Megint elutasította a szerb nép, ezért visszavonul Seselj

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. április 8.

Külpol

Két éve és most sem került be a parlamentbe az emberiesség elleni bűnökért elítélt politikus pártja.

Visszavonul a politikától az emberiesség elleni bűnökért elítélt, ultranacionalista szerb politikus Vojislav Seselj az előrehozott parlamenti választásokon elszenvedett kudarcot követően.

Vojislav Seselj pénteken jelentette be, hogy a szerb nép immár másodszor utasította őt el – azaz az általa vezetett Szerb Radikális Párt már másodszor nem került be a parlamentbe –, ezért eljött az ideje annak, hogy visszavonuljon. Bejelentette, lemond pártelnöki funkciójáról, és a közéletből is kivonul.

A Szerb Radikális Párt az április 3-i előrehozott parlamenti választáson az előzetes eredmények szerint a voksok 2,16 százalékát szerezte meg. A parlamentbe jutási küszöb 3 százalék.

A visszavonuláshoz az is hozzájárulhat, hogy a politikus egészségi állapota jelentősen romlott az utóbbi időben, a múlt vasárnapi választáson mozgóurnát kért, hogy leadhassa szavazatát.

„Nem érzem jól magam, és a szerb nép már kétszer is elutasított, és én ezt úgy értelmezem, hogy éppen itt az ideje annak, hogy visszavonuljak” – hangoztatta Vojislav Seselj az Alo című belgrádi bulvárnapnak nyilatkozva.

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 2016 márciusában bizonyíték hiányában a vádpontok mindegyike alól felmentette, majd szabadlábra helyezte Vojislav Seseljt. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen. Az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) – amely megbízatásának lejárta után átvette a Nemzetközi Törvényszék fennmaradt ügyeit – 2018-ban a korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt a szerb politikust. Vojislav Seseljnek azonban nem kellett börtönbe vonulnia, mert korábban már több mint 11 évet töltött a Nemzetközi Törvényszék börtönében.

Miután rossz egészségi állapota miatt 2014-ben ideiglenesen szabadlábra helyezték, visszatért a politikai életbe, és a 2016-os parlamenti választáson a pártja a harmadik helyen végzett. 2020-ban és 2022-ben azonban nem jutott be a parlamentbe a Szerb Radikális Párt.

A most 67 éves politikust bűnösnek találták egyebek mellett a szerbiai horvát népcsoport tagjainak „deportálására és üldöztetésére való felbujtás” miatt, a többi vádpont alól azonban felmentették.

Vojislav Seseljt sokan felelősnek tartják a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, neki pedig nagy szerepe volt a toborzásukban, nacionalista gyűlöletbeszédei ugyanis jelentősen hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához. Az 1991-1995-ös délszláv háborúban több mint 100 ezren vesztették életüket, és milliók hagyták el otthonukat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk