeket azon nyomban leállították, amint hallottak a törvényről.
Tiltás és büntetés
A törvény beszámolási és könyvvizsgálati kötelezettséget ír elő a lajstromba vett civileknek. „Folyamatosan bizonyítaniuk kell, hogy betartják a törvényt. Ez extra pénzt és időt jelent” – mondja Sevortian. Az is törvény szabta kötelessége az ilyen szervezeteknek, hogy minden hivatalos kommunikációjukban feltüntessék, hogy ők ügynökök. Ezt eleinte elrejtették a honlapjukon, a kiadványaikra apró betűkkel nyomtatták, de a hatóságok résen voltak, és konkretizálták az elvárásaikat.
Mindeközben az orosz kormány otthon és külföldön is úgy érvel, hogy a törvény semleges, és hasonlóra Nyugaton is akad példa. „Ha elég sokáig keresgélsz, mindenféle törvényhez tudsz hasonlót találni egy másik jogrendszerben. Az orosz kormány azt mondja, hogy az Egyesült Államok volt a példakép, hiszen az 1938-ban elfogadott és 1966-ban módosított külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény (Foreign Agents Registration Act – FARA) is elvárja, hogy a külföldi kormányokat képviselő lobbisták felfedjék, mennyi pénzt kapnak megbízóiktól. A kérdés az, hogy milyen szándékkal születik meg egy törvény.” Oroszországban jól látszik, hogy nem a lobbisták befolyásának csökkentése, hanem a civil társadalom elhallgattatása a cél. Sevortian hozzáteszi: „Az is hazugság, hogy az idegen ügynök bélyeg semleges lenne. Az inosztrannüj agent azt jelenti, hogy kém, azaz a haza érdekei ellen cselekvő személy.”
A szélsőjobboldali extremizmust kutató SOVA Center is tavaly ősszel került fel a listára. Alekszander Verhovszkij igazgató elmondta lapunknak, hogy attól félnek, az ügynökbélyeg miatt a partnereik nem mernek majd velük dolgozni – ombudsmanokkal, egyetemekkel és egyházi szervezetekkel tartottak idáig közös workshopokat.
„A büntetés a kisebb szervezeteknél halálos ítélettel ér fel” – mondja Volkov. Elsőre körülbelül másfél millió forintnak megfelelő összeget kell befizetniük azoknak, akik nem regisztráltak a listára önként – mind Volkov, mind Verhovszkij szervezete kapott ilyen büntetést. Az emberi jogi sérelmeket dokumentáló Memorial Társaságnak viszont már ennek ötszörösét kell fizetnie. „Támogatásokból általában sikerül összedobni a büntetések összegét, de ez nem mehet a végtelenségig” – fogalmaz Sevortian.
A kormány nem hagyott rést, a támogatásokat folyósító nemzetközi szervezetekre is írt külön törvényt: ők a „nemkívánatos szervezetek”. Oroszországban nem működhetnek, nem támogathatnak senkit – hiába is próbálkoznának vele, a bankok nem fogadják be az átutalásaikat. E szervezetek közé tartozik az OSF, az NDI (The National Democratic Institute) és a National Endowment for Democracy. E környezetben – voltaképpen érthető módon – számos nemzetközi donor külön felszólítás nélkül is elhagyta az országot. A SEVA épp a nemkívánatos szervezetek listázása miatt esett el támogatásoktól, hiszen az OSF a fontosabb támogatói közé tartozott. Sevortian becslése szerint egyes szervezeteknél e kiesés akár a bevételek nyolcvan százalékát is jelenthette. A német Heinrich Böll Alapítvány (HBS) moszkvai irodájának vezetője, Johannes Voswinkel ugyanakkor azt írta a Narancsnak, hogy őket nem zaklatták még a hatóságok. „Kizárólag az állítólagos amerikai beavatkozás elhárítása volt a cél.” Ugyanakkor a HBS oroszországi partnereinek száma látványosan megcsappant az elmúlt években.
S ha mindez nem lenne eléggé célravezető, rendszeresek a házkutatások is a szervezetek munkatársainál vagy irodáiban (melyet néha az állami NTV munkatársai is rögzítenek).
Tűrés és támogatás
A szervezetek különféleképpen reagálnak az üldöztetésre. Visszafogják magukat, öncenzúrát gyakorolnak, felszámolják magukat, vagy új néven újrakezdik a működésüket. Mások hátat fordítanak a civil szervezeti formának, és olyan csoportosulásként folytatják, ami nem számít önálló jogi személynek. Egy emberi jogi szervezet tagjai független jogászként is tudják folytatni a tevékenységüket. A fővárosi Golosz civil mozgalomként folytatja (a tartományokban meg is tartotta a civil szervezeti formát), de vannak olyanok is, akik Lettországban vagy Litvániában regisztrálják magukat. Mások működési területet váltanak. Néhány esetben az idegen ügynöknek kikiáltott szervezeteket a bíróság levette a regiszterről. „A neve persze ott marad a listán, csak jelzik, hogy felhagyott a problémás tevékenységgel” – magyarázza Volkov, majd hozzáteszi: a lakosságnak nagyjából a negyede tud a törvény létezéséről, ám a közhangulat már így is erősen civiltársadalomellenessé vált.
A feketelistán hemzsegnek az emberi jogokkal foglalkozó csoportok. Tavaly áprilisban Tatjana Moszkalkova egykori belügyi tábornok lett Oroszország új emberi jogi ombudsmanja, aki menten ki is jelentette, hogy az „emberi jogok” a Nyugat fegyvere Oroszország ellen. De rájár a rúd a környezetvédőkre is. Verhovszkij szerint azért, mert a helyi ügyekben könnyen akadnak nézeteltéréseik az önkormányzatokkal vagy a befektetőkkel.
A szociális ügyekkel foglalkozó szervezetek viszonylag háborítatlanul működhetnek (vannak persze kivételek, ilyen a zsidó nyugdíjasokat segítő Heszed-Tsuvá). „Az orosz állam tudja, hogy a jövőben nem tudja biztosítani a szociális ellátásokat – főleg, ha az orosz gazdasági válságot és a gazdaság várható stagnálását is figyelembe vesszük. Azokat az NGO-kat tehát szívesen látják, amelyek terheket vesznek le az állam válláról” – értelmezi a helyzetet Johannes Voswinkel. Fehéroroszországban és egyes közép-ázsiai országokban az NGO-k áttették a hangsúlyt a szociális szektorban folytatott munkára, ami egyrészt biztosítja a túlélésüket, másrészt lehetőséget ad nekik arra, hogy kevésbé látványos módon folytassák a lakosság önrendelkezési jogáért és a döntéshozatali részvételéért folytatott munkájukat.
Ugyanakkor számos kritikus NGO kapott az elmúlt években kisebb-nagyobb állami támogatást: például az elsőként megtámadott Golosz vidéki fiókjai is. „Mi is kaptunk ilyen támogatást, csak éppen nem tudjuk, hogy miért. Az állami pénzek teljesen kiszámíthatatlanok, arra nem lehet egy működési modellt építeni” – teszi hozzá Volkov. Hasonló tapasztalatai vannak Verhovszkijnak is. Andreas Umland Oroszország-szakértő szerint e támogatásoknak az a célja, hogy kiszolgáltassák az államnak és függővé tegyék a civileket, illetve jelezzék a Nyugatnak, hogy nem akarják teljesen felszámolni a civil társadalmat. „A támogatás és a büntetés kéz a kézben járnak: a Golosz szamarai irodájának vezetője például hatalmas büntetéseket fizetett, miközben a szervezete állami támogatást kapott” – hangsúlyozza Sevortian.
| A külföldi pénz Az emberi jogi szervezetek viszonylag kevés helyen kapnak állami támogatást, hiszen a kormányok túlnyomó többsége nem szívesen fizet azért, hogy valaki még ügyesebben bírálja a törvényhozás munkáját. Nyugat-Európán és az Egyesült Államokon kívül az adományozási kultúra sem tart ott, hogy csupán lakossági támogatásokból megéljen egy emberi jogi szervezet. „Én azért tartom ezt a külföldiügynök-törvényt álszentnek, mert a külföldi pénzek a gazdaság minden szektorában jelen vannak: utak és szállodák épülnek belőle. Ha viszont civil szervezet kapja a pénzt, rögtön kémnek bélyegzik. Az pedig hazugság, hogy a pénz eredete meghatározza, hogy a szervezet mire költi el. A civil szervezeteknek megvannak a maguk célkitűzései, az etikai szabályaik, és annak megfelelően kezelik a pénzeket” – mondja Sevortian. Volkov hozzáteszi: „Épp a források sokszínűsége teszi függetlenné a munkát.” „Vannak problémák a civil társadalomban, mint ahogy bármely más szektorban is, de azért azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy a külföldiügynök-törvény merő jószándékból igyekszik a civil társadalom hibáit kijavítani” – mondja Sevortian. |
